van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-10-01
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Sok az egymillió eurós veszteség? - mert a trieszti kikötő már most ennyi veszteséget hozott a magyar államnak



2020 végén, másfél évvel a bejelentés után a magyar állami projektcég végül megvette a trieszti kikötői területet és koncessziót 25 millió euróért. A cég az évet egymillió eurós veszteséggel zárta, sok ment el ügyvédi díjakra.

A trieszti kikötőberuházásra létrehozott állami projektcég, az Adria Port Zrt. egymillió euró (napi, 346-os árfolyammal számolva 346 millió forint) veszteséggel zárta a 2020-as évet – derül ki a cég beszámolójából. A veszteséges működés nem meglepő, a kikötőépítés előtt álló cégnek bevétele nincs, kiadása viszont van, hiszen már bérel egy irodát Triesztben, vannak alkalmazottai (már 3 is) és különféle szolgáltatásokat vesz igénybe.

Sőt szolgáltatásokra költötték a legtöbbet, összesen 710 ezer eurót, ezen belül a legtöbbet, 531 ezret az ügyvédi költségek vittek el. Az irodabérlés ehhez képest csak 42 ezer eurót vitt el. Fizetésekre összesen 135 ezer eurót költöttek.

Ahogy a HVG megírta, 2020 végén, másfél évvel azután, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter kész tényként bejelentette azt, tényleg sikerült lezárni a tranzakciót. Az ügylet természetesen látszik az Adria Port beszámolójában, a cég gazdagabb lett 23,6 millió euró értékű telekkel és épülettel. Illetve lett egy 1,9 millió euró értékű vállalati részesedése – ez az Aquila nevű olasz cég 100 százalékos tulajdonrésze, ebben a cégben van a megvásárolt kikötőüzemeltetési koncesszió.

Az Adria Port továbbá 85 ezer euró értékben könyvelt bútorokat, számítástechnikát, gépeket. 1,4 ezer euró értékben Microsoft programokat. A félmillió forint Microsoft programokért tulajdonképpen nem sok, egy vállalati Win10 licenc egyetlen eszközre 80 ezer forint.

Az Adria Port a nagybevásárlással sem költekezett ki, még mindig van 16 millió euró bankbetétje. Ehhez persze kellett a szintén decemberben végrehajtott 15 millió eurós (vagyis 5,5 milliárd forintos) tulajdonosi (vagyis állami) tőkeemelés.

A kikötői terület és a koncesszió (amely egyébként 2074-ig él, így már rég nem 60 éves, ahogy a külügyminiszter bemutatta) ugyan végre a magyar állam tulajdonába került, de működő kikötő és logisztikai központ még jó ideig nem lesz ott – ha egyáltalán lesz. A külügyminisztérium januárban elismerte a HVG-nek, hogy a terület fejlesztéséről még meg kell állapodni az olasz hatóságokkal, csak ezt követően kezdődhet majd a kivitelezés.

Ezt olvassa mindenki:
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...  
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Kövér László szerint Magyarországot kifosztási tervek fenyegetik
Megindult a lavina - Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, de akkor....
Felcsút könnyedén kapott 1,5 milliárdot - Nyomoz a rendőrség az adat(nem)kiadás miatt
Íme a 25 milliárd forintos per részletei amit elbukott Magyarország - Elutasították a fellebbezését
Elutasították a magyar állam fellebbezését a Világbank Beruházási Viták Rendezésével fogl...
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ...
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást. A német üzleti körök lapjának,...
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Újabb hazugságkampányba kezdett Orbán Viktor és bohóc csapata. Nagy meglepetést nem okoznak, ...
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Messzire visszhangzó megjegyzést ejtett el nemrég Mark Rutte holland miniszterelnök, amikor a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozás miatt indult vitában kijelentette, hogy ...
  
Orbán bekeményített: nem láttuk még ilyet posztolni...
Köhög a bolha. Nem akar kibabrálni a többi európaival — legalábbis ezt írta Orbán Viktor Facebook-oldalán hétfőn. A miniszterelnök közölte: Brüsszel nem a főnökünk. Az Európai ...
  
Hivatalos: Semjén Zsolt bejelentette a digitális állampolgárság részleteit - forradalmasítják a közmédiát
Virtuális nemzeti tér jön létre, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz hozzáfér - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyette...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Sok az egymillió eurós veszteség? - mert a trieszti kikötő már most ennyi veszteséget hozott a magyar államnak



2020 végén, másfél évvel a bejelentés után a magyar állami projektcég végül megvette a trieszti kikötői területet és koncessziót 25 millió euróért. A cég az évet egymillió eurós veszteséggel zárta, sok ment el ügyvédi díjakra.

A trieszti kikötőberuházásra létrehozott állami projektcég, az Adria Port Zrt. egymillió euró (napi, 346-os árfolyammal számolva 346 millió forint) veszteséggel zárta a 2020-as évet – derül ki a cég beszámolójából. A veszteséges működés nem meglepő, a kikötőépítés előtt álló cégnek bevétele nincs, kiadása viszont van, hiszen már bérel egy irodát Triesztben, vannak alkalmazottai (már 3 is) és különféle szolgáltatásokat vesz igénybe.

Sőt szolgáltatásokra költötték a legtöbbet, összesen 710 ezer eurót, ezen belül a legtöbbet, 531 ezret az ügyvédi költségek vittek el. Az irodabérlés ehhez képest csak 42 ezer eurót vitt el. Fizetésekre összesen 135 ezer eurót költöttek.

Ahogy a HVG megírta, 2020 végén, másfél évvel azután, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter kész tényként bejelentette azt, tényleg sikerült lezárni a tranzakciót. Az ügylet természetesen látszik az Adria Port beszámolójában, a cég gazdagabb lett 23,6 millió euró értékű telekkel és épülettel. Illetve lett egy 1,9 millió euró értékű vállalati részesedése – ez az Aquila nevű olasz cég 100 százalékos tulajdonrésze, ebben a cégben van a megvásárolt kikötőüzemeltetési koncesszió.

Az Adria Port továbbá 85 ezer euró értékben könyvelt bútorokat, számítástechnikát, gépeket. 1,4 ezer euró értékben Microsoft programokat. A félmillió forint Microsoft programokért tulajdonképpen nem sok, egy vállalati Win10 licenc egyetlen eszközre 80 ezer forint.

Az Adria Port a nagybevásárlással sem költekezett ki, még mindig van 16 millió euró bankbetétje. Ehhez persze kellett a szintén decemberben végrehajtott 15 millió eurós (vagyis 5,5 milliárd forintos) tulajdonosi (vagyis állami) tőkeemelés.

A kikötői terület és a koncesszió (amely egyébként 2074-ig él, így már rég nem 60 éves, ahogy a külügyminiszter bemutatta) ugyan végre a magyar állam tulajdonába került, de működő kikötő és logisztikai központ még jó ideig nem lesz ott – ha egyáltalán lesz. A külügyminisztérium januárban elismerte a HVG-nek, hogy a terület fejlesztéséről még meg kell állapodni az olasz hatóságokkal, csak ezt követően kezdődhet majd a kivitelezés.

Legolvasottabbak
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család
Íme a 25 milliárd forintos per részletei amit elbukott Magyarország - Elutasították a fellebbezését
Most érkezett
Ha azt hitted nem jön durvább részlet a Völner botrányról, akkor tévedtél - elképesztő ami kiderült
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Kirobbant a háború: Beteges hazudozónak neveztek Palkovics Lászlót a nagy nyilvánosság előtt
Kövess minket!
     
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ...
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Orbán bekeményített: nem láttuk még ilyet posztolni...
Hivatalos: Semjén Zsolt bejelentette a digitális állampolgárság részleteit - forradalmasítják a közmédiát
Ciki - Megkérdezték Szijjártót hajlandó-e lemondani, megfagyott a levegő
Megindult a lavina - Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, de akkor....
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch
Orbán meglépte: 27 milliárd megy a magyar űrhajósprogramra
Ha azt hitted nem jön durvább részlet a Völner botrányról, akkor tévedtél - elképesztő ami kiderült
Novák Katalin átadta a 400 milliós beruházást majd gyorsan bezárták
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU