van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-05-30
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Durván beleállt Deák Dániel egy pedagógusba de a diákok helyre tették


Bírálni kezdett egy pécsi tanárt – megjegyzést téve a hajára is – Deák Dániel. A politikai elemző hétfőn osztott meg egy erős hangvételű posztot, amiben a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium egyik tüntető pedagógusát kezdte bírálni. Írása nem várt reakciókat szült.


Deák Dániel a Telex egyik cikkének a fotóját még az esemény napján osztotta meg a Facebook-oldalán, amelyhez azt írta, szerinte csak néhány iskolában tüntettek hétfőn a tanárok, amit hatalmas kudarcnak könyvelt el - aznap egyébként több mint 20 ezer ember tiltakozott az oktatási intézményekben országszerte.


Ezután pedig azt írta:

„A Telex.hu kékre festett hajú és Freeszfe-maszkot viselő tanárral illusztálta a megmozdulást. Egyébként az illusztráción látható Vatai Éva, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa aktív kormányellenes tüntető és jól szimbolizálja a mai pártpolitikai alapú sztrájkot, amelyen a tanárok túlnyomó többsége nem vett részt.



Deák Dániel szavai a pécsi intézmény diákjainak fülébe is eljutottak, akik – a kék hajú tanárnő előtt tisztelegve – kedden kék színű ruhában mentek be az órára, amiről fotó is készült és a Facebookon is megosztották.

„Mert büszkék vagyunk a tagozatra és a tanárnőnkre!” – írták posztjukban kedden az intézmény diákjai.



A városvezetés is mellé állt

A Leőwey Klára Gimnázium pedagógusát Pécs polgármestere, Péterffy Attila is védelmébe vette – szúrta ki a Pécsistop. Ő fontosnak tartotta kiemelni keddi posztjában, hogy a január 31-i pedagógussztrájk nem baloldali vagy jobboldali kérdés, hanem egy egész nemzetet érintő ügy, ami a gyermekeink, hazánk jövőjéről szól.

Péterffy Attila szerint ráadásul teljesen mindegy, hogy kinek milyen színű a haja, mindenkinek jogában áll kiállni az igazáért.

„Én mindenesetre büszke vagyok Vatai Évára és az összes pécsi pedagógusra, aki kiáll magáért! De nagyon büszke vagyok azokra a pécsi diákokra is, akik szolidaritásból ma kék színű ruhákban mentek iskolába. Le a kalappal! Ez igazi pécsiség!” – fogalmazott bejegyzésében a polgármester.



Ezt olvassa mindenki:
Óriási szégyen: „Rögtön lopják a tollat” - kínos beszólás hangzott el Szijjártóék sajtótájékoztatóján  
Az a pimasz sors: két éve még arról beszélt, hogy szigorúbban kell büntetni a korrupciót  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Elképesztő ami itthon megy: ismert magyar milliárdos holttestére bukkantak
Botrány: nyilvánosságra hozták a Soros-ügynökök listáját
Schadl György tagad - Kiszivárgott a vallomásának egy része
Kiszivárgott Orbán titka: ezért titkosították 30 évre a külföldi utazásait
Nem véletlenül. A repülési adatok tanúsága szerint az Amerikai Egyesült Államokba és Zadar...
Elképesztő: miért ment Novák Katalin egy börtönre ítélt volt elnökhöz?
Büszkén számolt be a találkozásról. “Meg kell találnunk a közös nyelvet, amely elvezet a...
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
“De a pohos főnököd, minden elhibázott szankciót megszavazott” — írta egy hozzászóló....
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
“De a pohos főnököd, minden elhibázott szankciót megszavazott” — írta egy hozzászóló. Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be pénteken, hogy megérkezett Marokkóba. Mi...
  
Tanúvédelmi program védi azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre
A kormánypárti politikusoknak visszaosztott alkotmányos költség azután arab befektetések formájában került vissza Magyarországra. A Magyar Nemzet szerint az FBI tanúvédelmi programja véd...
  
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben...
Budapest - Üvegfalú lift, fűtött mosdó és pelenkázó az alsó szinten, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben, párapermetezéses kertlocsolás, trambulin, csúszda, a fal mentén kiép...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Durván beleállt Deák Dániel egy pedagógusba de a diákok helyre tették


Bírálni kezdett egy pécsi tanárt – megjegyzést téve a hajára is – Deák Dániel. A politikai elemző hétfőn osztott meg egy erős hangvételű posztot, amiben a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium egyik tüntető pedagógusát kezdte bírálni. Írása nem várt reakciókat szült.


Deák Dániel a Telex egyik cikkének a fotóját még az esemény napján osztotta meg a Facebook-oldalán, amelyhez azt írta, szerinte csak néhány iskolában tüntettek hétfőn a tanárok, amit hatalmas kudarcnak könyvelt el - aznap egyébként több mint 20 ezer ember tiltakozott az oktatási intézményekben országszerte.


Ezután pedig azt írta:

„A Telex.hu kékre festett hajú és Freeszfe-maszkot viselő tanárral illusztálta a megmozdulást. Egyébként az illusztráción látható Vatai Éva, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa aktív kormányellenes tüntető és jól szimbolizálja a mai pártpolitikai alapú sztrájkot, amelyen a tanárok túlnyomó többsége nem vett részt.



Deák Dániel szavai a pécsi intézmény diákjainak fülébe is eljutottak, akik – a kék hajú tanárnő előtt tisztelegve – kedden kék színű ruhában mentek be az órára, amiről fotó is készült és a Facebookon is megosztották.

„Mert büszkék vagyunk a tagozatra és a tanárnőnkre!” – írták posztjukban kedden az intézmény diákjai.



A városvezetés is mellé állt

A Leőwey Klára Gimnázium pedagógusát Pécs polgármestere, Péterffy Attila is védelmébe vette – szúrta ki a Pécsistop. Ő fontosnak tartotta kiemelni keddi posztjában, hogy a január 31-i pedagógussztrájk nem baloldali vagy jobboldali kérdés, hanem egy egész nemzetet érintő ügy, ami a gyermekeink, hazánk jövőjéről szól.

Péterffy Attila szerint ráadásul teljesen mindegy, hogy kinek milyen színű a haja, mindenkinek jogában áll kiállni az igazáért.

„Én mindenesetre büszke vagyok Vatai Évára és az összes pécsi pedagógusra, aki kiáll magáért! De nagyon büszke vagyok azokra a pécsi diákokra is, akik szolidaritásból ma kék színű ruhákban mentek iskolába. Le a kalappal! Ez igazi pécsiség!” – fogalmazott bejegyzésében a polgármester.



Legolvasottabbak
Óriási szégyen: „Rögtön lopják a tollat” - kínos beszólás hangzott el Szijjártóék sajtótájékoztatóján
Az a pimasz sors: két éve még arról beszélt, hogy szigorúbban kell büntetni a korrupciót
Kiszivárgott Orbán titka: ezért titkosították 30 évre a külföldi utazásait
Most érkezett
Elképesztő: miért ment Novák Katalin egy börtönre ítélt volt elnökhöz?
Sok az egymillió eurós veszteség? - mert a trieszti kikötő már most ennyi veszteséget hozott a magyar államnak
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
Kövess minket!
     
Elképesztő: miért ment Novák Katalin egy börtönre ítélt volt elnökhöz?
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
Tanúvédelmi program védi azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben...
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re
Sok az egymillió eurós veszteség? - mert a trieszti kikötő már most ennyi veszteséget hozott a magyar államnak
Nemzetközi botrány: Megtaposták Orbán Viktor fotóját az egyik rendezvényen
Kellemetlen lista terjed külföldön: Magyarország a negatív élmezőnyben..
Döntött Orbán: Kedve szerint szórhat el 250 milliárdot a budapesti főispán a zuglói gigaberuházásra
Kiderült Tényleg van-e Orbánnak előkóstolója vagy csak kamu
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU