van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-05-29
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Ötvenkét fős TEK-es testőrség védi Szijjártót évi félmilliárdért

Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, de azt titkolják, hogy mi indokolja a védelmi csapatának nagyságát.


Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányhatározat alapján állandó védelmet kap tavaly július óta, ám az eddig nem derült ki, hogy a gyakorlatban mit jelent "személyi biztosítása". A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2018-as költségvetési beszámolójából viszont már kiolvasható néhány részlet. Erre a feladatra a TEK 52 státuszt kapott, amit fel is töltöttek: 51 hivatásos rendőrt és egy közalkalmazottat vettek fel, vagy csoportosítottak át. Vagyis összesen félszáz speciálisan képzett rendőr óvja Szijjártó Péter biztonságát, nyugalmát a hét minden napján.





A külügyminiszter védelme nem olcsó mulatság: az már korábban, a tavalyi kormányhatározatból kiderült, hogy 2018 második félévében a kiadásokra 504 millió forintot kaptak a terrorelhárítók. A félmilliárd forintból a felszerelésekre 172 millió forint ment el, a személyi költségekre 224 milliót költöttek, a maradékból fizették a vélhetően az utazásokkal kapcsolatos egyéb dologi kiadásokat. A TEK 2017-es zárszámadásából az is kiderül, hogy két éve a TEK még "csak" 59 külföldi útján biztosította Szijjártó Pétert.





A TEK lapunk érdeklődésére azt nem árulta el, mi indokolta, hogy az államfő, a házelnök, a kormányfő, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke mellett a külügyminiszternek is járjon állandó személyi védelem.





A TEK-nél tavaly 1671 ember dolgozott, és három terület, a felderítési, a személyvédelmi továbbá a műveleti igazgatóságok között oszlott meg a létszám. Azt, hogy mely területhez hány ember tartozik, minősített információként kezeli a TEK. Az viszont biztos, hogy az 52 fős létszámfeltöltés jelentősnek mondható. Az utolsó információ a TEK Személyvédelmi területének tevékenységéről még 2016-ból származik: akkor a még épülő Karmelita-kolostor védelmére 35 személyvédelmi státuszt kapott a terrorelhárítás.





Tavaly a fél éves tevékenységre kapott a TEK 504 millió forintot, ha ebből levonjuk az egyszeri beszerzési költségeket, akkor is évente bruttó 650-700 millió forintba kerülhet csak a külügyminiszter biztosítása. Ez nettó fél milliárd forintos éves számlát jelenhet.





A Külügyminisztériumot és a TEK-et is megkerestük, hogy megtudjuk, mi indokolja Szijjártó Péter védelmi csapatának nagyságát. A tárca nem válaszolt. A TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya megerősítette, hogy a külügyminisztert a nap 24 órájában – hivatalos és magánprogramjain egyaránt – megilleti a személyvédelem. Ennek részletei, konkrét számadatai azonban a TEK szerint nem nyilvánosak. Általánosságban azonban annyit elmondtak: "A 24 órás személyvédelem megszervezése a veszélyeztetettség figyelembe vételével történik, melynek során számolni kell a programhelyek előkészítését és helyszínbiztosítását ellátó, a személy- és lakásbiztosítást végrehajtó, valamint a biztonsági gépjárművezetői feladatokat végző állománnyal."





Szijjártó Péteren kívül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke kap állandó személyi védelmet. Ugyanakkor a TEK csupán a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és most már Szijjártó védelmét látja el. Emellett ez a testület biztosít a belügyminiszter utasításai alapján – általában évi tíz-húsz alkalommal – kisebb-nagyobb külföldi delegációkat. A többi közjogi méltóság védelméről más rendvédelmi szervek gondoskodnak, például a készenléti rendőrség vagy az országgyűlési őrség.


A konyhába is benéznek a TEK-esek





A TEK 2017-es zárszámadási beszámolójából derült ki, hogy tavalyelőtt a miniszterelnök és a legfőbb ügyész védelme megközelítőleg 800 belföldi hivatalos- és magánprogram, valamint külföldi kiutazás biztosítását foglalta magában. A feladatok végrehajtását végző munkatársak több mint 7000 ellenőrzést végeztek különböző adattárakban, továbbá összesen több mint 600 protokoll- és biztonsági-előkészítést, megelőző biztosítást, fotó-videó biztosítást, valamint a megelőző-védelmi tevékenység keretében személyek beazonosítását látták el. A CBRN (vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris biztonság) szakterület munkatársai több mint 1400 élelmiszer-biztonsági ellenőrzést, laborvizsgálatot végeztek el a két közjogi méltóság biztosítása során.





A kép illusztráció





https://nepszava.hu

Ezt olvassa mindenki:
Óriási szégyen: „Rögtön lopják a tollat” - kínos beszólás hangzott el Szijjártóék sajtótájékoztatóján  
Kiszivárgott Orbán titka: ezért titkosították 30 évre a külföldi utazásait  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Elképesztő ami itthon megy: ismert magyar milliárdos holttestére bukkantak
Botrány: nyilvánosságra hozták a Soros-ügynökök listáját
Schadl György tagad - Kiszivárgott a vallomásának egy része
Az a pimasz sors: két éve még arról beszélt, hogy szigorúbban kell büntetni a korrupciót
Az az átkozott karma! Az igazságügyi minisztérium második embere, az alkalmanként 2-5 millió...
Elképesztő: miért ment Novák Katalin egy börtönre ítélt volt elnökhöz?
Büszkén számolt be a találkozásról. “Meg kell találnunk a közös nyelvet, amely elvezet a...
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
“De a pohos főnököd, minden elhibázott szankciót megszavazott” — írta egy hozzászóló....
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
“De a pohos főnököd, minden elhibázott szankciót megszavazott” — írta egy hozzászóló. Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be pénteken, hogy megérkezett Marokkóba. Mi...
  
Tanúvédelmi program védi azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre
A kormánypárti politikusoknak visszaosztott alkotmányos költség azután arab befektetések formájában került vissza Magyarországra. A Magyar Nemzet szerint az FBI tanúvédelmi programja véd...
  
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re
Az Európai Uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében csak két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg várt 2025 helyett 2027-re érheti el a legfejlettebb orszá...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Ötvenkét fős TEK-es testőrség védi Szijjártót évi félmilliárdért

Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, de azt titkolják, hogy mi indokolja a védelmi csapatának nagyságát.


Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányhatározat alapján állandó védelmet kap tavaly július óta, ám az eddig nem derült ki, hogy a gyakorlatban mit jelent "személyi biztosítása". A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2018-as költségvetési beszámolójából viszont már kiolvasható néhány részlet. Erre a feladatra a TEK 52 státuszt kapott, amit fel is töltöttek: 51 hivatásos rendőrt és egy közalkalmazottat vettek fel, vagy csoportosítottak át. Vagyis összesen félszáz speciálisan képzett rendőr óvja Szijjártó Péter biztonságát, nyugalmát a hét minden napján.





A külügyminiszter védelme nem olcsó mulatság: az már korábban, a tavalyi kormányhatározatból kiderült, hogy 2018 második félévében a kiadásokra 504 millió forintot kaptak a terrorelhárítók. A félmilliárd forintból a felszerelésekre 172 millió forint ment el, a személyi költségekre 224 milliót költöttek, a maradékból fizették a vélhetően az utazásokkal kapcsolatos egyéb dologi kiadásokat. A TEK 2017-es zárszámadásából az is kiderül, hogy két éve a TEK még "csak" 59 külföldi útján biztosította Szijjártó Pétert.





A TEK lapunk érdeklődésére azt nem árulta el, mi indokolta, hogy az államfő, a házelnök, a kormányfő, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke mellett a külügyminiszternek is járjon állandó személyi védelem.





A TEK-nél tavaly 1671 ember dolgozott, és három terület, a felderítési, a személyvédelmi továbbá a műveleti igazgatóságok között oszlott meg a létszám. Azt, hogy mely területhez hány ember tartozik, minősített információként kezeli a TEK. Az viszont biztos, hogy az 52 fős létszámfeltöltés jelentősnek mondható. Az utolsó információ a TEK Személyvédelmi területének tevékenységéről még 2016-ból származik: akkor a még épülő Karmelita-kolostor védelmére 35 személyvédelmi státuszt kapott a terrorelhárítás.





Tavaly a fél éves tevékenységre kapott a TEK 504 millió forintot, ha ebből levonjuk az egyszeri beszerzési költségeket, akkor is évente bruttó 650-700 millió forintba kerülhet csak a külügyminiszter biztosítása. Ez nettó fél milliárd forintos éves számlát jelenhet.





A Külügyminisztériumot és a TEK-et is megkerestük, hogy megtudjuk, mi indokolja Szijjártó Péter védelmi csapatának nagyságát. A tárca nem válaszolt. A TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya megerősítette, hogy a külügyminisztert a nap 24 órájában – hivatalos és magánprogramjain egyaránt – megilleti a személyvédelem. Ennek részletei, konkrét számadatai azonban a TEK szerint nem nyilvánosak. Általánosságban azonban annyit elmondtak: "A 24 órás személyvédelem megszervezése a veszélyeztetettség figyelembe vételével történik, melynek során számolni kell a programhelyek előkészítését és helyszínbiztosítását ellátó, a személy- és lakásbiztosítást végrehajtó, valamint a biztonsági gépjárművezetői feladatokat végző állománnyal."





Szijjártó Péteren kívül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke kap állandó személyi védelmet. Ugyanakkor a TEK csupán a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és most már Szijjártó védelmét látja el. Emellett ez a testület biztosít a belügyminiszter utasításai alapján – általában évi tíz-húsz alkalommal – kisebb-nagyobb külföldi delegációkat. A többi közjogi méltóság védelméről más rendvédelmi szervek gondoskodnak, például a készenléti rendőrség vagy az országgyűlési őrség.


A konyhába is benéznek a TEK-esek





A TEK 2017-es zárszámadási beszámolójából derült ki, hogy tavalyelőtt a miniszterelnök és a legfőbb ügyész védelme megközelítőleg 800 belföldi hivatalos- és magánprogram, valamint külföldi kiutazás biztosítását foglalta magában. A feladatok végrehajtását végző munkatársak több mint 7000 ellenőrzést végeztek különböző adattárakban, továbbá összesen több mint 600 protokoll- és biztonsági-előkészítést, megelőző biztosítást, fotó-videó biztosítást, valamint a megelőző-védelmi tevékenység keretében személyek beazonosítását látták el. A CBRN (vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris biztonság) szakterület munkatársai több mint 1400 élelmiszer-biztonsági ellenőrzést, laborvizsgálatot végeztek el a két közjogi méltóság biztosítása során.





A kép illusztráció





https://nepszava.hu

Legolvasottabbak
Óriási szégyen: „Rögtön lopják a tollat” - kínos beszólás hangzott el Szijjártóék sajtótájékoztatóján
Kiszivárgott Orbán titka: ezért titkosították 30 évre a külföldi utazásait
Az a pimasz sors: két éve még arról beszélt, hogy szigorúbban kell büntetni a korrupciót
Most érkezett
Elképesztő: miért ment Novák Katalin egy börtönre ítélt volt elnökhöz?
Sok az egymillió eurós veszteség? - mert a trieszti kikötő már most ennyi veszteséget hozott a magyar államnak
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
Kövess minket!
     
Elképesztő: miért ment Novák Katalin egy börtönre ítélt volt elnökhöz?
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
Durván odaszóltak Szijjártónak: A birkákat hülyíted megint!
Tanúvédelmi program védi azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re
Sok az egymillió eurós veszteség? - mert a trieszti kikötő már most ennyi veszteséget hozott a magyar államnak
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben...
Kiderült Tényleg van-e Orbánnak előkóstolója vagy csak kamu
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon...
Külföldi kommentelők tették nevetség tárgyává Orbán Viktort - megalázó képeken a miniszterelnök
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Dobjuk össze: 25 milliárd forintos pert bukott el Magyarország
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU