Tóth Gabi a kormánysajtónak: Úgy tudja, egy “hangos, szűk réteg gyűlölködik

Akik “liberálisnak mondják magukat”.

Erdélyben turnézott Tóth Gabi, mely alkalomból koncertfilm is készült. Az énekesnő az Origónak megnyilatkozva azt mondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt.

“Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük”

— fejtegette az énekes, aki a kormányközeli portálnak többek között a hitéről is beszélt.

Tóth elmondta azt is, hogy külföldre csak elvétve mennek, ő maga soha nem vágyott arra, hogy mindenképpen másik országba utazzanak pihenni.

“Rengeteg csodálatos hely van Magyarországon, ahová érdemes elmenni, ezért mi inkább itthon töltjük a szabadságunkat”

— mondta Tóth.

Az erdélyi turnéjával kapcsolatban elmondta, ez régi vágya volt. Mint mondta, az elmúlt 17 évben többször járt egy-egy magyarok lakta településen, és érezte a közönség szeretetét, támogatását, ami mindig motiválta.

“A közösségi oldalaimon is látható, hogy mennyi követőm van a határon túlról, leginkább Erdélyből. Ezért ez lelkileg nagyon fontos turné volt számomra. Hihetetlen szeretet áradt felém, és ez nagyon jólesett azután a sok támadás után, amit leginkább tavaly nyáron itthon kaptam. azokban a nehéz hónapokban az erdélyi honfitársaim kiálltak mellettem, támogattak, és én ezt szerettem volna meghálálni, valamit visszaadni ebből a zenémen keresztül”

— mondta.

Az énekesnő elmondta azt is, hogy a turné “megerősítette hitét”, amitől — szavai szerint — az önbizalma és a nemzettudata is “mélyebb lett”.

“Az erdélyi magyarok képesek voltak Románián belül a hitükkel, erejükkel megtartani Erdélyt és a magyarságot. Megtépázták őket a rendszerváltás előtt, elnyomták, meghurcolták a magyarokat, mégis megmaradtak, nem törtek meg, kitartottak, őrizték a hagyományaikat, Az anyanyelvünket, a kultúránkat, történelmünket pedig tovább adták nemzedékről nemzedékre. Példát mutatnak nekünk, hogy itthon, Magyarországon is legalább úgy vigyázzunk az értékeinkre, magyar kultúránkra, hagyományainkra, ahogyan Erdélyben teszik, csak így maradhatunk meg magyarnak.

Az identitásunk, hitünk, kultúránk megőrzése a megmaradásunk záloga”

— ecsetelte Tóth “nempolitizálok” Gabi.

Hozzátette:

“az az álmom, hogy eljön majd az idő, talán nem is olyan sokára, amikor rólunk vesznek példát a nyugati országok. Erő, büszkeség, nemzettudat, ez a magyarság. Ez a mi küldetésünk. Meggyőződésem, hogy a magyaroknak nincs párja a világon — különlegesek, egyediek vagyunk, tele tehetséggel, szorgalommal, és elképesztő kulturális hagyományokkal”.

Az énekesnő az őt ért “támadásokról” elmondta, neki ez adott erőt, hogy tudta, ez csak a társadalom szűk rétege, akik azonban nagyon hangosak. Mint mondta, azt gondolja, hogy ők támadtak, gyűlölködtek.

“De olyan hangosak voltak, hogy ettől akaratlanul is elbizonytalanodtam. Furcsa kettősség alakult ki: úgy éreztem, hogy a valóságot akarják meghamisítani”

— fogalmazott.

Arról, hogy Székesfehérváron elénekelte a Himnuszt, így gondolkodott:

“(…) számomra teljesen természetes volt. Egy ilyen felkérésre sosem mondanék nemet, mert azzal a hazámat utasítanám el, hisz mégiscsak a nemzet himnuszáról beszélünk. Az én döntésem volt az, hogy fellépek. Megkerestek és én gondolkodás nélkül igent mondtam. A helyzet az, hogy soha nem titkoltam, hogy honnan jöttem, milyen értékrendet vallok magaménak, hogy látom a világot. Már 2012-ben énekeltem a Nemzeti dalt a Kossuth téren Orbán Viktor beszéde előtt, de az akkor senkinek nem tűnt föl.

Mindezt, a hitemmel együtt otthonról hoztam. Persze, az is igaz, hogy nem írtam ki a homlokomra és hirdettem, ha kellett, ha nem. Aztán a hangos kisebbség megkérdőjelezte, hogy én őszintén ebben hiszek-e”.

“Elképesztő vehemenciával jöttek nekem a magukat el-és befogadóknak vallók. én pedig azt mondtam: tudjátok mit? igen. Ez az én értékrendem. Ez volt az én coming out-om”

— összegezte Tóth.

“Erőszakosan próbál egy bizonyos kör különböző ideológiákat lenyomni a torkunkon. Mintha a talpáról a tetejére borult volna föl a világ, alapvető értékeket kérdőjeleznek meg, olyan dolgok történnek, amit néhány évvel ezelőtt még álmunkban sem gondoltunk volna.

Nyugat- Európa pedig élen jár ebben. anyaként én már a kislányomért is felelősséggel tartozom, nagyon nem mindegy, hogy milyen világban nő föl. Ezért úgy döntöttem: katolikusként protestálok”

— fűzte hozzá.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen