van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-01-29
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Kitálalt a mutyizásról az ügyészségnek egy volt fideszes polgármester, most mégis ellene indult nyomozás

– derül ki a politikus Átlátszónak adott interjújából.

“Rendszeresen azt hallgattuk, hogy a fürdőben a nagy emberek azt mondták, hogy neki kell nyernie, mert akkor turisztikai fejlesztésre nagyon sok pénz fog idejönni”

– ehhez hasonló történetek garmadájával állt elő a lapnak Rákóczifalva egykori polgármestere, Kósa Lajos (aki nem azonos azzal az országosan is ismert Kósával, aki korábban Debrecen polgármestere volt).

Kósa 2010-2014 először független, majd a ciklus felétől fideszes önkormányzati képviselőként dolgozott a településen, 2014 és 2019 között pedig polgármester volt, így alkalma volt rá, hogy alaposan meggyőződjön arról, mi zajlik a színfalak mögött. Elmondása szerint nem volt hajlandó részt venni az irányított pénzosztásban, ezért a helyi fideszes vezetők apránként ellehetetlenítették a munkáját.

Miután kitöltötte mandátumát, 2020 tavaszán bejelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen arról, hogyan próbálták a helyi fideszes vezetők rávenni arra, hogy a “megfelelő helyekre” ossza vissza a különböző pályázati pénzeket, közpénzes megbízásokat.

Ezután jött a hidegzuhany: ahelyett, hogy érdemben kivizsgálták volna Kósa állításait,

idén januárban még őt hallgatta ki gyanúsítottként a nav, amiért “nem az eredeti célokra” csoportosította át a településére küldött forrásokat.

Kósa az Átlátszónak több olyan projektet is ismertetett, amelyeknél az előkészítés, megvalósítás során a területi fideszes vezetés befolyásolni próbálta őt, hogy az általuk ajánlott vállalkozó kapjon megbízást, a preferált ingatlant vegye meg az önkormányzat, vagy hogy rábólintson egy általa szükségtelennek tartott pályázatra. A volt polgármester szerint attól kezdve, hogy nemet mondott az általa gyanúsnak ítélt szerződésekre, folyamatosan megnehezítették a munkáját és az általa vezetett település működését is. Az ügyében jelenleg is nyomozás folyik.

A férfi Átlátszóval készült interjúját itt tudják visszanézni:

Ezt olvassa mindenki:
Kitört a népharag: Varga Judit vegye a kabátját...  
Nemzetközi botrány: az osztrákok úgy látják, Európának kell beavatkoznia ha Magyarországon sérül a sajtószabadság  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Gyors volt: máris döntött a bíróság Deutsch Tamás apósának gyilkosáról
Kitört a népharag: Varga Judit vegye a kabátját...
Nemzetközi botrány: az osztrákok úgy látják, Európának kell beavatkoznia ha Magyarországon sérül a sajtószabadság
Rajtunk röhög Európa: a magyarok csináltak egy kamukaput egy betonkerítésre, ezt kérte az EU-s pályázat
„Örkény felsírna örömében. Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra....
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról
E heti számában a HVG folytatja tényfeltárását az Orbán család hatvanpusztai birtokáról. ...
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch
MUNKAALAPÚ TÁRSADALOM "A jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem verseny...
Mi történik, ha Orbán egyszer megörökli az édesapja látványosan fejlődő vagyonát?
Orbán Viktor édesapjának hatvanpusztai építkezéséről láthatnak riportot ma este a Házon kívülben. A fényűzőnek ígérkező hatalmas birtokról leginkább csak szivárognak az informá...
  
Fasiszta diktátorként ábrázolja Orbánt a holland lap
Nem bánik kesztyűs kézzel a Trouw a populista politikusokkal. Sok kritika érte a magyar kormányt, amiért a koronavírus-járványra hivatkozva egy új törvénnyel korlátlan időre terjeszthet...
  
Ismert magyar sztár adott óriási pofont Orbánnak - ezt átni kell
A stylistnak sem tetszik a rezsiemelés. Augusztus 1-jével lépett életbe a rezsiemelésről szóló új szabályozás, amely sok családnak okozhat majd gondot a számlák kifizetésekor. Ezen Lak...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Kitálalt a mutyizásról az ügyészségnek egy volt fideszes polgármester, most mégis ellene indult nyomozás

Kitálalt a mutyizásról az ügyészségnek egy volt fideszes polgármester, most mégis ellene indult nyomozás

– derül ki a politikus Átlátszónak adott interjújából.

“Rendszeresen azt hallgattuk, hogy a fürdőben a nagy emberek azt mondták, hogy neki kell nyernie, mert akkor turisztikai fejlesztésre nagyon sok pénz fog idejönni”

– ehhez hasonló történetek garmadájával állt elő a lapnak Rákóczifalva egykori polgármestere, Kósa Lajos (aki nem azonos azzal az országosan is ismert Kósával, aki korábban Debrecen polgármestere volt).

Kósa 2010-2014 először független, majd a ciklus felétől fideszes önkormányzati képviselőként dolgozott a településen, 2014 és 2019 között pedig polgármester volt, így alkalma volt rá, hogy alaposan meggyőződjön arról, mi zajlik a színfalak mögött. Elmondása szerint nem volt hajlandó részt venni az irányított pénzosztásban, ezért a helyi fideszes vezetők apránként ellehetetlenítették a munkáját.

Miután kitöltötte mandátumát, 2020 tavaszán bejelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen arról, hogyan próbálták a helyi fideszes vezetők rávenni arra, hogy a “megfelelő helyekre” ossza vissza a különböző pályázati pénzeket, közpénzes megbízásokat.

Ezután jött a hidegzuhany: ahelyett, hogy érdemben kivizsgálták volna Kósa állításait,

idén januárban még őt hallgatta ki gyanúsítottként a nav, amiért “nem az eredeti célokra” csoportosította át a településére küldött forrásokat.

Kósa az Átlátszónak több olyan projektet is ismertetett, amelyeknél az előkészítés, megvalósítás során a területi fideszes vezetés befolyásolni próbálta őt, hogy az általuk ajánlott vállalkozó kapjon megbízást, a preferált ingatlant vegye meg az önkormányzat, vagy hogy rábólintson egy általa szükségtelennek tartott pályázatra. A volt polgármester szerint attól kezdve, hogy nemet mondott az általa gyanúsnak ítélt szerződésekre, folyamatosan megnehezítették a munkáját és az általa vezetett település működését is. Az ügyében jelenleg is nyomozás folyik.

A férfi Átlátszóval készült interjúját itt tudják visszanézni:

Legolvasottabbak
Kitört a népharag: Varga Judit vegye a kabátját...
Nemzetközi botrány: az osztrákok úgy látják, Európának kell beavatkoznia ha Magyarországon sérül a sajtószabadság
Rajtunk röhög Európa: a magyarok csináltak egy kamukaput egy betonkerítésre, ezt kérte az EU-s pályázat
Most érkezett
Botrány: Nyomozást rendeltek el M. Richárd börtönkórházi kezelése miatt
Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodát szerzett meg 9,3 millió euróért - de kitől...... hmmm
Németh Szilárd megmagyarázta a brutális inflációt - ülj le és nézd meg...... érdemes
Kövess minket!
     
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch
Mi történik, ha Orbán egyszer megörökli az édesapja látványosan fejlődő vagyonát?
Fasiszta diktátorként ábrázolja Orbánt a holland lap
Ismert magyar sztár adott óriási pofont Orbánnak - ezt átni kell
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort - ebbe belefutott
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Na ne...... Valami olyan történik Felcsúton amit nem fogsz elhinni - tényleg kínos már az országnak..
Szijjártó szerint visszataszító amit az EU csinál: szerinte az uniós pénzek járnak, nem csak úgy ide pottyannak az égből
Kövér: ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak, ma pedig európai istáknak vallják magukat, akkor itt kő kövön nem marad
Egy lakáshiteles nőnek csaknem 140 százalékos kamatnak megfelelő összeget számítottak fel tíz hónap moratóriumra
Nemzetközi szégyen: kiderült melyik ország miniszterelnöke nevezte Orbánt éhes disznónak
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU