Robbant a hír: Három napot töltött Magyarországon az EU delegáció - itt vannak az eredmények

Három napot töltöttek Budapesten.

Kevés konkrétumot mondott az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának Budapestre érkező delegációjának vezetője a küldöttség látogatását lezáró sajtótájékoztatón, de azt hangsúlyozta: rendkívül fontosnak tartják, hogy minden EU-s tagállamban, így Magyarországon is érvényesülni tudjon a média ellenőrző funkciója.

Sabine Verheyen arról beszélt, hogy a bizottság tagjainak meg kell vizsgálniuk azokat az információkat és

ellentmondásokat,

amiket az elmúlt napokban hallottak a magyar fővárosban. Nem szeretnének elhamarkodott következtetéseket levonni, később fognak majd részletesebb állásfoglalást kiadni.

Emlékeztetett arra, hogy nemrég az EU aggályokat fejezett ki a magyarországi médiahelyzettel kapcsolatban. Az Európai Parlament nem ért egyet azzal, hogy kormánypárti és ellenzéki médiumokra bontják szét a médiateret – mondta.

Szerinte attól még, hogy egy médiaorgánum kritizálja a kormányt, még nem jelenti azt, hogy kormánypárti vagy ellenzéki.

„Mi úgy értelmezzük a média szabadságát, hogy a média ellenőrző funkciót (watchdog) kell, hogy betöltsön. A szabad média a demokrácia egyik legfontosabb alappillére.”

Úgy vélte, az újságoknak pénzügyileg nem szabad függő viszonyban lenniük politikai szereplőkkel. Persze előfordul, hogy valamennyi személyes vélemény belekerül egy-egy anyagba, de ezért is fontos, hogy színes legyen az ország médiatere.

Felsorolásszerűen megemlítette, hogy a delegáció tagjai információkat gyűjtöttek Budapesten a KESMA-ról és a magyar médiahelyzetről is, de ezekről nem szeretett volna bővebben beszélni, úgy vélte,

annyira összetett

a helyzet, hogy még a delegáción belül is meg kell vitatniuk a hallottakat. Sok utánkövetésre is szükség lesz – mondta.

(via Telex.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....