van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-11-30
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Durva dolog derült ki: a kormány állami alapítvány cégén keresztül vásároltak szlovákiai épületeket

Lelepleződtek.



A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovákiai műemlék épületeket – derítette ki a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK).



A szlovákiai Új Szó azt írja, Kassa belvárosában, a Szent Erzsébet-dóm tőszomszédságában lévő műemlék épületet idén január 11-én vásárolta meg egy, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány tulajdonában álló Manevi nevű cég.



Az alapítványt



a magyar kormány hozta létre, majd közel 44 millió euró értékben juttatott neki állami tulajdonban lévő cégek, a Manevi és a Comitatus-energia részvényeit.



A portál szerint olyan állami vállalatokról van szó, amelyek a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium portfóliójába tartoztak, a két céget ugyanakkor már nem tartják nyilván a külügyminisztérium által kezelt vállalatok listájában.



Ennek ellenére a két céget kezelő alapítvány kuratóriumában Fidesz-közeli személyek ülnek, az intézményt pedig Magyar Levente helyettes magyar külügyminiszter vezeti – közölte az oknyomozó központ.



Mint írják a már említett épületek mellett idén februárban a magyar nagykövetség, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézet egykori épülete, illetve Trencséntyeplic városában a Vlára fürdőház is a Manevi tulajdonába került.



Az Új Szó szerint idén márciusban az Ipolyság nevű településen, a katolikus templom közvetlen közelében lévő, Árpád-kori alapokkal rendelkező egykori premontrei kolostor is a magyar cég szlovákiai leányvállalatához, a Manevi SK-hoz került.



A cég ugyanis „befektetőként” szerepel a kolostor felújítási és hasznosítási projektjében.



A szlovák lapok a nyár folyamán arról is beszámoltak, hogy a magyar kormány két kassai műemlék épületet, egy polgári házat, illetve a Csáky-Dessewffy-palotát közvetlenül vásárolta fel.



A két épület együttes a lap szerint 3-4 millió euróba is kerülhet.



Az oknyomozó központ szerint a két ingatlan a magyar külügyminisztérium tulajdonában van, de a tárca egy további kassai épületet is tulajdonol. A Sme napilap szerint pedig a magyar állam Besztercebányán és Tornalján is vásárolt egy-egy műemlék épületet.



Október elején a szlovák külügyminiszter Ivan Korčok szembesítette Szijjártó Pétert azzal, hogy a magyar állam a szlovák fél értesítése nélkül vásárolt ingatlanokat és magyarázatot kért tőle.



Korčok azt állította, a sajtóból értesült a magyar ingatlanvásárlásokról, és azt kérte, a magyar állam hasonló lépéseibe vonják be a szlovák felet is.



A kormány ezt követően törvénymódosítást kezdeményezett, amelyben visszaléptek 400 millió eurós (kb. 140 milliárd forintos) befektetési alap létrehozásától, amely segítségével határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni.



Az ICJK szerint a magyar állam a Manevi cégen keresztül már évekkel ezelőtt megvásárolta az erdélyi Szatmárnémeti városában lévő Pannónia Hotel épületét, a Nagykároly városában lévő Albina Bank épületét, Máramarossziget városában a Korona Hotel épületét, idén májusban pedig a zsibói Wesselényi-kastélyt is.



(Új Szó.com nyomán)

Ezt olvassa mindenki:
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden  
Másfél órás film készült Orbánról, nem is akármilyen  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Újra alaptörvényt módosít az Orbán kormány - számtalan új dolgot vezetnek be, itt a lista
Lecsaptak a hatóságok az uniós pénzeket elosztó nyírségi egyesületre - Lehallgatás és titkos nyomozás
Megindult a lavina: négy év börtönre ítélték az ismert magyar politikust
Az összehívott lakosság ámulva hallgatta: a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik
A nagykanizsai Honvéd Kaszinóban elmondott előadásában Benkő Tibor kiemelte: a kormány elköt...
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza
Több útépítési beruházást is visszavontak Magyarországon. Nyílt tenderek visszavonását t...
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából
Vágó István, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja és egyben a XII. kerület önkormányza...
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján
A jelenlegi szabályok szerint az utolsó elnöki vagyonnyilatkozatát adta le hétfő este Áder János. Az elnöki hivatal oldalára feltöltött dokumentumból kiderül, hogy anyagilag sem járt ro...
  
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...
A Kossuth-díjas énekes is tiszteletét tette a rendezvényen, ahol a miniszterelnök beszédét nem, de a külügyminiszter és az igazságügyi miniszter beszédét végighallgatta. „Mindketten f...
  
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
A baloldallal ellentétben "a mi célunk nem a háborúzás, hanem az építkezés" - mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken. Lá...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Durva dolog derült ki: a kormány állami alapítvány cégén keresztül vásároltak szlovákiai épületeket

Lelepleződtek.



A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovákiai műemlék épületeket – derítette ki a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK).



A szlovákiai Új Szó azt írja, Kassa belvárosában, a Szent Erzsébet-dóm tőszomszédságában lévő műemlék épületet idén január 11-én vásárolta meg egy, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány tulajdonában álló Manevi nevű cég.



Az alapítványt



a magyar kormány hozta létre, majd közel 44 millió euró értékben juttatott neki állami tulajdonban lévő cégek, a Manevi és a Comitatus-energia részvényeit.



A portál szerint olyan állami vállalatokról van szó, amelyek a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium portfóliójába tartoztak, a két céget ugyanakkor már nem tartják nyilván a külügyminisztérium által kezelt vállalatok listájában.



Ennek ellenére a két céget kezelő alapítvány kuratóriumában Fidesz-közeli személyek ülnek, az intézményt pedig Magyar Levente helyettes magyar külügyminiszter vezeti – közölte az oknyomozó központ.



Mint írják a már említett épületek mellett idén februárban a magyar nagykövetség, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézet egykori épülete, illetve Trencséntyeplic városában a Vlára fürdőház is a Manevi tulajdonába került.



Az Új Szó szerint idén márciusban az Ipolyság nevű településen, a katolikus templom közvetlen közelében lévő, Árpád-kori alapokkal rendelkező egykori premontrei kolostor is a magyar cég szlovákiai leányvállalatához, a Manevi SK-hoz került.



A cég ugyanis „befektetőként” szerepel a kolostor felújítási és hasznosítási projektjében.



A szlovák lapok a nyár folyamán arról is beszámoltak, hogy a magyar kormány két kassai műemlék épületet, egy polgári házat, illetve a Csáky-Dessewffy-palotát közvetlenül vásárolta fel.



A két épület együttes a lap szerint 3-4 millió euróba is kerülhet.



Az oknyomozó központ szerint a két ingatlan a magyar külügyminisztérium tulajdonában van, de a tárca egy további kassai épületet is tulajdonol. A Sme napilap szerint pedig a magyar állam Besztercebányán és Tornalján is vásárolt egy-egy műemlék épületet.



Október elején a szlovák külügyminiszter Ivan Korčok szembesítette Szijjártó Pétert azzal, hogy a magyar állam a szlovák fél értesítése nélkül vásárolt ingatlanokat és magyarázatot kért tőle.



Korčok azt állította, a sajtóból értesült a magyar ingatlanvásárlásokról, és azt kérte, a magyar állam hasonló lépéseibe vonják be a szlovák felet is.



A kormány ezt követően törvénymódosítást kezdeményezett, amelyben visszaléptek 400 millió eurós (kb. 140 milliárd forintos) befektetési alap létrehozásától, amely segítségével határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni.



Az ICJK szerint a magyar állam a Manevi cégen keresztül már évekkel ezelőtt megvásárolta az erdélyi Szatmárnémeti városában lévő Pannónia Hotel épületét, a Nagykároly városában lévő Albina Bank épületét, Máramarossziget városában a Korona Hotel épületét, idén májusban pedig a zsibói Wesselényi-kastélyt is.



(Új Szó.com nyomán)

Legolvasottabbak
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden
Másfél órás film készült Orbánról, nem is akármilyen
Az összehívott lakosság ámulva hallgatta: a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik
Most érkezett
Egy nyugdíjas kemény sorait osztja mindenki: remélem, hogy idővel Ön is megkapja azt, ami jár Önnek
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
G7: Először került Mészáros-vagyon nyíltan az Orbán-családhoz, rögtön hatmilliárd forintnyi
Kövess minket!
     
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
G7: Először került Mészáros-vagyon nyíltan az Orbán-családhoz, rögtön hatmilliárd forintnyi
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya
Éhes disznónak nevezte Orbánt a román miniszterelnök
Kocsis szerint az Orbán-kormány egymillió családot szabadított ki a devizacsapdából
Vicces kedvében volt Orbán: Szijjártó jachtozásáról még egy poént is elsütött...
Patakynál betelt a pohár - Évek óta kicsúfolnak
Gyors volt: máris döntött a bíróság Deutsch Tamás apósának gyilkosáról
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU