Újabb ellenfele akadt Orbánnak: Ceaușescu bukását is kivártam, Orbán se miniszterelnökként megy nyugdíjba....

Ahogy arról beszámoltunk, jövő évben indulhat meg a tárgyalás a Nyíregyházi Törvényszéken Bige László vállalkozó ügyében.


Szerinte az ellene folyó hadjárat mögött Csányi Sándor áll.



A koholt vádak szerint Bige László és társai összesen kétmilliárd forinttal károsították meg a műtrágyakirály saját cégét, miközben a nagyvállalkozó több mint hétszázmillió forint vesztegetési pénzt kapott.



Bige László korábban a Partizánnak adott interjújában képtelenségnek nevezte a vádakat, és elmondta: Orbánék a Csányi Sándor OTP-vezérrel fennálló régi konfliktusa miatt akarják őt kicsinálni, és az állami szervek a NER-rel jó kapcsolatban álló Csányi érdekében vegzálják őt.



A nagyvállalkozó most interjút adott a Szabad Európának, amelyben azt mondta: Csányi Sándor OTP-vezér Orbán Viktor miniszterelnök engedélyével évek óta az állami hatóságokat magánhadseregként használva próbálja tönkretenni őt, így akarja megszerezni a cégbirodalmát.



Bige elmondta: semmi olyat nem követett el, amiért menekülnie kellene, Ceaușescu bukását is kivárta, szerinte



Orbán sem miniszterelnökként megy majd nyugdíjba.



Bige részletezte a lapnak, hogyan vegzálták az elmúlt három évben a hatóságok, ennek ellenére még mindig nincs gyanúsított az ügyben.



“A bíróságokat egyelőre nem tudta maga alá gyűrni a hatalom”



— mondta erről. Közölte: külföldön teljesen elképzelhetetlen az ilyesmi, ő pedig az első adandó alkalommal bíróságra fogja vinni az ügyet.



“Sőt ami ennél sokkal súlyosabb, az aláírókat büntetőjogi eljárás alá fogjuk vonni, ha kell, magánvádas módon, és kártérítésre fogjuk őket kötelezni. Minden nekünk okozott kárt meg kell hogy térítsenek, mert ezeket szándékosan, parancsra tették.



Ez kimeríti a hatalommal való visszaélést, joggal való visszaélést, szándékos károkozás és még sorolhatnám a Btk. és a Polgári törvénykönyv több részét”



— fogalmazott.



A 11,5 milliárdos büntetésről azt mondta: ilyet csak azzal csinálnak, akit tönkre akarnak tenni. Hangsúlyozta: a vádaknak annyi alapjuk van, mint Andersen meséinek.



A bírság szerinte megrengeti a cégeket,



“de mi mindenből fel tudunk állni”.



Úgy véli, a támadássorozat mögött Csányi Sándor áll, de Orbán Viktor nélkül ez se működik.



“Erővel csinálják, mert sok ész nem szorult beléjük, és úgy gondolják, hogy erővel mindenkin átgázolhatnak és mindent letarolhatnak; ez egy darabig megy is nekik.



De itt már olyan eszközöket is bevetettek, olyan mélyre süllyedtek, hogy semmilyen jogi vagy morális korlátot nem vesznek figyelembe. Ez az ország olyan erkölcsi válságban van, hogy Rákosi alatt sem volt ilyenben.



Én éltem egy másik diktatúrában Romániában, ahol a diktátort Ceaușescunak hívták. Most is elmehetnék, de nem vagyok az a feladós típus.



Pedig megüzenték nekem, hogy ha elmegyek innen, békén hagynak, akkor nincs probléma. De nem követtem el semmi olyat, amiért menekülnöm kéne innen.



Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól, nem volt valami fényes a vége”



— mondta.



Úgy gondolja, Orbán sem miniszterelnökként fog nyugdíjba menni, előbb-utóbb vége lesz a NER-nek.



Az ellenzékről elmondta: mindenkivel leül beszélni, aki kéri. Pénzt a saját adózott vagyonából adott, hivatalosan, pártszámlára.



Elmondta azt is: nem fél attól, hogy börtönbe kellene majd mennie, ha nem lesz kormányváltás.



“Az elmúlt tizenkét évben szerintem harminc perünk volt, és soha nem vesztettünk el egyet sem”



— tette hozzá.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....