Vége az összetartásnak: Vádalkut kötött a hatóságokkal Schadl György egyik bizalmasa

Vádalkut kötött a hatóságokkal Schadl György egyik bizalmasa, a házi pénztáros.

Kulcsfontosságú szereplővel kötött megállapodást az ügyészség a Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, valamint Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és társaik elleni büntetőeljárásban – értesült a 24.hu. A lap által megismert vádirat szerint Schadl őt bízta meg a pénzmozgások, köztük a kenőpénzek dokumentálásával.

A pénzeket vagy személyesen Schadl, vagy a sofőrje vitte el a megadott helyre, miközben a pénzmozgásokat a pénzügyesként dolgozó végrehajtó-jelölt könyvelte,

az összegeket pedig két helyen, a Házipénztár és az EgyenlegMoncsi elnevezésű Excel-táblázatban is nyilvántartották.



A vádirat szerint a két bizalmi ember azzal is tisztában volt, hogy Schadl korrupciós kapcsolatban áll Völner Pállal, akinek rendszeresen adott át több millió forint készpénzt a végrehajtók elnöke.



Mi az a vádalku?

Az angolszász jogrendszerből – így az amerikai filmekből – jól ismert vádalku kifejezés a magyar jogrendben nem létezik, helyette hasonló tartalommal az ügyészség és a terhelt közti megállapodás szerepel. E szerint egy bűncselekmény elkövetőjével megállapodást köthető, melyben kilátásba helyezik, hogy vele szemben büntetőeljárást nem indítanak, illetve a folyamatban lévő eljárást megszüntetik, ha az ügy, illetve más büntetőügy felderítésével, bizonyításával összefüggő információkat és bizonyítékokat bocsát rendelkezésre, és a megállapodással elérhető nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonásához fűződő érdek.
Az ügy

A vádirat lényege szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki dr. Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében dr. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Dr. Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a dr. Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással, hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük. Schadl a vádirat szerint

924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert.

A vádirat a 22 terhelt egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is tartalmazza.
Mi vár Völnerékre?

Feltehetően nem sok jó. Schadl és 21 társa – köztük Völner Pál egykori államtitkár – ellen októberben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt. A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – ítélje Schadlt 10 év, míg Völnert 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Kép illusztráció forrás google/szerkesztés

Továbbá Schadl mindkét bizalmasa személyesen is vett át rendszeresen készpénzt azoktól az önálló bírósági végrehajtóktól, akiket Schadl közbenjárására neveztek ki.




Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

© Copyright 2024.