van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-10-01
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Thürmer Gyula: Orbán Viktor bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve,

A Munkáspárt elnöke egy interjúban mondta ezt. Thürmer szerint az Európai Unió bármikor összeomolhat.

Változatos témákban kérdezte a Vasárnap Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét, az interjúalany pedig válaszolt is.

Szerinte még most is a 2008-as válság sebeit nyögjük, a nyugati világ a problémákra pedig bevett két-három Kalmopyrint, hogy csökkentse a lázat, „de a rendszer alapvető hibái nem szűntek meg”.

Thürmer szerint Amerikában nem a mai szegényekkel és a rászorulókkal foglalkoznak, „hanem azokkal, akiknek az ük-ük-üknagyapja rabszolga volt. Nem veszik észre azt sem, hogy sokan még ma is ugyanannak a rendszernek a szolgái”. A Munkáspárt elnöke úgy folytatta, hogy a nyugati világ belement abba, hogy ilyen és ehhez hasonló áltémák sokaságával foglalkozzon. Szerinte ilyen az elmúlt évek genderideológiája is.

Természetesen ezt a liberális média fölkarolta és támogatja. Egyes pártok pedig jelentős politikai tőkét tudnak kovácsolni ezekből a mozgalmakból. Ezektől azonban nem fognak megoldódni az alapproblémák, amelyeket a kapitalizmus, mint rendszer hozott létre”

– mondta.

Az interjúban Orbán Viktor miniszterelnök is szóba kerül, akiről Thürmer Gyula azt mondta: ő „szerencsére bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve”. Thürmer szerint Orbán tudja, hogy a világon a rendszerek hamar megromolhatnak, ezért minden eshetőségre fel kell készülni.

A Munkáspárt elnöke úgy vélekedett, bármikor jöhet egy újabb migrációs hullám, egy világjárvány, sőt egy háború is. Hozzátette: az Európai Unió is összeomolhat.

Thürmer szerint bármilyen változás is történjen a jövőben, „az Magyarországot is nyomban utoléri”. Mint mondta, a magyar ipar zöme külföldi befektetésekre épül, „így a tulajdonos, ha érdeke úgy kívánja meg, pillanatok alatt összecsomagol, idehaza meg maradnak a munkanélküliek tömegei. Mindez végül az

Ezt olvassa mindenki:
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...  
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Kövér László szerint Magyarországot kifosztási tervek fenyegetik
Megindult a lavina - Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, de akkor....
Felcsút könnyedén kapott 1,5 milliárdot - Nyomoz a rendőrség az adat(nem)kiadás miatt
Íme a 25 milliárd forintos per részletei amit elbukott Magyarország - Elutasították a fellebbezését
Elutasították a magyar állam fellebbezését a Világbank Beruházási Viták Rendezésével fogl...
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ...
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást. A német üzleti körök lapjának,...
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Újabb hazugságkampányba kezdett Orbán Viktor és bohóc csapata. Nagy meglepetést nem okoznak, ...
Orbán bekeményített: nem láttuk még ilyet posztolni...
Köhög a bolha. Nem akar kibabrálni a többi európaival — legalábbis ezt írta Orbán Viktor Facebook-oldalán hétfőn. A miniszterelnök közölte: Brüsszel nem a főnökünk. Az Európai ...
  
Hivatalos: Semjén Zsolt bejelentette a digitális állampolgárság részleteit - forradalmasítják a közmédiát
Virtuális nemzeti tér jön létre, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz hozzáfér - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyette...
  
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Messzire visszhangzó megjegyzést ejtett el nemrég Mark Rutte holland miniszterelnök, amikor a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozás miatt indult vitában kijelentette, hogy ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Thürmer Gyula: Orbán Viktor bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve,

A Munkáspárt elnöke egy interjúban mondta ezt. Thürmer szerint az Európai Unió bármikor összeomolhat.

Változatos témákban kérdezte a Vasárnap Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét, az interjúalany pedig válaszolt is.

Szerinte még most is a 2008-as válság sebeit nyögjük, a nyugati világ a problémákra pedig bevett két-három Kalmopyrint, hogy csökkentse a lázat, „de a rendszer alapvető hibái nem szűntek meg”.

Thürmer szerint Amerikában nem a mai szegényekkel és a rászorulókkal foglalkoznak, „hanem azokkal, akiknek az ük-ük-üknagyapja rabszolga volt. Nem veszik észre azt sem, hogy sokan még ma is ugyanannak a rendszernek a szolgái”. A Munkáspárt elnöke úgy folytatta, hogy a nyugati világ belement abba, hogy ilyen és ehhez hasonló áltémák sokaságával foglalkozzon. Szerinte ilyen az elmúlt évek genderideológiája is.

Természetesen ezt a liberális média fölkarolta és támogatja. Egyes pártok pedig jelentős politikai tőkét tudnak kovácsolni ezekből a mozgalmakból. Ezektől azonban nem fognak megoldódni az alapproblémák, amelyeket a kapitalizmus, mint rendszer hozott létre”

– mondta.

Az interjúban Orbán Viktor miniszterelnök is szóba kerül, akiről Thürmer Gyula azt mondta: ő „szerencsére bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve”. Thürmer szerint Orbán tudja, hogy a világon a rendszerek hamar megromolhatnak, ezért minden eshetőségre fel kell készülni.

A Munkáspárt elnöke úgy vélekedett, bármikor jöhet egy újabb migrációs hullám, egy világjárvány, sőt egy háború is. Hozzátette: az Európai Unió is összeomolhat.

Thürmer szerint bármilyen változás is történjen a jövőben, „az Magyarországot is nyomban utoléri”. Mint mondta, a magyar ipar zöme külföldi befektetésekre épül, „így a tulajdonos, ha érdeke úgy kívánja meg, pillanatok alatt összecsomagol, idehaza meg maradnak a munkanélküliek tömegei. Mindez végül az

Legolvasottabbak
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család
Íme a 25 milliárd forintos per részletei amit elbukott Magyarország - Elutasították a fellebbezését
Most érkezett
Ha azt hitted nem jön durvább részlet a Völner botrányról, akkor tévedtél - elképesztő ami kiderült
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Kirobbant a háború: Beteges hazudozónak neveztek Palkovics Lászlót a nagy nyilvánosság előtt
Kövess minket!
     
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ...
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Orbán bekeményített: nem láttuk még ilyet posztolni...
Hivatalos: Semjén Zsolt bejelentette a digitális állampolgárság részleteit - forradalmasítják a közmédiát
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Ciki - Megkérdezték Szijjártót hajlandó-e lemondani, megfagyott a levegő
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Megindult a lavina - Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, de akkor....
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch
Orbán meglépte: 27 milliárd megy a magyar űrhajósprogramra
Novák Katalin átadta a 400 milliós beruházást majd gyorsan bezárták