Mi az? - milliárdokba került az adófizetőknek és most egy karcagi kisvállalkozás udvarán rohad?

A magyar állam továbbra is harcban áll a Sámándob maradványaival. Eredetileg a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja volt, de azóta is emészti a közpénzt a Sámándob. Az eredetileg kalkulált 500 millió helyett kétmilliárdból hozták össze az építményt. Később a hazaszállításra is elment 650 millió. A Sámándobért felelős Szőcs Géza 2015-ben 5-6 milliárd forintra saccolta az expo teljes költségeit a hazaszállítással együtt. A 2015 óta hánykolódó Sámándob alkatrészei elvileg már 2017-ben megérkeztek Karcagra, hogy ott sztyeppemúzeummá alakítsák, de sok előrelépés eddig nem történt, mert a karcagi városvezetés nem erre akarta költeni a pénzét.

Nemrég azonban megjelent egy közbeszerzési kiírás, miszerint további 3,7 milliárdból építenék újra a Sámándobot. Vagyis az újjáépítés nagyjából a kétharmadával drágább lesz, mint amennyiből eredetileg Milánóban megépítették. Erre azóta kaptak pénzt a kormánytól.

Hadházy Ákos független képviselő megkereste a Sámándob maradványait, amik a képek szerint egy karcagi kisvállalkozás udvarán rozsdásodnak halomra dobálva.

A képviselő azt írta, hogy a pavilon nagy részét adó faanyagot viszont Olaszországban hagyták, mert elrohadt.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen