van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-10-07
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Ez már vicc: több éve húzódik a nyomozás, még mindig nem jutott el Farkas Flóriánig - 1,6 milliárd forintnyi visszaélés




Az 1,6 milliárd forintnyi visszaélés nagy részét akkor követték el, amikor a fideszes országgyűlési képviselő volt a Híd a munka világába programot lebonyolító Országos Roma Önkormányzat elnöke. Az ügyészség az ügy bonyolultságával indokolta, hogy 2016 óta sem sikerült lezárni az ügyet, noha az EU csalás elleni hivatala már három éve részletes jelentést készített a foglalkoztatásra szánt támogatások elsikkasztásáról.



Majdnem szó szerint az egy évvel ezelőtti választ adta a Fővárosi Főügyészség a hvg.hu kérdésre, hogy hol tart a Híd a munka világába program ügyében még 2015-ben indult nyomozás.



A nyomozó hatóság öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként



– írta rövid válaszában Bagoly Bettina sajtószóvivő, csaknem szó szerint egyezően azzal, amit 2020 áprilisában az ügy után érdeklődő független Hadházy Ákos kérdésére válaszolt a legfőbb ügyész.



Amit Polt Péter akkor úgy fogalmazott, hogy „a vádemelés kérdésében jelenleg nem lehet megalapozott álláspontot kialakítani”, azt a szóvivő most, egy év elteltével így írta le:



Jelen ügy rendkívül nagy terjedelmű, bonyolult jogi megítélésű, a tényállás tisztázása és a gyanúsítottak védekezésének ellenőrzése számos eljárási cselekmény elvégzését igényli.



A nyomozás során a magyarázat szerint „elsőként a megalapozott gyanú megállapításához szükséges mértékben fel kell deríteni a bűncselekményt és az elkövető személyét, valamint fel kell kutatni és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket, majd folytatni kell a nyomozást addig, amíg eldönthető, hogy az ügyben vádemelésnek vagy más intézkedésnek van helye”.



Az öt kihallgatott gyanúsított között egyelőre biztosan nincs ott a program ötletgazdája és levezénylője, Farkas Flórián. A visszaélések idején az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ) vezető fideszes országgyűlési képviselőt ugyanis mentelmi jog védi, kihallgatásához a legfőbb ügyésznek ki kellett volna őt kérnie a parlamenttől – ahogy történt anno a többi, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított szintén fideszes képviselő, Mengyi Roland, Simonka György és Boldog István esetében. A miniszterelnök korábbi romaügyi tanácsadójával kapcsolatban azonban nem kezdeményezett eddig ilyet Polt Péter.



A Farkas Flórián kihallgatását, illetve mentelmi joga esetleges felfüggesztését firtató kérdésünket az ügyészségi szóvivő azzal hárította el, hogy



konkrét személyt érintő, még végre nem hajtott eljárási cselekményt (gyanúsítást) érintő kérdésére sem adatvédelmi okokból, sem eljárási érdekből nem áll módunkban válaszolni.




A büntetőeljárási törvény főszabályként az első gyanúsítotti kihallgatástól számított 2 évet szab a nyomozás határidejeként, amely ez ügyben 2021 decemberéig tarthat – ám ez még mindig nem garancia rá, hogy Farkas Flórián ügye a 2022-es választás előtt újabb korrupciós vádakkal árnyékolja be a Fidesz kampányát. A határidőt ráadásul egy alkalommal, legfeljebb hat hónappal meghosszabbíthatja az ügyészség.



A 2013-ban indult Híd a munka világába elnevezésű program szabálytalanságaira már 2015 elején fény derült, amikor a még LMP-s (ma független) Hadházy Ákos bemutatta, hogy az ORÖ sok más nehezen magyarázható tétel mellett drága autókra, és egy gellérthegyi villára költötte a romák munkaerőpiaci helyzetének javítására kapott (száz)milliókat. A programot felügyelő (akkoriban Balog Zoltán vezette) Emberi Erőforrások Minisztériuma saját belső vizsgálatai nyomán végül 2015 végén lefújta a projektet, és a szociális szövetkezetalapításra kiutalt 1,6 milliárd forintnyi uniós támogatás visszafizetésére kötelezte a roma önkormányzatot. Az összegből az ORÖ-nek végül azonban csak 300 millió forintot kellett kifizetnie, az önkormányzatot ugyanis – a nyilvánvalóan a botrány elkerülésére – 1,3 milliárd forinttal kisegítette a kormány.



A költségvetési csalás gyanúját felvető ügyben 2016 elején indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya, majd nem sokkal később az az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is. A szervezet 2016 júniusában be is idézte az Orbán Viktor támogatását azóta is változatlanul élvező politikust, de Farkas el sem ment el az első érintetti meghallgatására. A másodikra végül Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter nyomására igen, de sokáig semmilyen hír nem érkezett, hogy mit tárt fel a csalás elleni hivatal vizsgálata. A projekttel kapcsolatos megállapításait és ajánlásait az OLAF végül két év vizsgálódás után, 2018 októberében küldte meg a Legfőbb Ügyészségnek. A szervezet összefoglalóját 2019-ben a 24.hu hozta nyilvánosságra, idézve a dokumentum általános megállapításait, miszerint



a Híd a munka világába Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet 2014. április 24. napján pro forma bejegyzésre került ugyan, de érdemben soha nem működött, a kitűzött célokat még részlegesen sem érte el.

Az ORÖ nem biztosította a szövetkezet működési feltételeit, ezért az nem tudott önfenntartóvá válni.

A taglétszám meg sem közelítette a szükségesnek ítélet szintet, és az előírt irodahálózatot sem építették ki.

A gellérthegyi irodához hasonlóan négy vidéki ingatlant is vettek, amelyekben azonban semmilyen projekttel kapcsolatos munkavégzés nem történt. Gödöllőn például egy bútorüzletet vásároltak 25 milliótért, ami csak további több tízmilliós felújítás után lett volna alkalmas az előírt feladatok ellátására.

A hátrányos helyzetű romákat a programba bevonni hivatott mentorokként többségében az ORÖ képviselőit alkalmazták külön fizetéssel.


A nagy számú toborozott jelentkező csak papíron létezett, foglalkoztatásuk beindítása el sem kezdődött, nem vett részt semmilyen képzésben.



Az OLAF kimutatása szerint az Emmi a szerződésbontás előtt összesen 24 szabálytalansági eljárást indított az ORÖ által lefolytatott beszerzésekkel kapcsolatban, ezekből tizenegyben meg is állapítottak valamilyen a szabálytalanságot. Az elszámolásra benyújtott, összesen 1,6 milliárd forintnyi tételekről pedig azt írta a csalás elleni hivatal, hogy a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”.



A programban kötött szerződések nagy részét Farkas Flórián írta alá, aki 2011 és 2014 között volt a programért felelős ORÖ elnöke, 2014-től pedig a romaügyi támogatások miniszterelnöki biztosa.

Ezt olvassa mindenki:
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban  
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Mi az? - milliárdokba került az adófizetőknek és most egy karcagi kisvállalkozás udvarán rohad?
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban
Orbán bekeményített: kiköveteljük magunknak a tiszteletet - jelentős súlyt képviselünk az európai gazdaságban
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon
Tavaly mutatták be az ország első politikai krimijét, ami óriási sikert aratott a premieren. ...
Celeb botrány: Krausz Gábor taslival leckéztetné meg azokat, akik Tóth Gabit bántják
Az énekesnő férjénél betelt a pohár. Tóth Gabi befutása óta az egyik legmegosztóbb előa...
Nagy Feró rákapcsolt: Gyurcsányék ilyenek, gátlástalanul lőnek...
Nem lepődött meg a 2006. október 23-i rendőrterroron, mert tudta, hogy ezek ilyenek, gátlástal...
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén. A vadászok védőszentjére emlékező Szent Hubertus-misével vette kezdetét a húsznapos „Egy a ...
  
Nem akármilyen cégben lett ügyvezető Orbán Viktor lánya
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget. Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő lett, a miniszterelnök lánya férje, Tiborcz István tulajdon...
  
Bokros Lajos egy nagyon erős képet tett közzé Orbánról
Bokros Lajos a Facebook-oldalán tett közzé egy nagyon ütős bejegyzést arról, hogy mitől félnek legjobban Orbánék, érdemes elolvasni A KÉP MINDIG BESZÉDESEBB SZÁZ KÖTETNÉL. Ennek az a...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Ez már vicc: több éve húzódik a nyomozás, még mindig nem jutott el Farkas Flóriánig - 1,6 milliárd forintnyi visszaélés




Az 1,6 milliárd forintnyi visszaélés nagy részét akkor követték el, amikor a fideszes országgyűlési képviselő volt a Híd a munka világába programot lebonyolító Országos Roma Önkormányzat elnöke. Az ügyészség az ügy bonyolultságával indokolta, hogy 2016 óta sem sikerült lezárni az ügyet, noha az EU csalás elleni hivatala már három éve részletes jelentést készített a foglalkoztatásra szánt támogatások elsikkasztásáról.



Majdnem szó szerint az egy évvel ezelőtti választ adta a Fővárosi Főügyészség a hvg.hu kérdésre, hogy hol tart a Híd a munka világába program ügyében még 2015-ben indult nyomozás.



A nyomozó hatóság öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként



– írta rövid válaszában Bagoly Bettina sajtószóvivő, csaknem szó szerint egyezően azzal, amit 2020 áprilisában az ügy után érdeklődő független Hadházy Ákos kérdésére válaszolt a legfőbb ügyész.



Amit Polt Péter akkor úgy fogalmazott, hogy „a vádemelés kérdésében jelenleg nem lehet megalapozott álláspontot kialakítani”, azt a szóvivő most, egy év elteltével így írta le:



Jelen ügy rendkívül nagy terjedelmű, bonyolult jogi megítélésű, a tényállás tisztázása és a gyanúsítottak védekezésének ellenőrzése számos eljárási cselekmény elvégzését igényli.



A nyomozás során a magyarázat szerint „elsőként a megalapozott gyanú megállapításához szükséges mértékben fel kell deríteni a bűncselekményt és az elkövető személyét, valamint fel kell kutatni és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket, majd folytatni kell a nyomozást addig, amíg eldönthető, hogy az ügyben vádemelésnek vagy más intézkedésnek van helye”.



Az öt kihallgatott gyanúsított között egyelőre biztosan nincs ott a program ötletgazdája és levezénylője, Farkas Flórián. A visszaélések idején az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ) vezető fideszes országgyűlési képviselőt ugyanis mentelmi jog védi, kihallgatásához a legfőbb ügyésznek ki kellett volna őt kérnie a parlamenttől – ahogy történt anno a többi, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított szintén fideszes képviselő, Mengyi Roland, Simonka György és Boldog István esetében. A miniszterelnök korábbi romaügyi tanácsadójával kapcsolatban azonban nem kezdeményezett eddig ilyet Polt Péter.



A Farkas Flórián kihallgatását, illetve mentelmi joga esetleges felfüggesztését firtató kérdésünket az ügyészségi szóvivő azzal hárította el, hogy



konkrét személyt érintő, még végre nem hajtott eljárási cselekményt (gyanúsítást) érintő kérdésére sem adatvédelmi okokból, sem eljárási érdekből nem áll módunkban válaszolni.




A büntetőeljárási törvény főszabályként az első gyanúsítotti kihallgatástól számított 2 évet szab a nyomozás határidejeként, amely ez ügyben 2021 decemberéig tarthat – ám ez még mindig nem garancia rá, hogy Farkas Flórián ügye a 2022-es választás előtt újabb korrupciós vádakkal árnyékolja be a Fidesz kampányát. A határidőt ráadásul egy alkalommal, legfeljebb hat hónappal meghosszabbíthatja az ügyészség.



A 2013-ban indult Híd a munka világába elnevezésű program szabálytalanságaira már 2015 elején fény derült, amikor a még LMP-s (ma független) Hadházy Ákos bemutatta, hogy az ORÖ sok más nehezen magyarázható tétel mellett drága autókra, és egy gellérthegyi villára költötte a romák munkaerőpiaci helyzetének javítására kapott (száz)milliókat. A programot felügyelő (akkoriban Balog Zoltán vezette) Emberi Erőforrások Minisztériuma saját belső vizsgálatai nyomán végül 2015 végén lefújta a projektet, és a szociális szövetkezetalapításra kiutalt 1,6 milliárd forintnyi uniós támogatás visszafizetésére kötelezte a roma önkormányzatot. Az összegből az ORÖ-nek végül azonban csak 300 millió forintot kellett kifizetnie, az önkormányzatot ugyanis – a nyilvánvalóan a botrány elkerülésére – 1,3 milliárd forinttal kisegítette a kormány.



A költségvetési csalás gyanúját felvető ügyben 2016 elején indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya, majd nem sokkal később az az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is. A szervezet 2016 júniusában be is idézte az Orbán Viktor támogatását azóta is változatlanul élvező politikust, de Farkas el sem ment el az első érintetti meghallgatására. A másodikra végül Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter nyomására igen, de sokáig semmilyen hír nem érkezett, hogy mit tárt fel a csalás elleni hivatal vizsgálata. A projekttel kapcsolatos megállapításait és ajánlásait az OLAF végül két év vizsgálódás után, 2018 októberében küldte meg a Legfőbb Ügyészségnek. A szervezet összefoglalóját 2019-ben a 24.hu hozta nyilvánosságra, idézve a dokumentum általános megállapításait, miszerint



a Híd a munka világába Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet 2014. április 24. napján pro forma bejegyzésre került ugyan, de érdemben soha nem működött, a kitűzött célokat még részlegesen sem érte el.

Az ORÖ nem biztosította a szövetkezet működési feltételeit, ezért az nem tudott önfenntartóvá válni.

A taglétszám meg sem közelítette a szükségesnek ítélet szintet, és az előírt irodahálózatot sem építették ki.

A gellérthegyi irodához hasonlóan négy vidéki ingatlant is vettek, amelyekben azonban semmilyen projekttel kapcsolatos munkavégzés nem történt. Gödöllőn például egy bútorüzletet vásároltak 25 milliótért, ami csak további több tízmilliós felújítás után lett volna alkalmas az előírt feladatok ellátására.

A hátrányos helyzetű romákat a programba bevonni hivatott mentorokként többségében az ORÖ képviselőit alkalmazták külön fizetéssel.


A nagy számú toborozott jelentkező csak papíron létezett, foglalkoztatásuk beindítása el sem kezdődött, nem vett részt semmilyen képzésben.



Az OLAF kimutatása szerint az Emmi a szerződésbontás előtt összesen 24 szabálytalansági eljárást indított az ORÖ által lefolytatott beszerzésekkel kapcsolatban, ezekből tizenegyben meg is állapítottak valamilyen a szabálytalanságot. Az elszámolásra benyújtott, összesen 1,6 milliárd forintnyi tételekről pedig azt írta a csalás elleni hivatal, hogy a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”.



A programban kötött szerződések nagy részét Farkas Flórián írta alá, aki 2011 és 2014 között volt a programért felelős ORÖ elnöke, 2014-től pedig a romaügyi támogatások miniszterelnöki biztosa.

Legolvasottabbak
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon
Most érkezett
Elhagyott bukszát lopott egy 80 éves magyar néni - előállították, és gyanúsítottként kihallgatták
Nemzetközi botrány: Hillary Clinton páros lábbal szállt bele Orbánba - egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja..
Elképesztő dolgokat mondott Novák Katalinról a német sajtó - mint államfőjelöltet jellemezték
Kövess minket!
     
Celeb botrány: Krausz Gábor taslival leckéztetné meg azokat, akik Tóth Gabit bántják
Nagy Feró rákapcsolt: Gyurcsányék ilyenek, gátlástalanul lőnek...
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Nem akármilyen cégben lett ügyvezető Orbán Viktor lánya
Bokros Lajos egy nagyon erős képet tett közzé Orbánról
Ilyet még nem láttak - Olyan tróger munkát végeztek a fideszesek az építésénél, hogy .....
Kásler: Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni
A Fidesz szerint a bal oldal több ezer orvost és ápolót tett utcára és üldözött el az országból
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért?
Óriási botrány: Müller Cecília neve is szerepelt az előkerült listán...
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU