van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-10-07
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Szijjártó meglépte: korábban 70 milliárd forint támogatás jutott Erdélybe - közölte, minden magyar felelős minden magyarért




A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrejött gabonafeldolgozó üzemet látogatta meg.



A miniszter elmondta: Magyarország az elmúlt években 70 milliárd forintnyi beruházásösztönzési támogatást juttatott Erdélybe, amelynek segítségével 135 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre mintegy 6000 kisebb, közepes és nagy vállalat. Az idén 53 mezőgazdasági nagyberuházás jött létre, együttesen 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a magyar kormány 20 milliárd forint támogatást biztosított. Mindennek köszönhetően lehetővé vált az erdélyi gabonatárolási és gabonafeldolgozási kapacitás jelentős, 40 ezer tonnás növelése. “Ez azt jelenti, hogy az itt élő gazdálkodóktól meg tudják vásárolni a terményeket, azokat fel tudják dolgozni, és úgy tudják értékesíteni a piacokon. Ez hatalmas előrelépés az itt élő gazdálkodók számára” – fogalmazott a miniszter.



“Mivel a program ilyen sikeres, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk (…), és újabb 6,5 milliárd forint értékben írtunk ki pályázatot újabb mezőgazdasági feldolgozóipari beruházásokra. Erre több mint 50 pályázat be is jött, ezek feldolgozását meg is kezdtük, és a jövő évben tudjuk folyósítani majd az újabb támogatást” – nyilatkozta a miniszter.



Szijjártó Péter leszögezte, a magyar kormány vallja, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért Magyarország a szívén viseli a határon túli magyar közösségek helyzetének a folyamatos javítását. Megjegyezte: azért nyújtottak gazdasági támogatásokat, mert a határon túli magyar közösségek, így az erdélyi is azt kérte a magyar kormánytól, hogy segítsen a gazdasági megerősödésben.



Ezt olvassa mindenki:
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban  
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Mi az? - milliárdokba került az adófizetőknek és most egy karcagi kisvállalkozás udvarán rohad?
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban
Orbán bekeményített: kiköveteljük magunknak a tiszteletet - jelentős súlyt képviselünk az európai gazdaságban
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon
Tavaly mutatták be az ország első politikai krimijét, ami óriási sikert aratott a premieren. ...
Celeb botrány: Krausz Gábor taslival leckéztetné meg azokat, akik Tóth Gabit bántják
Az énekesnő férjénél betelt a pohár. Tóth Gabi befutása óta az egyik legmegosztóbb előa...
Nagy Feró rákapcsolt: Gyurcsányék ilyenek, gátlástalanul lőnek...
Nem lepődött meg a 2006. október 23-i rendőrterroron, mert tudta, hogy ezek ilyenek, gátlástal...
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén. A vadászok védőszentjére emlékező Szent Hubertus-misével vette kezdetét a húsznapos „Egy a ...
  
Nem akármilyen cégben lett ügyvezető Orbán Viktor lánya
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget. Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő lett, a miniszterelnök lánya férje, Tiborcz István tulajdon...
  
Bokros Lajos egy nagyon erős képet tett közzé Orbánról
Bokros Lajos a Facebook-oldalán tett közzé egy nagyon ütős bejegyzést arról, hogy mitől félnek legjobban Orbánék, érdemes elolvasni A KÉP MINDIG BESZÉDESEBB SZÁZ KÖTETNÉL. Ennek az a...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Szijjártó meglépte: korábban 70 milliárd forint támogatás jutott Erdélybe - közölte, minden magyar felelős minden magyarért




A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrejött gabonafeldolgozó üzemet látogatta meg.



A miniszter elmondta: Magyarország az elmúlt években 70 milliárd forintnyi beruházásösztönzési támogatást juttatott Erdélybe, amelynek segítségével 135 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre mintegy 6000 kisebb, közepes és nagy vállalat. Az idén 53 mezőgazdasági nagyberuházás jött létre, együttesen 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a magyar kormány 20 milliárd forint támogatást biztosított. Mindennek köszönhetően lehetővé vált az erdélyi gabonatárolási és gabonafeldolgozási kapacitás jelentős, 40 ezer tonnás növelése. “Ez azt jelenti, hogy az itt élő gazdálkodóktól meg tudják vásárolni a terményeket, azokat fel tudják dolgozni, és úgy tudják értékesíteni a piacokon. Ez hatalmas előrelépés az itt élő gazdálkodók számára” – fogalmazott a miniszter.



“Mivel a program ilyen sikeres, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk (…), és újabb 6,5 milliárd forint értékben írtunk ki pályázatot újabb mezőgazdasági feldolgozóipari beruházásokra. Erre több mint 50 pályázat be is jött, ezek feldolgozását meg is kezdtük, és a jövő évben tudjuk folyósítani majd az újabb támogatást” – nyilatkozta a miniszter.



Szijjártó Péter leszögezte, a magyar kormány vallja, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért Magyarország a szívén viseli a határon túli magyar közösségek helyzetének a folyamatos javítását. Megjegyezte: azért nyújtottak gazdasági támogatásokat, mert a határon túli magyar közösségek, így az erdélyi is azt kérte a magyar kormánytól, hogy segítsen a gazdasági megerősödésben.



Legolvasottabbak
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon
Most érkezett
Elhagyott bukszát lopott egy 80 éves magyar néni - előállították, és gyanúsítottként kihallgatták
Nemzetközi botrány: Hillary Clinton páros lábbal szállt bele Orbánba - egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja..
Elképesztő dolgokat mondott Novák Katalinról a német sajtó - mint államfőjelöltet jellemezték
Kövess minket!
     
Celeb botrány: Krausz Gábor taslival leckéztetné meg azokat, akik Tóth Gabit bántják
Nagy Feró rákapcsolt: Gyurcsányék ilyenek, gátlástalanul lőnek...
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Nem akármilyen cégben lett ügyvezető Orbán Viktor lánya
Bokros Lajos egy nagyon erős képet tett közzé Orbánról
Ilyet még nem láttak - Olyan tróger munkát végeztek a fideszesek az építésénél, hogy .....
Kásler: Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan
A Fidesz szerint a bal oldal több ezer orvost és ápolót tett utcára és üldözött el az országból
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért?
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket
Thürmer Gyula: Orbán Viktor bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve,
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU