|
Kedden szavaznak róla a Parlamentben.
A Fidesz-szavazók többsége nem támogatja a kormánymegbízottak ispánná átnevezését, derül ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából. Arra a kérdésre, hogy “egyetért azzal, hogy a kormánymegbízottakat a jövőben főispánoknak nevezzék,” a válaszadók 10 százaléka mondott határozott igent, 2 százalék választotta az inkább igen, 2 százalék inkább nem támogatja, miközben 64 százalék elutasította az ötletet. 16 százalék gumicsontnak minősítette az ügyet, 6 százalék nem akart/nem tudott válaszolni. A Publicus kutatásából – amely a magyarországi felnőtt népességre nem, de életkor és iskolázottság szerint reprezentatív – az is kiderült, hogy a kormánymegbízottak átkeresztelését a fideszesek jelentős része is ellenzi. A kormánypártiak 23 százaléka támogatta, 41 százaléka viszont elutasította a kormánymegbízottak átnevezését. Iskolázottság alapján nincs lényeges különbség a válaszadók között, minden csoportban nagy az egyet nem értők aránya. Legkevésbé az érettségizetteknek tetszik a Fidesz terve: 72 százalékuk tartozik az ellenzők közé. A megkérdezettek négyötöde, 80 százaléka szerint a főispánok újbóli felbukkanása nem erősíti a nemzettudatot. Még a fideszesek csaknem kétharmada (64 százalék) is ezen a véleményen van. Hasonló arányok jöttek ki akkor is, amikor a megyék átnevezése volt a téma. A Publicus vizsgálata arra jutott: a magyar társadalom kétharmados többsége nem akarja, hogy a kormány visszahozza a vármegyéket. (via Népszava) |
|
|
|
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő elleneAmennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....
|
|
|
|
|
|
|