Elég a korrupcióból: lemondott a magyar polgármester, de a helyiek ennyivel nem érik be

Dörgicsén lakossági nyomásra szeptember végére hirdettek meg egy falugyűlést, ahol mindenki kérdezhetett volna a polgármestertől az önkormányzat gazdálkodásáról.

Miután levélben előre beérkeztek a kérdések, Jánó Levente polgármester megelőzte a nyílt színi elszámoltatást, és lemondott, így a falugyűlést sem rendezték meg - írja a 24.hu.

Ezután a lakosok megtartották a falugyűlést, azonban ezen az átmenetileg a polgármesteri jogköröket gyakorló alpolgármester nem jelent meg.

A Korrupció Nélküli Dörgicséért Társaság képviselője például annak a budapesti építőcégnek a megbízásait vetette fel, amely Jánó Levente polgármestersége idején több megrendelést is kapott a településen. Véleményük szerint ezek egy része felesleges volt, más része pedig gyenge minőségben készült el.

Csatári Béla a parkoló térkövezésének, aszfaltozásának, a játszótér áthelyezésének és a zöldhulladék-tárolónak a „gagyi kivitelezését” említette. Azt is kiemelte, hogy

minden munka pályáztatás nélkül került kiadásra.

A hozzászólók azt is megemlítették, hogy egy hulladéktárolóra 3 millió forintot számlázott ki a cég, bár egy szakértő szerint a munka értéke 500 ezer forint körül lehet, hiszen

20 éves szőlőtőkékből, drótból lett összetákolva.






Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen