A kormány célja: 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama között legyen

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a miniszterelnök mellett lesz politikai igazgató, elsősorban tanácsadással foglalkozik majd. Megbízatásának részleteiről, illetve Magyarország kilátásairól és a gazdasági helyzetről is nyilatkozott lapunknak.

A miniszterelnök mellett dolgozik majd politikai igazgatóként, ez új pozíció a kormányban? Pontosan mi lesz a dolga?

Igen, új pozícióról van szó, de plusz juttatás nem kapcsolódik hozzá. A posztot az az elképzelés hívta életre, hogy Magyarország geopolitikai súlya folyamatosan növekszik a nemzetközi térben, miközben a körülöttünk lévő világ egyre bizonytalanabb, egyre élesebbek a feszültségek, a népvándorlások és járványok korát éljük. Ezért még az eddigieknél is fontosabb, hogy a kormányfőt hosszú távon is értelmezhető tanácsokkal, alapos, nemzetközi kitekintéssel bíró elemzésekkel tudjuk megtámogatni. Ennek biztosítása lesz tehát a feladatom, vagyis részben magam is tanácsokkal látom el a miniszterelnököt, illetve koordinálom a főtanácsadók tevékenységét. Érdemes felidézni: Orbán Viktor 2018-ban megfogalmazta,
az a cél, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama között legyen.

Ebben a ciklusban sokat léptünk előre, de közben a koronavírus egy időre elvitte a fókuszt. A célkitűzés ugyanakkor megmaradt, s ennek érdekében folyamatosan vizsgáljuk az egyes nemzeti programok állását, a nemzetközi környezetet, illetve azt, milyen további lépésekre van még szükség.

Ezek szerint az egyes miniszterek munkájára is hatással lehet majd a tanácsaival?

Pozícióm kifejezetten a miniszterelnök úr személyéhez kötődik, a Miniszterelnökségen Gulyás Gergely tárcavezető helyetteseként továbbra is ellátom majd az eddigi feladataimat, tehát így maradok a minisztériumi struktúrában. Ez a felkérés kifejezetten és speciálisan egy véleményező, tanácsadó és koordináló tevékenységre vonatkozik.

Van ilyesmire nemzetközi példa?

Bár Magyarországon kétségtelenül nem létezett eddig ilyen beosztás, Nagy-Britanniában például igen.

Mi lesz az első ügy, amivel foglalkozik?

Számos fontos hazai és nemzetközi program vár a kormányfőre, a tervek szerint például részt vesz hamarosan a katolikus törvényhozók nagy nemzetközi rendezvényén, a Bledi Stratégiai Fórumon, a kötcsei polgári pikniken és közben zajlik az őszi parlamenti ülésszakot előkészítő munka is. Lesz teendő bőven.

Lehet szerepe a felkérésben annak, hogy lényegében Magyarországra hozta Tucker Carlson amerikai sztárműsorvezetőt, aki interjút is készített Orbán Viktorral?

Látjuk, hogy az amerikai és a nyugat-európai konzervatív körökben egyre nagyobb támogatottsága van a magyar kormánynak, ami elsősorban Orbán Viktor személyének és politikájának, a családvédelemnek, a zsidó-keresztény civilizáció és a szuverenitás melletti, illetve az illegális bevándorlással szembeni kormányzati kiállásnak köszönhető. Az említett konzervatív körökkel valóban egyre erősebb a kapcsolat, s ehhez az intellektuális építkezéshez igyekszem jómagam is hozzájárulni. Az érdem elsősorban Magyarországé: kis ország vagyunk ugyan, de egyre többen gondolják, hogy példaértékű, ami itt történik.

Milyen tanácsot ad majd a miniszterelnöknek a következő hónapokra vonatkozóan? Érdemes optimistának lenni?

Minden okunk megvan az optimizmusra.

A járványkezelés kapcsán az állam helyett egyre inkább az egyén felelőssége kerül majd előtérbe,

vakcinabőség van, minden típusú oltóanyag elérhető Magyarországon, így most az oltakozási kedvet kell növelni. Közben pedig gőzerővel dolgozunk az újraindításon, a számok biztatóak: akár a rendszerváltozás óta nem tapasztalt növekedés is lehet az idei évben. Vagyis tovább tudunk lépni a már említett célok elérése érdekében, lesz fedezett a munkahelyteremtésre, családtámogatási és lakásépítési rendszerre, a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésére vagy éppen a huszonöt éven aluliak szja-mentességére.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen