van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-07-06
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Rajonganak Orbánért a végsőkig: A Fidesz-szavazók csupán 7 százaléka mondta azt, hogy le kell mondania, ha kiderül, hogy köze van a megfigyelési botrányhoz

A lakosság több mint fele gondolja azt, hogy az újságírók és politikusok megfigyeléseit a kormány kezdeményezte.

A magyar lakosság nagy többsége – 74 százaléka – hallott már a Pegasus-botrányról, vagyis, hogy egy izraeli kémprogram segítségével kormánykritikus újságírókat, közéleti szereplőket és üzletembereket figyeltek meg hazánkban is. Közülük több mint 51 százalék pedig úgy vélekedik, hogy a megfigyeléseket a kormány kezdeményezte – derült ki a Publicus Intézet július végi, Népszava számára készített felméréséből.

Itthon a kormányzat hárította magától a Pegasus-ügyet, de határozottan nem is tagadta, hogy bevetette volna a kémfegyvert újságírók, gazdasági szereplők és ellenzéki politikusok ellen.

A Publicus kutatásából az is kiderült, hogy a Fidesz–KDNP-szavazók 68 százalékához jutott el a botrány híre. Közülük 41 százalék viszont nem gondolja, hogy a kormány kezdeményezte a lehallgatásokat. Az erre igennel felelő fideszesek aránya 34 százalék.

Figyelemre méltó adat, hogy a kormánypárti szavazók 71 százaléka szerint nem elfogadható, hogy kormánykritikus személyeket figyeljenek meg. 43 százalék pedig úgy vélekedett, hogy mennie kell annak a miniszternek, aki alá az adatokat gyűjtő szervezet tartozik. Orbán Viktor támogatottságán ugyanakkor szinte semmit nem változtatott a Pegasus-ügy híre:

a Fidesz-szavazók csupán 7 százaléka mondta azt, hogy a miniszterelnöknek le kell mondania, ha kiderül, hogy kormányának köze van a megfigyelési botrányhoz.

A Pegasus-botrány július végén robbant ki. A Direkt36 írta meg, hogy évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. A célpontként kiválasztott 300-nál több magyar között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. Kutatásuk során arra utaló közvetett bizonyítékokat találtak, hogy a titkos megfigyelések mögött a magyar állami szervek állnak. Az ügyben számos más ország is érintett, a kémprogramnak világszerte 50 ezer célpontja volt, és nem kevés visszaélésről érkezett hír a használatával összefüggésben. Az NSO egy volt alkalmazottja azt is megerősítette, hogy a magyar kormány a cég ügyfele volt.

Ezt olvassa mindenki:
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél  
Tóth Gabi belebetegedett a bántásokba: arra kér mindenkit...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Elege lett a magyar Lidlnek a csalókból - lépnek
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
A német köztévé nem kímélte Orbán rendszerét - nemzetközi botrány
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt
Mi modellként szolgálunk Európa számára, ami az együtt élő nemzetiségekkel való bánásmó...
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében
Rövid Facebook-bejegyzésben tudatta Deutsch Tamás, hogy elindult az oldala. Mostantól végk...
ÓRiási botrány: Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége
Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége Szentendrén ...
Dopeman pálfordulása: A magyarok még senki alatt nem éltek ilyen jólétben, mint az Orbán-kormány idején
A rapper szerint „az előválasztás arról szól, hogy beteljesedik Gyurcsány bosszúja az MSZP-n”. Kisebb kihagyás után ismét vélemény-videót tett közzé Dopeman. A rapper témája az e...
  
Ez mindent visz - olyan beszólást kaptak ORbán Ráhelék, hogy a fal adja a másikat
Talált, süllyedt. Mi is beszámoltunk róla, hogy a spanyolországi Marbellába költözött Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István, valamint három gyerekekük, Alíz, Adél és Bertalan. A Bli...
  
Óriási a botrány - megtámadta a kormányrendeletet egy magyar egészségügyi dolgozó
Egy névtelenséget kérő egészségügyi dolgozó megtámadta a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételét szabályozó kormányrendeletet az Alkotmánybíróságon - adta hírül...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Rajonganak Orbánért a végsőkig: A Fidesz-szavazók csupán 7 százaléka mondta azt, hogy le kell mondania, ha kiderül, hogy köze van a megfigyelési botrányhoz

A lakosság több mint fele gondolja azt, hogy az újságírók és politikusok megfigyeléseit a kormány kezdeményezte.

A magyar lakosság nagy többsége – 74 százaléka – hallott már a Pegasus-botrányról, vagyis, hogy egy izraeli kémprogram segítségével kormánykritikus újságírókat, közéleti szereplőket és üzletembereket figyeltek meg hazánkban is. Közülük több mint 51 százalék pedig úgy vélekedik, hogy a megfigyeléseket a kormány kezdeményezte – derült ki a Publicus Intézet július végi, Népszava számára készített felméréséből.

Itthon a kormányzat hárította magától a Pegasus-ügyet, de határozottan nem is tagadta, hogy bevetette volna a kémfegyvert újságírók, gazdasági szereplők és ellenzéki politikusok ellen.

A Publicus kutatásából az is kiderült, hogy a Fidesz–KDNP-szavazók 68 százalékához jutott el a botrány híre. Közülük 41 százalék viszont nem gondolja, hogy a kormány kezdeményezte a lehallgatásokat. Az erre igennel felelő fideszesek aránya 34 százalék.

Figyelemre méltó adat, hogy a kormánypárti szavazók 71 százaléka szerint nem elfogadható, hogy kormánykritikus személyeket figyeljenek meg. 43 százalék pedig úgy vélekedett, hogy mennie kell annak a miniszternek, aki alá az adatokat gyűjtő szervezet tartozik. Orbán Viktor támogatottságán ugyanakkor szinte semmit nem változtatott a Pegasus-ügy híre:

a Fidesz-szavazók csupán 7 százaléka mondta azt, hogy a miniszterelnöknek le kell mondania, ha kiderül, hogy kormányának köze van a megfigyelési botrányhoz.

A Pegasus-botrány július végén robbant ki. A Direkt36 írta meg, hogy évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. A célpontként kiválasztott 300-nál több magyar között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. Kutatásuk során arra utaló közvetett bizonyítékokat találtak, hogy a titkos megfigyelések mögött a magyar állami szervek állnak. Az ügyben számos más ország is érintett, a kémprogramnak világszerte 50 ezer célpontja volt, és nem kevés visszaélésről érkezett hír a használatával összefüggésben. Az NSO egy volt alkalmazottja azt is megerősítette, hogy a magyar kormány a cég ügyfele volt.

Legolvasottabbak
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél
Tóth Gabi belebetegedett a bántásokba: arra kér mindenkit...
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt
Most érkezett
Kitüntette Schmitt Pál feleségét a Fidesz pártalapítványa - elképesztő amit erről Kövér László mondott ...
Durva kritika: a fideszes ficsúrok annyi pénzt loptak össze, hogy még az ükunokájuk is luxuséletet élhet majd
Megmutatta, hol tárgyalt a bedrótozott Galambos Lajcsival - kitálalt a zsarolási ügybe keveredett jogász
Kövess minket!
     
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében
ÓRiási botrány: Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége
Dopeman pálfordulása: A magyarok még senki alatt nem éltek ilyen jólétben, mint az Orbán-kormány idején
Ez mindent visz - olyan beszólást kaptak ORbán Ráhelék, hogy a fal adja a másikat
Óriási a botrány - megtámadta a kormányrendeletet egy magyar egészségügyi dolgozó
Rajonganak Orbánért a végsőkig: A Fidesz-szavazók csupán 7 százaléka mondta azt, hogy le kell mondania, ha kiderül, hogy köze van a megfigyelési botrányhoz
Székesfehérváron kitört a népharag: szégyenletes amit óvónők csináltak
Megdöbbentő magyar szegénységről jelentek meg képek
Németh Szilárd szerint Soros emberei dolgozták ki, hogy hajléktalanokat költöztessenek Csepelre
Szürreális képsorok: Őrjöngve szidják a bírót, aki elkaszálta Orbánék kérdését
Botrány: A tanú szerint kukás zsákban 600 millió forintot vitt a fideszes politikusnak - bírósági részletek
Az EU csalás elleni hivatala lépett - ki kell adni Tiborcz Tiborcz Istvánhoz köthető cég dokumentációját
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU