van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-05-16
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Rengetegen kiakadtak ettől: Tizenhárom törvényt ír át a kormány egyetlen salátatörvénnyel

Tizenhárom törvényt ír át a kormány egyetlen salátatörvénnyel. Az „egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról” nem épp olyan cím egy törvényjavaslatnak, amitől olvasók tízezrei kapnának a szívükhöz izgalmukban, de a postai szabályozás módosítása, egyházi és sportszövetségi tartozások elengedése és tulajdonjogok átadása is bekerült a 26 oldalas szövegbe.

A leghosszabban a postával kapcsolatos szabályokkal foglalkozik a törvényjavaslat, amelyet Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter adott be. A törvény hatályba lépése után hivatalos iratok feladására az állami és önkormányzati szervek, valamint az adott eljárást lefolytató, jogszabályban meghatározott egyéb szervek vagy személyek lesznek kizárólag jogosultak, az eljárás egyéb résztvevői – az ügyvédek, ügyvédi irodák – nem. Hivatalos iratnak az számít, amelynek a feladási, kézbesítési időpontja bármilyen jogkövetkezménnyel jár, vagy amely jogilag meghatározott határidő számításának alapjául szolgál. A javaslat indoklása szerint erre azért van szükség, mert

a Posta erőforrásai hatékonyabban kerülnek kihasználásra, ugyanis ezen esetekben nem lesz szükség a hivatalos iratra jellemző, lényegesen összetettebb technológia, így a kétszeri kézbesítési kísérlet alkalmazására.

A törvényjavaslat bevezeti a postai támpont fogalmát is. Ez olyan, a közutak mentén kijelölt, kézbesítésre alkalmas eszközzel ellátott hely lesz, amelyet a posta üzemeltet, és postai küldemények feladását, valamint kézbesítését is lehetővé teszi.

Azoknál a postai dolgozóknál pedig, akiket gépkocsivezető munkakörben foglalkoztatnak és éjszaka is dolgoznak, bevezethetik a legfeljebb 12 órás, beosztás szerinti napi munkaidőt.

Hosszabban írnak a Budapest, belterület 9121/7 helyrajzi számú ingatlanról – azt már nem szerepeltették itt, csak korábbi kormányzati dokumentum utal rá, hogy a Csillebérci Szabadidős és Ifjúsági Központ található itt. Ezt most megkapja az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. Ehhez törölni kell az Országos Erdőállomány Adattárból és ehelyett „kivett gyermektáborként” kell nyilvántartásba venni.

Több törvényben csak technikai jellegű módosítást hajtanak végre, más jogszabályokban azonban ennél nagyobb változásokat hoz a salátatörvény:

A Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítványt tavaly hozta létre a kormány, most ez az alapítvány kapja meg a II. kerületi Váry–Szabó-kúriát, azzal a feladattal, hogy kezdje meg a felújítást.

Bakonybélben két állami tulajdonú ingatlant ingyen átadnak a Katolikus Szeretetszolgálatnak, két másikat az önkormányzatnak, azzal a céllal, hogy a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonát bővítsék.

A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégia Kft. 45, a Magyar Lovassport Szövetség pedig 1,4 millió forinttal tartozik az államnak, erről a követelésről most lemondanak.

A katolikus Egri Főegyházmegyével szemben pedig egy 139,5 milliós követelést engednek el.

Ha egy nemzetiségi önkormányzat átvette egy iskola fenntartását, majd megszűnik a nevelési-oktatási feladat ellátása, akkor az ingatlan tulajdonjoga visszaszáll az eredeti tulajdonosra.

Rippl-Rónai József Nemes Marcellről festett, a magyar állam tulajdonában lévő és a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeumban őrzött portréja a Szépművészeti Múzeum vagyonkezelésébe kerül, hogy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításában mutathassák be.

Ezt olvassa mindenki:
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány  
Szürreális képsorok: Őrjöngve szidják a bírót, aki elkaszálta Orbánék kérdését  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek
Botrány: külföldi vevőnek adta el a balatonberényi gyermeküdülőt az Orbán kormány
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében
Rövid Facebook-bejegyzésben tudatta Deutsch Tamás, hogy elindult az oldala. Mostantól végk...
Szerelmes vagyok Orbán Viktorba - Olyan videó került elő amit mi nem akartunk látni.... Reggeli kávé előtt meg pláne...
Ez a kemény, nem a kád széle. A Magyar Cirkusz nevű Youtube-csatorna egyetlen videóban szedte ...
ÓRiási botrány: Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége
Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége Szentendrén ...
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél
A miniszterelnök szerdán sok sikert kívánt a történelemből érettségizőknek egy olyan fotóval, amin a földgömbön még a Nagy-Magyarország térkép van. A Maszol.ro szerint erre a Facebo...
  
Tóth Gabi belebetegedett a bántásokba: arra kér mindenkit...
Az elmúlt hetekben nagy médiafigyelmet és sok negatív kritikát kapott az énekesnő legújabb klipje, de sok támadás érte őt a Ferenc pápa miséjét felvezető fellépése után is. Bejegyz...
  
A rendszerváltástól mostanáig - szomorú adatokat közölt a KSH
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a koronavírus-járvány Magyarországon húszéves csúcsra emelte az elhunytak számát, és akkora zuhanást okozott a várható élettartamban, amir...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Rengetegen kiakadtak ettől: Tizenhárom törvényt ír át a kormány egyetlen salátatörvénnyel

Tizenhárom törvényt ír át a kormány egyetlen salátatörvénnyel. Az „egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról” nem épp olyan cím egy törvényjavaslatnak, amitől olvasók tízezrei kapnának a szívükhöz izgalmukban, de a postai szabályozás módosítása, egyházi és sportszövetségi tartozások elengedése és tulajdonjogok átadása is bekerült a 26 oldalas szövegbe.

A leghosszabban a postával kapcsolatos szabályokkal foglalkozik a törvényjavaslat, amelyet Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter adott be. A törvény hatályba lépése után hivatalos iratok feladására az állami és önkormányzati szervek, valamint az adott eljárást lefolytató, jogszabályban meghatározott egyéb szervek vagy személyek lesznek kizárólag jogosultak, az eljárás egyéb résztvevői – az ügyvédek, ügyvédi irodák – nem. Hivatalos iratnak az számít, amelynek a feladási, kézbesítési időpontja bármilyen jogkövetkezménnyel jár, vagy amely jogilag meghatározott határidő számításának alapjául szolgál. A javaslat indoklása szerint erre azért van szükség, mert

a Posta erőforrásai hatékonyabban kerülnek kihasználásra, ugyanis ezen esetekben nem lesz szükség a hivatalos iratra jellemző, lényegesen összetettebb technológia, így a kétszeri kézbesítési kísérlet alkalmazására.

A törvényjavaslat bevezeti a postai támpont fogalmát is. Ez olyan, a közutak mentén kijelölt, kézbesítésre alkalmas eszközzel ellátott hely lesz, amelyet a posta üzemeltet, és postai küldemények feladását, valamint kézbesítését is lehetővé teszi.

Azoknál a postai dolgozóknál pedig, akiket gépkocsivezető munkakörben foglalkoztatnak és éjszaka is dolgoznak, bevezethetik a legfeljebb 12 órás, beosztás szerinti napi munkaidőt.

Hosszabban írnak a Budapest, belterület 9121/7 helyrajzi számú ingatlanról – azt már nem szerepeltették itt, csak korábbi kormányzati dokumentum utal rá, hogy a Csillebérci Szabadidős és Ifjúsági Központ található itt. Ezt most megkapja az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. Ehhez törölni kell az Országos Erdőállomány Adattárból és ehelyett „kivett gyermektáborként” kell nyilvántartásba venni.

Több törvényben csak technikai jellegű módosítást hajtanak végre, más jogszabályokban azonban ennél nagyobb változásokat hoz a salátatörvény:

A Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítványt tavaly hozta létre a kormány, most ez az alapítvány kapja meg a II. kerületi Váry–Szabó-kúriát, azzal a feladattal, hogy kezdje meg a felújítást.

Bakonybélben két állami tulajdonú ingatlant ingyen átadnak a Katolikus Szeretetszolgálatnak, két másikat az önkormányzatnak, azzal a céllal, hogy a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonát bővítsék.

A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégia Kft. 45, a Magyar Lovassport Szövetség pedig 1,4 millió forinttal tartozik az államnak, erről a követelésről most lemondanak.

A katolikus Egri Főegyházmegyével szemben pedig egy 139,5 milliós követelést engednek el.

Ha egy nemzetiségi önkormányzat átvette egy iskola fenntartását, majd megszűnik a nevelési-oktatási feladat ellátása, akkor az ingatlan tulajdonjoga visszaszáll az eredeti tulajdonosra.

Rippl-Rónai József Nemes Marcellről festett, a magyar állam tulajdonában lévő és a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeumban őrzött portréja a Szépművészeti Múzeum vagyonkezelésébe kerül, hogy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításában mutathassák be.

Legolvasottabbak
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány
Szürreális képsorok: Őrjöngve szidják a bírót, aki elkaszálta Orbánék kérdését
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében
Most érkezett
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
Kövess minket!
     
Szerelmes vagyok Orbán Viktorba - Olyan videó került elő amit mi nem akartunk látni.... Reggeli kávé előtt meg pláne...
ÓRiási botrány: Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél
Tóth Gabi belebetegedett a bántásokba: arra kér mindenkit...
A rendszerváltástól mostanáig - szomorú adatokat közölt a KSH
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
Egyeztetések nélkül, egyedül döntve 861 ezer forintról több mint 1,6 millió forintra emelte élettársának fizetését
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Óriási szégyen: „Rögtön lopják a tollat” - kínos beszólás hangzott el Szijjártóék sajtótájékoztatóján
Botrány: Közel kétszázmilliót kell a Fideszes városvezetésnek visszafizetnie - elképesztő ami Sümegen megy..
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt
Rajonganak Orbánért a végsőkig: A Fidesz-szavazók csupán 7 százaléka mondta azt, hogy le kell mondania, ha kiderül, hogy köze van a megfigyelési botrányhoz
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU