van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-12-06
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Ingyenes tesztelést követelnek, miután kiderült, hogy Orbánék 5 milliárdnyi lejárt tesztet dobnak a kukába

Nyugat-Európában egyszer sem kell fizetni a tesztekért, nálunk háromszor is.

Követeli a Demokratikus Koalíció, hogy a kormány legalább a lejárathoz közeledő PCR-teszteket tegye ingyenesen elérhetővé az emberek számára — jelentette be Kálmán Olga, a DK politikusa online sajtótájékoztatóján szerdán.

Beszámoltunk arról, hogy közel 5 milliárd forint értékű, tavaly beszerzett és időközben lejárt tesztet selejtez le az állam, ez pedig további 200 millió forintba kerül az adófizetőknek.

A Jelen írta meg, hogy az Országos Kórház Főigazgatóság (OKFŐ) különböző fajta, nagyjából 5 milliárdot érő PCR-tesztek megsemmisítésével bízta meg a SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft.-t.

Kálmán Olga felhívta a figyelmet: egy éve pereskedik azért, hogy megtudja, hol vannak a közpénzből vásárolt PCR-tesztek.

“Kiderült, hogy jelentős részük raktárban porosodik”

— fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy hónapokkal ezelőtt is követelte: bocsássák ingyen a magyarok rendelkezésére az ő pénzükön vásárolt teszteket, de hiába.

“Ma pedig már tudjuk: ezeket a kormány inkább bezúzza, mint hogy egyetlen darabot is odaadjon belőle az embereknek”

— mutatott rá.

A DK azt követeli, hogy a kormány legalább a lejárathoz közeledő PCR-teszteket tegye ingyenesen elérhetővé — mondta.

Hozzátette: a világ szégyene, hogy elköltünk ötmilliárd forintot Covid-tesztekre, majd hagyjuk, hogy lejárjanak, és megsemmisítjük őket. Kiemelte: mindeközben a magyarok

darabonként közel 20.000 forintot költenek az ilyen tesztekre.

Hozzátette: Nyugat-Európában egyszer sem kell fizetni a tesztelésért, ám Magyarországon az emberek háromszor is fizetnek:

fizetnek a kormány által beszerzett tesztekért, azok megsemmisítéséért, de fizetnek azokért a tesztekért is, amelyekre nekik van szükségük.

Kálmán Olga arra is felhívta a figyelmet, hogy európai viszonylatban ráadásul mi vagyunk a legkevesebbet tesztelő ország.

A videót itt tudod megnézni:

Ezt olvassa mindenki:
Robbant a hír: Ismert fideszes politikus hozzátartozóját ölték meg Budapesten  
Hivatalos: Meggyilkolták Deutsch Tamás apósát  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar...
Orbán elképesztő bejelentése: a kormány mindenkit megkeres majd
Orbán bukása? - Ukrajna betiltja a kettős szavazást az állampolgárainak - durva döntés
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Kiderült, mikor és miért kattant be a Fidesz elnöke. Figyelemreméltó poszttal jelentkezett sz...
Kitört a botrány: elbocsátások a kormánysajtónál - Volt, aki ötgyerekes szülőként állt fel
Átszervezések, elbocsátások a kormánysajtónál: a jelek szerint a választásra készítik fel...
Háborús helyzet: Amerikai kémrepülő miatt riasztottak orosz vadászgépeket
Az oroszok azt állítják: két esetben is amerikai kémrepülők miatt kellett polgári gépeknek ...
Tudod ki Ő? - és azt tudod miket posztol? - és azt, hogy most miért írunk róla??? - képek és információk
Ismerjék meg Vivient (Szalai). Vivien a luxuspr*stituáltakról írt könyvet, aztán öt éve a TV2 hírigazgatója, azaz ő felel a legmocskosabb propaganda híradóért. A jelek szerint igen kifiz...
  
Nem akárki társaságában fotózták le Novák Katalint - A női változata Orbán Viktornak sokak szerint....
Folyamatban van “Brüsszel megállítása”. A szélsőjobboldali francia Nemzeti Tömörülés elnökével, Marine Le Pennel tárgyalt Varsóban Novák Katalin – erről a magyar családügyi mi...
  
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Tarlós István azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt, de szerinte a jelenlegi főpolgármester olyan ravaszul fogalmaz, hogy nem lehet konkrétan azt mondani, hogy hazudik, inkább c...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Ingyenes tesztelést követelnek, miután kiderült, hogy Orbánék 5 milliárdnyi lejárt tesztet dobnak a kukába

Nyugat-Európában egyszer sem kell fizetni a tesztekért, nálunk háromszor is.

Követeli a Demokratikus Koalíció, hogy a kormány legalább a lejárathoz közeledő PCR-teszteket tegye ingyenesen elérhetővé az emberek számára — jelentette be Kálmán Olga, a DK politikusa online sajtótájékoztatóján szerdán.

Beszámoltunk arról, hogy közel 5 milliárd forint értékű, tavaly beszerzett és időközben lejárt tesztet selejtez le az állam, ez pedig további 200 millió forintba kerül az adófizetőknek.

A Jelen írta meg, hogy az Országos Kórház Főigazgatóság (OKFŐ) különböző fajta, nagyjából 5 milliárdot érő PCR-tesztek megsemmisítésével bízta meg a SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft.-t.

Kálmán Olga felhívta a figyelmet: egy éve pereskedik azért, hogy megtudja, hol vannak a közpénzből vásárolt PCR-tesztek.

“Kiderült, hogy jelentős részük raktárban porosodik”

— fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy hónapokkal ezelőtt is követelte: bocsássák ingyen a magyarok rendelkezésére az ő pénzükön vásárolt teszteket, de hiába.

“Ma pedig már tudjuk: ezeket a kormány inkább bezúzza, mint hogy egyetlen darabot is odaadjon belőle az embereknek”

— mutatott rá.

A DK azt követeli, hogy a kormány legalább a lejárathoz közeledő PCR-teszteket tegye ingyenesen elérhetővé — mondta.

Hozzátette: a világ szégyene, hogy elköltünk ötmilliárd forintot Covid-tesztekre, majd hagyjuk, hogy lejárjanak, és megsemmisítjük őket. Kiemelte: mindeközben a magyarok

darabonként közel 20.000 forintot költenek az ilyen tesztekre.

Hozzátette: Nyugat-Európában egyszer sem kell fizetni a tesztelésért, ám Magyarországon az emberek háromszor is fizetnek:

fizetnek a kormány által beszerzett tesztekért, azok megsemmisítéséért, de fizetnek azokért a tesztekért is, amelyekre nekik van szükségük.

Kálmán Olga arra is felhívta a figyelmet, hogy európai viszonylatban ráadásul mi vagyunk a legkevesebbet tesztelő ország.

A videót itt tudod megnézni:

Legolvasottabbak
Robbant a hír: Ismert fideszes politikus hozzátartozóját ölték meg Budapesten
Hivatalos: Meggyilkolták Deutsch Tamás apósát
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Most érkezett
Mi lesz ha a Fidesz nyer 2022-ben? - Varga Judit elárulta
Eddig egyáltalán nem volt fontos neki, de most durva lépésekre szánta el magát Orbán
Fotók bizonyítják a magyar vendégház visszaéléseket - az EU fizette, a magyarok kiskaput találtak...
Kövess minket!
     
Kitört a botrány: elbocsátások a kormánysajtónál - Volt, aki ötgyerekes szülőként állt fel
Háborús helyzet: Amerikai kémrepülő miatt riasztottak orosz vadászgépeket
Tudod ki Ő? - és azt tudod miket posztol? - és azt, hogy most miért írunk róla??? - képek és információk
Nem akárki társaságában fotózták le Novák Katalint - A női változata Orbán Viktornak sokak szerint....
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Szívalakú mézeskalácsot díszített Orbán Viktor - unokás kép most nincs, Spanyolország messze van...
Eddig voltam fideszes, roha*dékok – össztűz alatt Orbánék, kiakadtak a....
Elképesztő tömeg ment utcára Szerbiában - kiderült miért fogtak össze az emberek
Az űrkutatás jövője vagyunk de MÁV máris késéseket jelentett be a hóhelyzet miatt
Hiába a tiltakozás: gyorsított eljárásban ment át a parlamenten a kormány által kezdeményezett...
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Bukás: Nem állt össze Orbánék új frakciója - volt aki el se ment pedig várták...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU