van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-12-06
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Szanyi Tibor bekeményít: épp az ellenzéket fizeti a Fidesz ...

„Vannak pártok, amelyeknek nincs valós támogatottságuk, de évek óta fenntartanak önálló frakciót – mint a KDNP vagy a Párbeszéd, amelyek valódi választáson évek óta el sem indultak”

– mondta Szanyi Tibor csütörtök este az Egyenes Beszédben. A volt MSZP-s politikus az ISZOMM (Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom) nevű párt elnökeként volt az ATV vendége, párttársa, Székely Sándor országgyűlési képviselő ugyanis kedden parlamenti határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy a közös listáról a parlamentbe kerülő pártokat kényszerítsék egy közös frakcióba.

Szanyi egyszerre próbálta elmagyarázni azt, hogy a határozati javaslat nem a hatpárti ellenzéki együttműködés ellen szól – és azt, hogy a baloldali ellenzéki pártok hogyan „trükköznek évek óta” a mostani frakciószabályokkal. Kiemelte például, hogy még szocialista politikusként nagyon zavarta a Párbeszéd 2018-as frakcióalakítása, amikor az MSZP-s Burány Sándor és a független Mellár Tamás segítségével tudott a zöld-baloldali párt egy ötfős frakciót létrehozni.

„Kikönyörgött a Párbeszéd plusz két embert, mintha mi kérnénk ki a szomszédból a gyereket, hogy jelentkezzen már át a lakcímével, hogy fel tudjuk venni a csokot”

– mondta a politikus. Szanyi elmagyarázta, hogy a külön frakció nagyobb jogosítványokkal és „gigantikus pénzzel, gigantikus pénzzel” jár a pártoknak.

„Nem tudom, hogy mennyire tudja a választópolgár, mi jár egy frakciónak: nem annyiszor kap egy frakció egy nagy valagnyi pénzt, ahányan vannak, hanem hogy önmagában megvan-e magában a frakció.”

Amikor a műsorvezető arról kérdezte Szanyit, hogy ISZOMM-os párttársa javaslatával nem a kormánypártot segítenék-e ki, azt válaszolta:

„Ismerem én ezt a »Fidesz-bérenc« szöveget, miközben őket meg épp a Fidesz fizeti – hiszen ők határozzák meg, melyik párt mennyi pénzt kaphat.”

Szerinte egyáltalán nem nehezítené meg a hatpárti ellenzéki együttműködést a javaslat, hiszen ennek semmi köze a választásokhoz, „csak arról szól, frakciót alakíthat-e a parlamentben egy párt, vagy sem”. Az interjú maradék részében pedig Szanyi arról beszélt, hogy a pártok osztódással szaporodnak:

„Azért ilyen csalásokat ne csináljunk, elvégre ez az osztódás csak a pénzről szól. Ők azok, akik a pénzért osztódnak – akkor meg ne beszéljenek már a korrupciómentességről, meg a tisztaságról. A fölösleges frakcióalakítás – hogy bekerülünk, aztán szétspriccelünk, hát azt azért nem kéne.”

Szerinte az ellenzéknek nem is kéne aggódnia, hogy a javaslat miatt plusz erőforrásoktól esnének el, hiszen ha kormányra kerülnek, és „a saját embereiket tehetik mindenhova”, akkor „tele lesz a zsebük”.

Az interjú végén Szanyi Tibor kiemelte, hogy október 23-án a vírushelyzetre való tekintettel senki ne menjen semmilyen tömegrendezvényre.

Ezt olvassa mindenki:
Robbant a hír: Ismert fideszes politikus hozzátartozóját ölték meg Budapesten  
Hivatalos: Meggyilkolták Deutsch Tamás apósát  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar...
Orbán elképesztő bejelentése: a kormány mindenkit megkeres majd
Orbán bukása? - Ukrajna betiltja a kettős szavazást az állampolgárainak - durva döntés
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Kiderült, mikor és miért kattant be a Fidesz elnöke. Figyelemreméltó poszttal jelentkezett sz...
Kitört a botrány: elbocsátások a kormánysajtónál - Volt, aki ötgyerekes szülőként állt fel
Átszervezések, elbocsátások a kormánysajtónál: a jelek szerint a választásra készítik fel...
Háborús helyzet: Amerikai kémrepülő miatt riasztottak orosz vadászgépeket
Az oroszok azt állítják: két esetben is amerikai kémrepülők miatt kellett polgári gépeknek ...
Tudod ki Ő? - és azt tudod miket posztol? - és azt, hogy most miért írunk róla??? - képek és információk
Ismerjék meg Vivient (Szalai). Vivien a luxuspr*stituáltakról írt könyvet, aztán öt éve a TV2 hírigazgatója, azaz ő felel a legmocskosabb propaganda híradóért. A jelek szerint igen kifiz...
  
Nem akárki társaságában fotózták le Novák Katalint - A női változata Orbán Viktornak sokak szerint....
Folyamatban van “Brüsszel megállítása”. A szélsőjobboldali francia Nemzeti Tömörülés elnökével, Marine Le Pennel tárgyalt Varsóban Novák Katalin – erről a magyar családügyi mi...
  
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Tarlós István azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt, de szerinte a jelenlegi főpolgármester olyan ravaszul fogalmaz, hogy nem lehet konkrétan azt mondani, hogy hazudik, inkább c...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Szanyi Tibor bekeményít: épp az ellenzéket fizeti a Fidesz ...

„Vannak pártok, amelyeknek nincs valós támogatottságuk, de évek óta fenntartanak önálló frakciót – mint a KDNP vagy a Párbeszéd, amelyek valódi választáson évek óta el sem indultak”

– mondta Szanyi Tibor csütörtök este az Egyenes Beszédben. A volt MSZP-s politikus az ISZOMM (Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom) nevű párt elnökeként volt az ATV vendége, párttársa, Székely Sándor országgyűlési képviselő ugyanis kedden parlamenti határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy a közös listáról a parlamentbe kerülő pártokat kényszerítsék egy közös frakcióba.

Szanyi egyszerre próbálta elmagyarázni azt, hogy a határozati javaslat nem a hatpárti ellenzéki együttműködés ellen szól – és azt, hogy a baloldali ellenzéki pártok hogyan „trükköznek évek óta” a mostani frakciószabályokkal. Kiemelte például, hogy még szocialista politikusként nagyon zavarta a Párbeszéd 2018-as frakcióalakítása, amikor az MSZP-s Burány Sándor és a független Mellár Tamás segítségével tudott a zöld-baloldali párt egy ötfős frakciót létrehozni.

„Kikönyörgött a Párbeszéd plusz két embert, mintha mi kérnénk ki a szomszédból a gyereket, hogy jelentkezzen már át a lakcímével, hogy fel tudjuk venni a csokot”

– mondta a politikus. Szanyi elmagyarázta, hogy a külön frakció nagyobb jogosítványokkal és „gigantikus pénzzel, gigantikus pénzzel” jár a pártoknak.

„Nem tudom, hogy mennyire tudja a választópolgár, mi jár egy frakciónak: nem annyiszor kap egy frakció egy nagy valagnyi pénzt, ahányan vannak, hanem hogy önmagában megvan-e magában a frakció.”

Amikor a műsorvezető arról kérdezte Szanyit, hogy ISZOMM-os párttársa javaslatával nem a kormánypártot segítenék-e ki, azt válaszolta:

„Ismerem én ezt a »Fidesz-bérenc« szöveget, miközben őket meg épp a Fidesz fizeti – hiszen ők határozzák meg, melyik párt mennyi pénzt kaphat.”

Szerinte egyáltalán nem nehezítené meg a hatpárti ellenzéki együttműködést a javaslat, hiszen ennek semmi köze a választásokhoz, „csak arról szól, frakciót alakíthat-e a parlamentben egy párt, vagy sem”. Az interjú maradék részében pedig Szanyi arról beszélt, hogy a pártok osztódással szaporodnak:

„Azért ilyen csalásokat ne csináljunk, elvégre ez az osztódás csak a pénzről szól. Ők azok, akik a pénzért osztódnak – akkor meg ne beszéljenek már a korrupciómentességről, meg a tisztaságról. A fölösleges frakcióalakítás – hogy bekerülünk, aztán szétspriccelünk, hát azt azért nem kéne.”

Szerinte az ellenzéknek nem is kéne aggódnia, hogy a javaslat miatt plusz erőforrásoktól esnének el, hiszen ha kormányra kerülnek, és „a saját embereiket tehetik mindenhova”, akkor „tele lesz a zsebük”.

Az interjú végén Szanyi Tibor kiemelte, hogy október 23-án a vírushelyzetre való tekintettel senki ne menjen semmilyen tömegrendezvényre.

Legolvasottabbak
Robbant a hír: Ismert fideszes politikus hozzátartozóját ölték meg Budapesten
Hivatalos: Meggyilkolták Deutsch Tamás apósát
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Most érkezett
Mi lesz ha a Fidesz nyer 2022-ben? - Varga Judit elárulta
Eddig egyáltalán nem volt fontos neki, de most durva lépésekre szánta el magát Orbán
Fotók bizonyítják a magyar vendégház visszaéléseket - az EU fizette, a magyarok kiskaput találtak...
Kövess minket!
     
Kitört a botrány: elbocsátások a kormánysajtónál - Volt, aki ötgyerekes szülőként állt fel
Háborús helyzet: Amerikai kémrepülő miatt riasztottak orosz vadászgépeket
Tudod ki Ő? - és azt tudod miket posztol? - és azt, hogy most miért írunk róla??? - képek és információk
Nem akárki társaságában fotózták le Novák Katalint - A női változata Orbán Viktornak sokak szerint....
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Szívalakú mézeskalácsot díszített Orbán Viktor - unokás kép most nincs, Spanyolország messze van...
Elképesztő tömeg ment utcára Szerbiában - kiderült miért fogtak össze az emberek
Eddig voltam fideszes, roha*dékok – össztűz alatt Orbánék, kiakadtak a....
Az űrkutatás jövője vagyunk de MÁV máris késéseket jelentett be a hóhelyzet miatt
Hiába a tiltakozás: gyorsított eljárásban ment át a parlamenten a kormány által kezdeményezett...
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Bukás: Nem állt össze Orbánék új frakciója - volt aki el se ment pedig várták...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU