van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-10-23
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Kitört a magyar képviselő botrány: iratot hamisítva akartak védettségi igazolványhoz jutni politikusok



Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, akiknek együttműködése folytán egyikük hamis védettségi igazolványhoz szeretett volna hozzájutni, olvasható az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint az ügy 55 éves vádlottja 2021 áprilisában kormánytisztviselőként dolgozott, és feladatkörébe tartozott a járványügyi fertőző betegségek bejelentő szakrendszerének kezelése, a fertőzéssel kapcsolatos adatok rögzítése. A két másik vádlott, egy 45 és egy 48 éves nő ugyanazon az osztályon igazgatási feladatokat látott el.

Az 55 éves nő jogtalanul szeretett volna a fertőzésből való gyógyultságon alapuló védettségi igazolványhoz jutni, ezért elhatározta, hogy azt a hivatali helyzetével visszaélve, jogosultság nélkül fogja megszerezni magának és élettársának.

Ennek érdekében a saját és élettársa nevében is kitöltött egy-egy formanyomtatványt, amelyen valótlanul koronavírusfertőzöttként tüntette fel magukat. Kolléganőjét, az ügy másik vádlottját pedig megkérte, hogy az adatlapokat – tudva, hogy azok nem tükrözik a valóságot – iktassa be, majd a hamis nyilatkozatok alapján a karantén elrendeléséről szóló határozatokat is írja alá.

Mindjárt másnap az e feladatkörben eljáró másik munkatársnőjét kérte, hogy határozataikra írja rá a tünetmentesség bejelentéséről szóló, szintén hamis nyilatkozatot. Ezt követően a vádlott az iratok birtokában megírta saját maga és élettársa nevére a karanténfeloldó határozatokat, majd azokat aláírásra fel is töltötte az aláíró rendszerbe, ám ekkor a be nem vont munkatársak észlelték az iratok valótlan tartalmát, és nem írták alá.

Az ügyészség a három nővel szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

Ezt olvassa mindenki:
Januártól kemény változás jön: a kormány legújabb terve kiverte a biztosítékot a munkaadóknál  
Kitört a botrány: feljelentették a Fideszt, állítólag feketén fizetett fiatalokkal...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Megfagyott a levegő: rákérdeztek Orbánra, miért nem mer beszélni a hatvanpusztai birtokról - elképesztően lekezelő amit válaszolt
Robbant a bomba: Lecsaptak a rendőrök a fideszes képviselőre - rabosítás
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet
Nem akármit vettek észre a fideszes képviselő autóján - magyarázatot követelnek
Mint arról múlt héten beszámoltunk, videófelvételen örökítette meg Földi István, az ellen...
Kiderült mikről beszélt Márki-Zay Péter a CNN-nek - A Fidesz árulókat fog keresni az ellenzéken belül
A bevándorlás, a demokrácia intézményéről és a keresztény politikáról, valamit választá...
Mentőhelikopterrel szállítottak Magyarországra egy román férfit - kiderült miért
Egy súlyos állapotú román Covid fertőzött beteggel érkezett egy mentőhelikopter Magyarorszá...
Káslernek ez nem sikerült: Három évre visszamenőleg ki kell fizetnie az államnak...
Hatalmas győzelemként könyvelte el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a minap a Budapest Környéki Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma kimondta elsőfokon: nem dolgoztathatj...
  
Szanyi Tibor bekeményít: épp az ellenzéket fizeti a Fidesz ...
„Vannak pártok, amelyeknek nincs valós támogatottságuk, de évek óta fenntartanak önálló frakciót – mint a KDNP vagy a Párbeszéd, amelyek valódi választáson évek óta el sem indulta...
  
Megmutatta, hol tárgyalt a bedrótozott Galambos Lajcsival - kitálalt a zsarolási ügybe keveredett jogász
Sukoró – Felesége szinte tönkrement, ő pedig 13 kilogrammot fogyott azon 60 nap alatt, amelyet rács mögött töltött – állítja dr. Puskás Ferenc ügyvéd, aki gyanúsított Galambos Lajo...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Kitört a magyar képviselő botrány: iratot hamisítva akartak védettségi igazolványhoz jutni politikusok



Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, akiknek együttműködése folytán egyikük hamis védettségi igazolványhoz szeretett volna hozzájutni, olvasható az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint az ügy 55 éves vádlottja 2021 áprilisában kormánytisztviselőként dolgozott, és feladatkörébe tartozott a járványügyi fertőző betegségek bejelentő szakrendszerének kezelése, a fertőzéssel kapcsolatos adatok rögzítése. A két másik vádlott, egy 45 és egy 48 éves nő ugyanazon az osztályon igazgatási feladatokat látott el.

Az 55 éves nő jogtalanul szeretett volna a fertőzésből való gyógyultságon alapuló védettségi igazolványhoz jutni, ezért elhatározta, hogy azt a hivatali helyzetével visszaélve, jogosultság nélkül fogja megszerezni magának és élettársának.

Ennek érdekében a saját és élettársa nevében is kitöltött egy-egy formanyomtatványt, amelyen valótlanul koronavírusfertőzöttként tüntette fel magukat. Kolléganőjét, az ügy másik vádlottját pedig megkérte, hogy az adatlapokat – tudva, hogy azok nem tükrözik a valóságot – iktassa be, majd a hamis nyilatkozatok alapján a karantén elrendeléséről szóló határozatokat is írja alá.

Mindjárt másnap az e feladatkörben eljáró másik munkatársnőjét kérte, hogy határozataikra írja rá a tünetmentesség bejelentéséről szóló, szintén hamis nyilatkozatot. Ezt követően a vádlott az iratok birtokában megírta saját maga és élettársa nevére a karanténfeloldó határozatokat, majd azokat aláírásra fel is töltötte az aláíró rendszerbe, ám ekkor a be nem vont munkatársak észlelték az iratok valótlan tartalmát, és nem írták alá.

Az ügyészség a három nővel szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

Legolvasottabbak
Januártól kemény változás jön: a kormány legújabb terve kiverte a biztosítékot a munkaadóknál
Kitört a botrány: feljelentették a Fideszt, állítólag feketén fizetett fiatalokkal...
Nem akármit vettek észre a fideszes képviselő autóján - magyarázatot követelnek
Most érkezett
Botrány van készülőben? - Orbánék titokban vásároltak értékes műemlék épületeket Szlovákiában állítólag
Készüljön mindenki: Fidesz: addig folytatjuk az aláírásgyűjtést, amíg....
Orbán ledobta a nagyágyút - nem akármilyen felvételeket tettek közzé 2006-ról
Kövess minket!
     
Kiderült mikről beszélt Márki-Zay Péter a CNN-nek - A Fidesz árulókat fog keresni az ellenzéken belül
Mentőhelikopterrel szállítottak Magyarországra egy román férfit - kiderült miért
Káslernek ez nem sikerült: Három évre visszamenőleg ki kell fizetnie az államnak...
Szanyi Tibor bekeményít: épp az ellenzéket fizeti a Fidesz ...
Megmutatta, hol tárgyalt a bedrótozott Galambos Lajcsival - kitálalt a zsarolási ügybe keveredett jogász
Botrány: Vádlottak padján a volt alpolgármester - elképesztő amit a gépén találtak a nevelt lányáról..
Orbánnál betelt a pohár: megálljt kell parancsolni....
Strasbourg pofonja Orbánnak: hiba volt megtiltani, hogy Orbán Viktor háza előtt tüntessenek
Rejtett kamerás felvétel borzolja a kedélyeket: nem akármivel házal a Fidesz állítólag...
Látogatási tilalom: Közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem..
Botrány: Közel kétszázmilliót kell a Fideszes városvezetésnek visszafizetnie - elképesztő ami Sümegen megy..
Robbant a hír: Gulyás arról beszélt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István miért mentek Spanyolba - érdekes amit állít
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU