van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-08-01
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Mire véljük Varga Judit szavait? - óvatos tagadásból lebegtetésbe mentek át

A Pegasus-ügyben a kormányzati nyilatkozatok iránya apránként megváltozott: az óvatosabb visszautasítás után, amely szerint a kormánynak nincs tudomása arról, hogy vett és használt volna ilyen kémszoftvert, inkább a válasz lebegtetése lett meghatározó. Nem tagadják, de nem is mondják ki egyértelműen, hogy van-e a szolgálatok valamelyikénél Pegasus. A két stratégia nem áll éles ellentétben egymással, de az, hogy az utóbbi látszik erősödni, megmagyarázhat egy, a kormányzati nyilatkozatokban ma már szinte szokatlan jelenséget: a kormány egyetlen képviselője sem mondja, hogy fake news volna a hír, pedig ezt a jelzőt korábban könnyedén megkapta a sajtó.

Kubatov Gábor hétfőn azt válaszolta, nem hallott róla, hogy újságírókat hallgatnának le, és fogalma sincs, hogy vett-e az állam bármelyik szerve a Pegasus kémszoftverből. A nap nagy részében a Fidesz pártigazgatójához hasonló nyilatkozatok voltak a meghatározók.

„Mindent elmondok, amit tudok az ügyről. Pontosabban azt, amit nem tudok”

– mondta hétfőn Szijjártó Péter a Telexnek a V4-ek közös sajtótájékoztatóján. „Erről a vélelmezett vagy állítólagos adatgyűjtésről semmilyen tudással nem rendelkeztem és nem is rendelkezem.” A külügyi és külgazdasági miniszter később egyértelművé tette, hogy ez nem csak az ő személyes álláspontja, hanem a kormányé, azaz a kormánynak „nincsen tudomása ilyen adatgyűjtésről.”

A felügyelete alá tartozó Információs Hivatal vezetőjét mindenesetre utasította, hogy megvizsgálják, kell-e az ügyben bármilyen lépést tennie az államnak.

Erre két lehetőséget vetett fel: vagy történt ilyen megfigyelés, amely mögött valamely más ország titkosszolgálata állhat, vagy nem történt, akkor viszont azt kell megtudni, melyik állam szolgálatai szervezték meg a nemzetközi kommunikációs akciót.
A válaszok ezt és azt is jelenhetik

Hétfőn este Varga Judit a Népszava brüsszeli tudósítójának már árnyaltabban nyilatkozott: azt mondta, hogy Magyarországon szakmai alapon működik a titkosszolgálat, amelynek a döntései nem pártállás vagy foglalkozás, hanem az adott tevékenység alapján születnek.

Ezt olvassa mindenki:
Nemzetközi botrány: A BBC nem engedi, hogy a Szijjártó-interjút leadja a magyar közmédia  
Nem akárkit fotóztak le Orbán Viktorral - személyesen ment el a miniszterelnökhöz  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán bajban van? - a nagy szakszervezetek is csatlakoznak az egészségügyi szakdolgozókhoz - óriási tüntetésbe futott most bele
Gyurcsány besétált a fideszes tüntetők közé - ami ezután történt jellemzi az ország hangulatát
Halálos balesetet okozott az ismert magyar főszerkesztő
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Brüsszelnek közleményben kellett elmagyaráznia, hogy nem igaz, amiről a kormányfő beszélt k...
Nyolcmilliárdból indít országos bulisorozatot Orbán - ez most fontos és összekovácsol Téged is másokkal
A kormány úgy érezhette, hogy nincs elég jókedv az országban, mert csütörtökön több milli...
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
A Direkt36 éveken át tartó nyomozásban tárta fel, hogy az Orbán család tagjai közpénzből i...
Külföld is a brutális magyar szeméthegyről beszél
Olaszországból behozott műanyaghulladék feldolgozását tervezte egy cég a Tolna megyei Tamásiban, de csak a felhalmozásig jutott az ügy. A lakosokat a szeméthalom nagyon felháborítja. Eg...
  
137 milliárd forintos pályázatot jelentett be Varga - izgalmas kik kapnak belőle majd a végén
Nagyjából 300 vállalkozás részesülhet a támogatásból. 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány - közölte a pénzü...
  
Deutsch Tamás érdekes módon vágott vissza: Hamiltonnak nincs gyereke....
„Lewis Hamiltonnak van 7 világbajnoki győzelme, van lovagi címe, van szivárványos véleménye, nincs viszont még gyermeke. Ennyi” – állapította meg, majd írta ki Facebookjára Deutsch T...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Mire véljük Varga Judit szavait? - óvatos tagadásból lebegtetésbe mentek át

A Pegasus-ügyben a kormányzati nyilatkozatok iránya apránként megváltozott: az óvatosabb visszautasítás után, amely szerint a kormánynak nincs tudomása arról, hogy vett és használt volna ilyen kémszoftvert, inkább a válasz lebegtetése lett meghatározó. Nem tagadják, de nem is mondják ki egyértelműen, hogy van-e a szolgálatok valamelyikénél Pegasus. A két stratégia nem áll éles ellentétben egymással, de az, hogy az utóbbi látszik erősödni, megmagyarázhat egy, a kormányzati nyilatkozatokban ma már szinte szokatlan jelenséget: a kormány egyetlen képviselője sem mondja, hogy fake news volna a hír, pedig ezt a jelzőt korábban könnyedén megkapta a sajtó.

Kubatov Gábor hétfőn azt válaszolta, nem hallott róla, hogy újságírókat hallgatnának le, és fogalma sincs, hogy vett-e az állam bármelyik szerve a Pegasus kémszoftverből. A nap nagy részében a Fidesz pártigazgatójához hasonló nyilatkozatok voltak a meghatározók.

„Mindent elmondok, amit tudok az ügyről. Pontosabban azt, amit nem tudok”

– mondta hétfőn Szijjártó Péter a Telexnek a V4-ek közös sajtótájékoztatóján. „Erről a vélelmezett vagy állítólagos adatgyűjtésről semmilyen tudással nem rendelkeztem és nem is rendelkezem.” A külügyi és külgazdasági miniszter később egyértelművé tette, hogy ez nem csak az ő személyes álláspontja, hanem a kormányé, azaz a kormánynak „nincsen tudomása ilyen adatgyűjtésről.”

A felügyelete alá tartozó Információs Hivatal vezetőjét mindenesetre utasította, hogy megvizsgálják, kell-e az ügyben bármilyen lépést tennie az államnak.

Erre két lehetőséget vetett fel: vagy történt ilyen megfigyelés, amely mögött valamely más ország titkosszolgálata állhat, vagy nem történt, akkor viszont azt kell megtudni, melyik állam szolgálatai szervezték meg a nemzetközi kommunikációs akciót.
A válaszok ezt és azt is jelenhetik

Hétfőn este Varga Judit a Népszava brüsszeli tudósítójának már árnyaltabban nyilatkozott: azt mondta, hogy Magyarországon szakmai alapon működik a titkosszolgálat, amelynek a döntései nem pártállás vagy foglalkozás, hanem az adott tevékenység alapján születnek.

Legolvasottabbak
Nemzetközi botrány: A BBC nem engedi, hogy a Szijjártó-interjút leadja a magyar közmédia
Nem akárkit fotóztak le Orbán Viktorral - személyesen ment el a miniszterelnökhöz
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Most érkezett
Kásler Miklós elismerte, hogy nem vagyunk világelsők
Mi történt? - Egy éves eltiltást kapott Mészáros Lőrinc cége
Kovács Zoltán szerint hálózat mozgatja Hamiltont és Vettelt
Kövess minket!
     
Nyolcmilliárdból indít országos bulisorozatot Orbán - ez most fontos és összekovácsol Téged is másokkal
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
Külföld is a brutális magyar szeméthegyről beszél
137 milliárd forintos pályázatot jelentett be Varga - izgalmas kik kapnak belőle majd a végén
Deutsch Tamás érdekes módon vágott vissza: Hamiltonnak nincs gyereke....
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Szomszédok színésznője
Orbán Viktor titokzatos kijelentése: Csupa rossz napunk van...
Eldőlt: Magyarország nem támogatja az európai klímavédelmi javaslatcsomagot
Óriási bejelentés: Büntetőeljárást kezdeményeztek Borkai Zsolt vagyonnyilatkozati ügyében
Szijjártó bejelentése: Hazaengedték a szurkolót, akit letartóztattak Münchenben - palackkal dobott meg egy rendőrt a jó ember és marihuánát is találtak nála
Orbán elszólta magát egy az 54 oldalas dokumentumról amit Brüsszel küldött
Érdekes írás jelent meg a Felcsút honlapja a 0-5-ös kiesés után
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU