van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-06-12
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben

Ezekben a napokban is csaknem négyezer katona vesz részt a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában

Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség alapfeladata - az ország védelme - mellett minden területen ott van, ahol segíteni tud az ország lakosságának, mint például 2015-ben, amikor katonákat vezényeltek a déli határszakasz őrzésére, védelmére. Abban a feladatban azóta is részt vesznek - emlékeztetett.

A koronavírus-járvány miatt tavaly március óta a katonák segítették, segítik a határzárást, a határőrizeti feladatokat, a közterületeken a rendőrökkel közösen járőröznek, valamint fertőtlenítési feladatokat is végrehajtottak. A kórházparancsnoki rendszerben most is hatvan katona teljesít szolgálatot, az egészségügyi dolgozók tehermentesítését pedig mintegy 1400 segíti - sorolta. Az öt honvédségi oltóbusszal pedig bárhová el tudnak jutni, hogy segítsék a lakosság beoltását - ismertette.

Benkő Tibor kitért arra is: fontos, hogy a haderőfejlesztési program továbbra is töretlenül folytatódjon, mert a béke, a biztonság szavatolásához kell egy erős, jól felszerelt, ütőképes Magyar Honvédség. Elmondta: szeretnék, ha a társadalom is látná a haderőfejlesztési program eredményeit, ezért a tervek szerint augusztus végén Kecskeméten nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót tartanak. Megjegyezte azonban, hogy a rendezvényen csak azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványuk.

Ezt olvassa mindenki:
Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....  
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán aggódik: rajtunk nevet a világ
Lemarházta a pápát Bayer Zsolt - itt tartunk, Magyarország 2021
Ajjjaj - Június 15-től már újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók és a rendőrök
Mészáros Lőrinc: Andival nagyon boldogok vagyunk
Magyarország leggazdagabb embere hálás a volt feleségének, és készül az esküvőjére. Edd...
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc á...
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre. A milliárdos vállalkozó lefogyva, kisimult arccal jel...
Orbán: Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott
A magyar gazdaság pandémia utáni újraindulása igazán sikeres lehet - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken A kormányfő úgy fo...
  
Kiderültek a témakörök, mik kerülnek a nemzeti konzultációba - kapaszkodj meg
Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ismét lesz nemzeti konzultáció. A pontos kérdések még nem ismertek, de a témaköröket megadta, és e...
  
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsányné oligarchaellenes javaslata inkább családon belüli vitának tűnik. Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzésében ezért azt üzente Dobrev Klárá...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben

Ezekben a napokban is csaknem négyezer katona vesz részt a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában

Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség alapfeladata - az ország védelme - mellett minden területen ott van, ahol segíteni tud az ország lakosságának, mint például 2015-ben, amikor katonákat vezényeltek a déli határszakasz őrzésére, védelmére. Abban a feladatban azóta is részt vesznek - emlékeztetett.

A koronavírus-járvány miatt tavaly március óta a katonák segítették, segítik a határzárást, a határőrizeti feladatokat, a közterületeken a rendőrökkel közösen járőröznek, valamint fertőtlenítési feladatokat is végrehajtottak. A kórházparancsnoki rendszerben most is hatvan katona teljesít szolgálatot, az egészségügyi dolgozók tehermentesítését pedig mintegy 1400 segíti - sorolta. Az öt honvédségi oltóbusszal pedig bárhová el tudnak jutni, hogy segítsék a lakosság beoltását - ismertette.

Benkő Tibor kitért arra is: fontos, hogy a haderőfejlesztési program továbbra is töretlenül folytatódjon, mert a béke, a biztonság szavatolásához kell egy erős, jól felszerelt, ütőképes Magyar Honvédség. Elmondta: szeretnék, ha a társadalom is látná a haderőfejlesztési program eredményeit, ezért a tervek szerint augusztus végén Kecskeméten nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót tartanak. Megjegyezte azonban, hogy a rendezvényen csak azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványuk.

Legolvasottabbak
Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság
Mészáros Lőrinc: Andival nagyon boldogok vagyunk
Most érkezett
Kövér fél attól, hogy az ellenzék tönkre teszi mindazt, amit egy évtized alatt elért Magyarország
Orbán: Ha vendég vagy egy országban, értsd meg a kultúráját, és ne provokáld a házigazdát
Bakondi, M1: Nő a migrációs nyomás Európában
Kövess minket!
     
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Orbán: Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott
Kiderültek a témakörök, mik kerülnek a nemzeti konzultációba - kapaszkodj meg
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
Orbán új ellensége: migránshadak dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján
Kijött a 100 leggazdagabb magyart tartalmazó lista - nézd meg rajta vagy-e
A Fidesz közleményt adott ki miszerint a baloldal hatalmon csak sanyargatta a nyugdíjasokat
Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától
Orbán vigyorogva reagált - Megszólaltak az újságírók akiket nem engedtek be, hogy kérdezzenek tőle
Újabb félnivaló: Varga Judit szerint egy migráció okozta krízissel is szembe kell néznünk
Orbán Balázs elégedett: Mára a magyarság felszabadult, józanul, derűsen telnek a....
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU