van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-05-14
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Határon belül 1400 templom, a határon kívül pedig 400 templom újul meg 26 milliárdból



Kormányzati támogatásból.

Pest megye északi részén 213 millió forintos kormányzati támogatásból 12 településen 16 templom újulhat meg – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Szobon.

Soltész Miklós elmondta, hogy a kormány által még húsvét előtt, a nagyhéten elfogadott templomfelújítási program keretében a 26 milliárd forintos keretből a határon belül 1400 templom, a határon kívül pedig 400 templom rekonstrukciójára juthat támogatás.

Hozzátette, hogy Pest megye északi részén a támogatásból 8 katolikus, 5 református és 2 evangélikus templom, valamint 1 zsidó felekezeti imaház újulhat meg a következő években. A felújítás fontossága mellett hangsúlyozta azt is, hogy ezekből az összegekből helyi vállalkozások jutnak munkához.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy a 16 nyertes pályázó mögött élő közösségek vannak, ezeken a helyeken a közösségi élet színtere a templom, illetve az imaház. Az államtitkár beszélt arról, hogy Pest megye 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületében Bernecebaráti, Kóspallag, Rád, Vác, Szob, Vámosmikola, Kismaros, Kosd, Nagymaros, Perőcsény, Verőce és Csővár templomai újulhatnak meg a kormányzati támogatásból.

Ezt olvassa mindenki:
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert  
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Jön az egységes európai oltási igazolvány - lassan már szintek is lesznek a védettségben?
A Fidesz közleményt adott ki, mert szerintük Gyurcsányék utálják a határon túli magyarokat
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
A férfinak nem voltak komolyabb tünetei, de egy napig kórházban tartották. Egy adag helyett t...
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
A NAV-nál kötött ki Hadházy Ákos feljelentése, akik költségvetési csalást ugyan nem talál...
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Fásy magától talán el sem megy az orvoshoz, felesége beszélte rá . Drámai napokon van tú...
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
A magyarországi üzemanyagárak 2 hónapon belül megdönthetik a kilenc évvel ezelőtti rekordot. Szerdán ismét drágult a gázolaj ára két forinttal, míg a múlt héten 7-7 forinttal drágu...
  
Varga Judit most nagyon odamondta Brüsszelben: kiállt a rezsicsökkentés mellett - szerinte a magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre
Varga Judit, hívhatjuk Orbán jobbkezének is, Brüsszelben szólalt fel, és kifejtette, hogy az oltás nem politikai kérdés. Sérelmezte, hogy vannak akik emberéletekből politikát csinálnak....
  
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Csütörtökön is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját az operatív törzs, miután Gulyás Gergely bejelentette, hogy a mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Határon belül 1400 templom, a határon kívül pedig 400 templom újul meg 26 milliárdból



Kormányzati támogatásból.

Pest megye északi részén 213 millió forintos kormányzati támogatásból 12 településen 16 templom újulhat meg – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Szobon.

Soltész Miklós elmondta, hogy a kormány által még húsvét előtt, a nagyhéten elfogadott templomfelújítási program keretében a 26 milliárd forintos keretből a határon belül 1400 templom, a határon kívül pedig 400 templom rekonstrukciójára juthat támogatás.

Hozzátette, hogy Pest megye északi részén a támogatásból 8 katolikus, 5 református és 2 evangélikus templom, valamint 1 zsidó felekezeti imaház újulhat meg a következő években. A felújítás fontossága mellett hangsúlyozta azt is, hogy ezekből az összegekből helyi vállalkozások jutnak munkához.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy a 16 nyertes pályázó mögött élő közösségek vannak, ezeken a helyeken a közösségi élet színtere a templom, illetve az imaház. Az államtitkár beszélt arról, hogy Pest megye 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületében Bernecebaráti, Kóspallag, Rád, Vác, Szob, Vámosmikola, Kismaros, Kosd, Nagymaros, Perőcsény, Verőce és Csővár templomai újulhatnak meg a kormányzati támogatásból.

Legolvasottabbak
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
Most érkezett
Szijjártó kiáll az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése mellett
Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben
Orbán elégedett: Legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez
Kövess minket!
     
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
Varga Judit most nagyon odamondta Brüsszelben: kiállt a rezsicsökkentés mellett - szerinte a magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben
Végre elindult: a magyar kormány az üzbég innovatív vállalkozásokat is támogatja
A bal oldal a vírus oldalára állt Menczer Tamás szerint - az elmúlt 30 év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciója
Orbán bőkezű: A következő hetekben 150 ezer ember kérhet Pfizert
Szégyen: egy magyar mentős, aki túlságosan szerette a gyerekeket
Szita Károly szerint a baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak, mint a kormánypártiak - higgyünk neki
101 szlovákiai templom újul meg magyar támogatásból
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU