van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-05-14
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Elképesztő: ott tartják majd a tárgyalást ahol gyilkosa vízbe dobhatta VV Fanni testét

Rendhagyó tárgyalásra készül a bíróság Novozánszki Fanni eltűnése ügyében, mert a tárgyalást annál a stégnél akarják megtartani, ahol a vádirat szerint B. László a vízbe dobta a nő holttestét. A hírt a család jogi képviselőjének helyettese, dr. Lichy Gábor erősítette meg a Borsnak. B. László ügyvédje, dr. Bálint Roland azt mondta, a védelem még nem hallott erről a tervről, de nyitottak rá.

A hétfői tárgyaláson genetikus szakértők megerősítették, hogy a vádlott bérelt autójában talált kötélen lévő vér és a mosógépében talált hajszál is VV Fannitól származik.

„Ritka egy gyilkossági ügy kapcsán, hogy nincs holttest, ilyenkor nem egyszerű feladat bebizonyítani, és emberölés miatt elítélni valakit, ám ez esetben sok – de ami még fontosabb, számottevő és súlyos – bizonyíték áll rendelkezésre a vádlott ellen” mondta a lapnak dr. Lichy Gábor, aki szerint ez fontos mérföldkő az ügyben, és lehet, hogy még idén megszülethet az ítélet is.

A védelem ugyanakkor beazonosíthatatlan nyomokra hivatkozott. „A legfontosabb bűnjel egy hajszál volt, amit az ügyfelem mosógépében találtak, ami egyértelműen a sértett hajszála. Ezt mi eddig sem tagadtuk, hiszen B. László az ölében vitte le Fannit a garázsba, így rákerülhetett a hajszál a ruhájára” – mondta B. László ügyvédje.

A Bors úgy tudja, szakértők mellett a bíróság három tanút idézett be hétfőre, köztük VV Fanni barátnőit, S. Fannit és B. Erikát, a vírushelyzet miatt viszont a bírónő engedélyezte a távolmaradásukat. De elhalasztják annak a két tanúnak a meghallgatását is, akik azt állítják, VV Fanni egy nappal az eltűnése után fodrásznál járt.

A vádirat szerint B. László és VV Fanni találkozót beszéltek meg 2017. november 20-ára a nő lakására, ahol a gyanúsított „a sértett halálába is belenyugodva” bántalmazta. A lakás kirámolása után „a magatehetetlen állapotban lévő sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz”, ahol a férfi a korábbi bántalmazás következtében eddigre már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába helyezte. Másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül „a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte”. A gyilkosság után még egyszer felment a nő lakásába különböző értéktárgyakért.

444
Ezt olvassa mindenki:
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert  
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Jön az egységes európai oltási igazolvány - lassan már szintek is lesznek a védettségben?
A Fidesz közleményt adott ki, mert szerintük Gyurcsányék utálják a határon túli magyarokat
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
A NAV-nál kötött ki Hadházy Ákos feljelentése, akik költségvetési csalást ugyan nem talál...
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Fásy magától talán el sem megy az orvoshoz, felesége beszélte rá . Drámai napokon van tú...
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
A magyarországi üzemanyagárak 2 hónapon belül megdönthetik a kilenc évvel ezelőtti rekordot....
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
A férfinak nem voltak komolyabb tünetei, de egy napig kórházban tartották. Egy adag helyett tévedésből hat adagot adtak be a Pfizer vakcinájából egy szombathelyi férfinak – írta meg k...
  
Varga Judit most nagyon odamondta Brüsszelben: kiállt a rezsicsökkentés mellett - szerinte a magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre
Varga Judit, hívhatjuk Orbán jobbkezének is, Brüsszelben szólalt fel, és kifejtette, hogy az oltás nem politikai kérdés. Sérelmezte, hogy vannak akik emberéletekből politikát csinálnak....
  
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Csütörtökön is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját az operatív törzs, miután Gulyás Gergely bejelentette, hogy a mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Elképesztő: ott tartják majd a tárgyalást ahol gyilkosa vízbe dobhatta VV Fanni testét

Rendhagyó tárgyalásra készül a bíróság Novozánszki Fanni eltűnése ügyében, mert a tárgyalást annál a stégnél akarják megtartani, ahol a vádirat szerint B. László a vízbe dobta a nő holttestét. A hírt a család jogi képviselőjének helyettese, dr. Lichy Gábor erősítette meg a Borsnak. B. László ügyvédje, dr. Bálint Roland azt mondta, a védelem még nem hallott erről a tervről, de nyitottak rá.

A hétfői tárgyaláson genetikus szakértők megerősítették, hogy a vádlott bérelt autójában talált kötélen lévő vér és a mosógépében talált hajszál is VV Fannitól származik.

„Ritka egy gyilkossági ügy kapcsán, hogy nincs holttest, ilyenkor nem egyszerű feladat bebizonyítani, és emberölés miatt elítélni valakit, ám ez esetben sok – de ami még fontosabb, számottevő és súlyos – bizonyíték áll rendelkezésre a vádlott ellen” mondta a lapnak dr. Lichy Gábor, aki szerint ez fontos mérföldkő az ügyben, és lehet, hogy még idén megszülethet az ítélet is.

A védelem ugyanakkor beazonosíthatatlan nyomokra hivatkozott. „A legfontosabb bűnjel egy hajszál volt, amit az ügyfelem mosógépében találtak, ami egyértelműen a sértett hajszála. Ezt mi eddig sem tagadtuk, hiszen B. László az ölében vitte le Fannit a garázsba, így rákerülhetett a hajszál a ruhájára” – mondta B. László ügyvédje.

A Bors úgy tudja, szakértők mellett a bíróság három tanút idézett be hétfőre, köztük VV Fanni barátnőit, S. Fannit és B. Erikát, a vírushelyzet miatt viszont a bírónő engedélyezte a távolmaradásukat. De elhalasztják annak a két tanúnak a meghallgatását is, akik azt állítják, VV Fanni egy nappal az eltűnése után fodrásznál járt.

A vádirat szerint B. László és VV Fanni találkozót beszéltek meg 2017. november 20-ára a nő lakására, ahol a gyanúsított „a sértett halálába is belenyugodva” bántalmazta. A lakás kirámolása után „a magatehetetlen állapotban lévő sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz”, ahol a férfi a korábbi bántalmazás következtében eddigre már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába helyezte. Másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül „a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte”. A gyilkosság után még egyszer felment a nő lakásába különböző értéktárgyakért.

444
Legolvasottabbak
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
Most érkezett
Szijjártó kiáll az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése mellett
Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben
Orbán elégedett: Legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez
Kövess minket!
     
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
Varga Judit most nagyon odamondta Brüsszelben: kiállt a rezsicsökkentés mellett - szerinte a magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Végre elindult: a magyar kormány az üzbég innovatív vállalkozásokat is támogatja
Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben
A bal oldal a vírus oldalára állt Menczer Tamás szerint - az elmúlt 30 év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciója
Szégyen: egy magyar mentős, aki túlságosan szerette a gyerekeket
Szita Károly szerint a baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak, mint a kormánypártiak - higgyünk neki
101 szlovákiai templom újul meg magyar támogatásból
Újra terítéken a szociális temetés: hozzátartózók temethetik el halottaikat, így olcsóbb
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU