van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-05-08
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Maszkbotrány a BKV-járaton: Leköpte a fiatal a buszsofőrt, elfajultak a dolgok

A rendőrök 739 emberrel szemben intézkedtek kedden a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt. Budapesten az M3-as metrópótlón volt egy botrányos eset: egy fiatal leköpte az autóbusz vezetőjét- közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: ezzel 42 563-ra nőtt a maszkviselési szabályok megsértése miatt indított intézkedések száma az erről szóló kormányrendelet hatályba lépése óta.

Hozzátette: kedden közterületen 721 olyan emberrel szemben intézkedtek, akik nem viseltek maszkot, közülük 193-at figyelmeztettek, 318-at megbírságoltak és 210-et feljelentettek. Tömegközlekedési eszközökön és a megállókban három, kereskedelmi üzletekben pedig öt emberrel szemben intézkedtek emiatt.

Elmondta azt is, hogy kedden az M3-as metrópótló autóbuszon egy 22 éves szlovák állampolgár nem viselte a maszkot; szóváltásba keveredett a buszsofőrrel, akit leköpött. A rendőrök elfogták és közérdekű üzem megzavarása, valamint a védelmi intézkedések megszegése miatt eljárás indult ellene.

A boltokra, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatti intézkedések közül eddig 310 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 714-ban pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az üzletekben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Egy pécsi fodrászüzletet ideiglenesen 19 napra bezáratott a rendőrség, mert a tiltás ellenére nyitva volt, és a helyiségben 4 vendég is tartózkodott, maszkot pedig senki sem viselt. Egy pécsi panziót pedig azért zárattak be fél évre ideiglenesen, mert a tulajdonos kiadta az egyik szobáját egy 9 fős születésnapi összejövetelre. Mindkét esetben bírságot is kiszabtak a rendőrök. Vendéglátóhelyet nem kellett hétfőn ideiglenesen bezáratni a szabályok megsértése miatt - mondta.

Kiss Róbert közölte, kedden a kijárási és a csoportosulási, gyülekezési tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 445-ször intézkedtek a rendőrök. A kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 57 099 hasonló esetben intézkedtek.

Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 38 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 14 483-szor intézkedtek.

Kiss Róbert arról is beszélt, hogy egyre többen kerülnek hatósági házi karanténba, az elmúlt napon 7858 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Jelenleg 55 287-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4689-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette az alezredes.

HU
Ezt olvassa mindenki:
Orbán bejelentése: az oltásellenes hangokkal és kampányokkal szemben fel kell lépni  
Beledöglünk a nyomorba! – Durva nyílt levelet írt Orbánnak egy közmunkás  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Ukrán vokstruzimus - Lesz közmunkád, dolgozhatsz, ha ezeket az embereket megengeded, hogy bejelentsük
Fél éve adták át, 140 millió forintból készült út miatt szégyenkezhet Magyarország
Orbán bejelentése: az oltásellenes hangokkal és kampányokkal szemben fel kell lépni
Több van a háttérben mint egy sima rablás? - betörtek Kásler Miklós házába
Betörtek Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterhez. A rendőrök hét órán át helyszínelt...
A Fidesz szerint Gyurcsány miatt elégedetlenek az utasok a MÁV-val!
13 év kormányzás után is Gyurcsány!
„Miért él vissza a MÁV és a ...
Hitelmoratórium: Orbán azt ígérte, nem jelent majd több terhet, ehhez képest durva meglepetések jöttek az adósoknak
Egymillió forintnyi hitelből tíz hónapnyi moratórium után akár 2,3 millió forint is lehet a ...
Nem akármit állít egy szlovák politikus Orbánról és Magyarországról
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Andrej Danko egy Facebook-videóban azt állította, hogy a magyar kormány megszerezte az orosz Szputnyik V nevű vakcina Szlovákiának nem kellő dózisait, ...
  
Újra feltűntek a fekete megfigyelő autók - a lakosság elkezdte fotózni a gyanúsan sétálgató , autózgató embereket
Dr. Czeglédy Csaba posztja: Bár legfrissebb információim szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az üzembentartója a PRT-076 rendszámú sötétkék színű Mazda 3 típusú gépkocsinak, ...
  
Nemzetközi botrány: Orbán paródiát készítettek - Én vagyok az igazság és a világosság. Belülről is...
„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni azért az óriási sérelemért, amelyet Franziska Tschinderle kolléganőm Orbán Viktornak okozott” - ezzel a felütéssel kezdi a Profilban megjelent szat...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Maszkbotrány a BKV-járaton: Leköpte a fiatal a buszsofőrt, elfajultak a dolgok

A rendőrök 739 emberrel szemben intézkedtek kedden a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt. Budapesten az M3-as metrópótlón volt egy botrányos eset: egy fiatal leköpte az autóbusz vezetőjét- közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: ezzel 42 563-ra nőtt a maszkviselési szabályok megsértése miatt indított intézkedések száma az erről szóló kormányrendelet hatályba lépése óta.

Hozzátette: kedden közterületen 721 olyan emberrel szemben intézkedtek, akik nem viseltek maszkot, közülük 193-at figyelmeztettek, 318-at megbírságoltak és 210-et feljelentettek. Tömegközlekedési eszközökön és a megállókban három, kereskedelmi üzletekben pedig öt emberrel szemben intézkedtek emiatt.

Elmondta azt is, hogy kedden az M3-as metrópótló autóbuszon egy 22 éves szlovák állampolgár nem viselte a maszkot; szóváltásba keveredett a buszsofőrrel, akit leköpött. A rendőrök elfogták és közérdekű üzem megzavarása, valamint a védelmi intézkedések megszegése miatt eljárás indult ellene.

A boltokra, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatti intézkedések közül eddig 310 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 714-ban pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az üzletekben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Egy pécsi fodrászüzletet ideiglenesen 19 napra bezáratott a rendőrség, mert a tiltás ellenére nyitva volt, és a helyiségben 4 vendég is tartózkodott, maszkot pedig senki sem viselt. Egy pécsi panziót pedig azért zárattak be fél évre ideiglenesen, mert a tulajdonos kiadta az egyik szobáját egy 9 fős születésnapi összejövetelre. Mindkét esetben bírságot is kiszabtak a rendőrök. Vendéglátóhelyet nem kellett hétfőn ideiglenesen bezáratni a szabályok megsértése miatt - mondta.

Kiss Róbert közölte, kedden a kijárási és a csoportosulási, gyülekezési tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 445-ször intézkedtek a rendőrök. A kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 57 099 hasonló esetben intézkedtek.

Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 38 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 14 483-szor intézkedtek.

Kiss Róbert arról is beszélt, hogy egyre többen kerülnek hatósági házi karanténba, az elmúlt napon 7858 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Jelenleg 55 287-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4689-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette az alezredes.

HU
Legolvasottabbak
Orbán bejelentése: az oltásellenes hangokkal és kampányokkal szemben fel kell lépni
Beledöglünk a nyomorba! – Durva nyílt levelet írt Orbánnak egy közmunkás
Több van a háttérben mint egy sima rablás? - betörtek Kásler Miklós házába
Most érkezett
Orbán óriási bejelentése: Magyarország otthont adna a Türk Tanács üzleti fórumának
Rákay Philip 48 milliós terepjáróját fényképezte le az Átlátszó
Nem hosszabbítható meg a lejárt védettségi igazolvány, de pénzért kaphatsz újat ha......
Kövess minket!
     
A Fidesz szerint Gyurcsány miatt elégedetlenek az utasok a MÁV-val!
Hitelmoratórium: Orbán azt ígérte, nem jelent majd több terhet, ehhez képest durva meglepetések jöttek az adósoknak
Nem akármit állít egy szlovák politikus Orbánról és Magyarországról
Újra feltűntek a fekete megfigyelő autók - a lakosság elkezdte fotózni a gyanúsan sétálgató , autózgató embereket
Nemzetközi botrány: Orbán paródiát készítettek - Én vagyok az igazság és a világosság. Belülről is...
Orbán váratlanul közölte Brüsszelben: Elég a felkínált pénz 43%-a is
Hitelmoratórium káosz: 950 ezer forint helyett kell 2 280 000 forintot visszafizetnie - közben az ország már az EB-t tervezgeti
Óriási botrány: pár nap alatt 50 hamis igazolás szúrtak ki a rendőrök
Nem hosszabbítható meg a lejárt védettségi igazolvány, de pénzért kaphatsz újat ha......
Schobert Norbi szerint a leheletünktől és a baktériumoktól fonalférgek keletkeznek a maszkban
Orbán óriási bejelentése: Magyarország otthont adna a Türk Tanács üzleti fórumának
Külföld: Orbán akkora hatalom birtokában irányítja az országot, ami páratlan Európában
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU