Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
Húsz év után megvan a Fenyő-gyilkosság felbujtója?
A rendőrség nem adja fel, és a jogerős ítélet ellenére tovább keresik a Fenyő János médiamogul meggyilkolására parancsot adó megbízót. Három hete gyanúsítottként hallgatták ki Portik Tamást, aki felbujtóként 28 éves fegyházbüntetését tölti Boros Tamás és Prisztás József meggyilkolása miatt. Fenyőt a jogerős ítélet szerint Jozef Rohác ölte meg, akinek egyik üzlettársa megpróbálta megzsarolni Gyárfás Tamást.

Megerősítette tegnap a rendőrség lapunk korábbi információit, miszerint bár jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélték Jozef Rohácot Fenyő János médiamogul 1998. február 11-én történt meggyilkolása miatt, továbbra is keresik a kivégzés megrendelőjét vagy megrendelőit.

Az ORFK tegnap közölte, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) életvédelmi osztálya 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást a Fenyő sérelmére előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében.

Az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása. A rendőrség közleménye szerint a nyomozó hatóság március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki a jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő 50 éves P. Tamás magyar állampolgárt. P. Tamás nem más, mint a Boros Tamás meggyilkoltatásáért jogerősen 13, Prisztás József megöletéséért jogerősen 15 év fegyházzal sújtott Portik Tamás, az olajozás zászlóshajója, az Energol Rt. egykori igazgatója. Úgy tudjuk, a Fenyő-merényletben lehetséges megbízó(k) utáni kutakodást a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a Rohác elleni jogerős ítélet napján kezdte el, majd a feltárt bizonyítékok alapján az eljárást nyílttá téve átadták azt az NNI-nek. A Portik elleni gyanút számos tanú, köztük legalább egy védett tanú vallomása támasztja alá.

A PestiSrácok.hu értesülése szerint hosszú ideig az a verzió volt a legerősebb, hogy a több súlyos bűncselekményben is érintett Tasnádi Péternek közvetítőként köze lehetett a Fenyő-merénylethez. Tasnádi néhány éve a bíróságon, a Fenyő-ügyben tanúskodva azt állította, hogy Gyárfás Tamástól 1997 őszén megbízást kapott Fenyő meggyilkolására, ám nem teljesítette azt.

Tasnádi vallomása után az ügyben tanúként beidézett, és a folyosón várakozó Gyárfást az eljárás bírája meg sem hallgatta, hanem hazaküldte. Mindenesetre az NVSZ operatív munkája során az az elképzelés erősödött meg, hogy ahogy az Aranykéz utcai robbantásra, Fenyő kivégzésére is Portik adhatta ki a közvetlen parancsot Rohácnak.

Az NNI nyílt nyomozása ezt erősítette meg, az azonban továbbra is kérdés, hogy az Energol-igazgató önálló döntése volt-e a gyilkosság vagy valaki megbízta őt bérgyilkos keresésével. Így továbbra is vizsgálják, hogy kinek és miért állt érdekében Fenyő kivégzése.

Az olajozásban Portikék konkurenciáját jelentő Conti Car-os csoport vezetője, Radnai László 2011 őszén azt vallotta a rendőröknek, Fenyő megölésére Portik adott megbízást, hogy a Nap TV korábbi tulajdonosa, Gyárfás Tamás kedvében járjon, akinek a segítségével teret akart nyerni a médiá­ban.

Egy védett tanú szerint Portik valóban médiabefolyást akart szerezni Gyárfás és Fenyő segítségével, de utóbbi felrúgta a megállapodásukat. Portik a magas rangú, baloldali politikai kapcsolatait is bevetette volna az üzlet érdekében, ám a médiavállalkozónak ekkor már más elképzelése volt, önálló párt alapításán gondolkodott.

A Fenyő-üggyel kapcsolatban egyébként egy Jozef Roháchoz és Portikhoz közel álló, szlovák maffiózókapcsolatokkal rendelkező férfi próbálta megzsarolni Gyárfást. Tavaly novembertől folyik büntetőeljárás a szabadlábon védekező Imrich K. ellen, és a nyomozás részeként, jogsegély részeként a szlovák különleges nyomozók a napokban házkutatást tartottak Rohác testvérének felvidéki házában egy hangfelvételt keresve. Ez a felvétel lehet a zsarolás alapja.

Forrás: MagyarIdők
Halálosan gonosz vicc terjed a neten az Orbán-kormányról!
Súlyos állapotban vitték kórházba Michael Jackson édesapját
Percekkel a bérlés után rommá törte a 180 milliós Ferrarit! + Videó!
A fiatal YouTuber utolsó pillanatai: Azt hitte, hogy a könyv megállítja a golyót! + Videó!
Recept: Életem legjobb bundás húsa! Ezentúl mindent így panírozok!
Fordulat a Klapka család életében: ez a férfi mindent megváltoztathat!
Recept: Egy időben mindenki ezt sütötte! Gyorsan megvan, finom és nagyon mutatós!
A biztos haláltól mentették meg a síneken fekvő férfit Nyíregyházán!
Akasztói horrorbaleset: a 3 éves Adriánnak esélye sem volt!
Mindent eldobsz, ha meglátod mennyit keres Schmidt Mária múzeumigazgatóként!
Leszállította a kecskeméti buszsofőr idős asszonyt, mert az megkérte, hogy ne telefonáljon!
Bangó Margiték segítséget kérnek: Kirabolták őket!
Recept: Többször elkészítettük már, mindig tökéletes ez a lángos!
Akasztói horrorbaleset: Máskor is száguldozott már a BMW-s!
Brutálisan megerőszakolta Vivient a támadója Budapesten, ennyit kapott!
Ketrecben tartották lányukat, azt mondták, csak aludni akartak végre egy jót!
Recept: Nyűgözd le a családot valami különlegessel! Alig 30 perc alatt!
Horrorbaleset Akasztón: 3 éves gyerek repült ki a száguldó BMW-ből! + Videó!
Drámai megszorító csomagra készül az Orbán-kabinet!
Horror: Felszolgálta áldozatát hamburgerként a sorozatgyilkos nő?
Húszmillióra biztosította testét Pintér Tibor! + Videó!
Recept: Pihe-puha hús, isteni szafttal!
Jön a brutális hidegfront: Durva lehűlés érkezik pénteken!
Autós üldözés Budakalászon, árokban végezte a rendőrök elől menekülő! + Fotók!
Schobert Norbi eteti az újpesti focistákat!
Mint egy boldog nagy család! Senki nem sejtette a kegyetlen valóságot!
Recept: Isteni finom és nagyon mutatós!
Tragédia Nyíregyházán: miközben György a focimeccset nézte, a felesége levetette magát a hatodikról!
Nem hiszed el, mire készülnek már megint Orbánék!
Halálos baleset: Rosszul lett a taxis, belehajtott a buszmegállóban várakozó emberek közé!
Porrá égett az autójuk az M5-ösön! + Videó!
Recept: Pillekönnyű, sós finomság, amiből betegre tudom tömni magam!
Úgy sétált a forgalmas út mellett a ruhátlan nő, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne! + Fotók!
Balatonfüredi iskolai drogbotrány: megszólalt a gimnázium igazgatója!
Családi dráma: Míg György a focimeccset nézte, a felesége kiugrott az ablakon!
Recept: Kimondott nyári csemege! Cukkini fasírt!
Íme néhány fideszes szavazó, aki elmondja, hogy miért szavazott Orbánra! + Videó!
Undorító szelfit készített Ördög Nóra! + Fotó!
Sunyi módon rendőrködött az M7-esen! + Videó!
Recept: A legolcsóbb süti, amit hó végén sütni tudsz!
Halálos áramütés ért egy villanyoszlopra mászó fiatalt Baranyában! + Videó!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Durva lehűlés jön hétvégére, 6 fokos hajnali hőmérséklet sem kizárt!
Művészi üzenetet kapott egy hazai pofátlan parkoló! + Fotó!
Recept: Az egész házat átjárja ez az isteni fahéj illat! Ez a legjobb péksüti, amit valaha sütöttem!
Vajnáék belevágtak a babaprojektbe!
Két éve élő halott a halásztelki nő kislánya, aki nem emlékszik semmire!
Sokkoló videó: A saját anyja koporsója nyomta halálra a gyászoló fiút!
Recept: Egyszerű és nagyon szereti a család!
Akkora a munkaerőhiány, hogy a nyugdíjasokat dolgoztatná a kormány! + Videó!
Eszeveszett őrjöngést hajtott végre egy váci nő a drogériában!
Iszonyatosan drága ajándékot kapott Balázs Klári Korda Györgytől! + Fotó!
Recept: Kókuszos álom, alig 10 perc munkával!
Halálos baleset: Kiskunhalasi diákok buszával ütközött az autó! + Fotók!
Durva: Idős nőket rabolt el és erőszakolt meg a híres sportoló!
Brutális gyilkosság Hosszúhetényben: Torkon szúrta feleségét, majd magával is végzett a férfi! + Videó!
Recept: Egy tepsi süti, alig pár száz forintból!
Orbánhoz került a szerencsejáték-felügyelet!
Futótűzként terjed egy fotó a facebookon a suzukis csalóról! + Fotó!
Recept: A nagyi titkos receptje! Kelt meggyes pite!
Messengeren küldött búcsúüzenetet öngyilkossága előtt a szolnoki férfi!
Tbc-vel fertőződött meg egy pécsi egyetemista!
Polipszerű izé keltett riadalmat egy Győr melletti faluban! + Videó!
18+ Videó: Szelfizni akart rajongójával a politikus, amikor hátulról fejbelőtték!
Büszkén pózolt a magyar gimisek pólójában The Rock! + Fotó!
Recept: Csak összekevered és megsütöd! Bögrés cseresznyés süti!
Három évet kapott a gyilkosságban segédkező volt fideszes képviselő!
Felhőtölcsér dömping volt csütörtök délelőtt Csongrád megyében! + Fotók!
Hogy teheti magát ennyire nevetségessé? - Durván nekiestek a kommentelők Liptainak az esküvőn készült videó miatt!
Recept: Egy régi kedvenc újból visszatért és finomabb, mint valaha!
Személygépkocsi égett az M3-ason!
A sz.rra van igény - Durva kritikát fogalmazott meg Kállay-Saunders András a magyar zenéről!
Két napon keresztül vigyázott az elcsatangolt kislányra a kutyus!
18+ Fotók: Budapest belvárosában a parkoló kocsik között végzik a dolgukat egyes emberek!
Recept: Fokhagymás sült répa tepsiben sütve, laktató és nem hizlal!
Már vicc is terjed Orbán Viktor szakrendelős sztorijáról!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.