2018. április 26. csütörtök, Ervin
Soha nem szórt még el annyi pénzt a kormány mint most!
Soha nem szórtak ki még annyi pénzt az év végén, mint amennyit 2016 decemberében.

A valaha volt legnagyobb pénzforgalmi hiány jött össze decemberben – derült ki Varga Mihály sajtótájékoztatóján. Az előző hónapban összesen 907,7 milliárd forintot osztogatott el a kormány, ez nagyjából a másfélszerese az eddigi legnagyobb karácsonyi pénzszórásnak.

Egy hónappal az év vége előtt még arról volt szó, hogy másfél évtizede nem volt ilyen stabil az államháztartás helyzete. Akkor meglepően magas, közel 60 milliárd forintos többlet volt – ebből sikerült az év végére 848 milliárdos hiányt összehozni. A 907 milliárdos decemberi mínusznál nagyobb év végi osztogatás még sosem volt, az eddigi legnagyobb decemberi hiányt 2002-ben mérték, de az is jó 300 milliárddal volt alacsonyabb a mostaninál. Az Orbán-kormányok alatt a leginkább 2011 végén nyílt ki a pénzeszsák, de még akkor is csak 486 milliárd forintot osztogattak el.

A költségvetés hiánya még így is csökkent egy év alatt. 2015 végén még 389 milliárd forinttal nagyobb volt a hiány, mint 2016 utolsó napján. Varga Mihály úgy számol: az EU-s módszertan szerinti hiány 2 százalék körüli lehet, míg az államadósság 74 százalék környékén lehet, ami 0,7 százalékos csökkenés volna egy év alatt.

Az osztogatásra leginkább azért kerülhetett sor, mert a kormány megelőlegezte az EU-s támogatásokat. Még 2016 elején döntöttek úgy, hogy a 2020-ig szóló uniós támogatások negyedét le kell hívni egy év alatt, és bár végül Brüsszelből nem jött egy fillér sem, ezt megelőlegezve 2099 milliárd forintot osztottak szét.

Az is kiderül, hogy a kormány elengedte a nullás költségvetés álmát, hiába beszéltek még fél éve is arról, hogy ez a cél. Varga arról beszélt: mivel a növekedés az előzetesen várt 2,5 helyett 2,1 százalékos lett csak, egy beruházásösztönző programról döntöttek, ennek az ösztönzése pedig fontosabb annál, mint hogy nullás legyen a büdzsé.




SZTÁROK / GASZTRO
Recept: Krémes-kókuszos finomság 5 perc alatt
Győzike miatt bukta be a 10 milliós nyereményt!
Egy újabb döbbenetes kép VV Fanniról! Rá sem lehet ismerni a lányra! + Fotó!
Rá sem lehet is­merni a no­vem­ber 20-án el­tűnt No­vo­zánszki Fan­nira!

Döbbenetes fot
Csak külföldön tudnak segíteni a súlyosan beteg Gáspár Beának!
Budapest – Lányát kérte meg Győzike felesége, hogy kerítsen egy külföldi szakembert pajzsmirigy prob
Rabosították Győzikét adócsalás vádjával!
Gáspár Győzőt (43) ötvenmilliós adócsalással vádolják, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) házkutatás
Botrány: Gáspár Győzi mindent kitálalt a Győzike Showról!
Gáspár Győző lerántotta a leplet házasságáról. A showman a PotyaUtas, avagy Gurul a Garami című soro
Győzike állítólagos szeretője mindenről kitálalt!
Gáspár Evelint megverte a barátja de Győzike reakciója még ennél is felháborítóbb!
Alekosz összerúgta a port az állatvédőkkel: súlyos beteg a celeb kutyája!
Most már 90 milliós csalásban nyomoznak Győzike ellen!
Recept: Sült húsokhoz kiváló köret, de önmagában fogyasztva is nagyon finom!
Recept: Fahéjas cukorba forgatva isteni, ráadásul 20 perc alatt kész van!
Durván beszólt Gáspár Bea a rosszakaróknak!
Recept: Töltött sült kifli. Pikk pakk kész és levesz a lábadról!
1 milliót ajánlott Győzike apja, ha valaki bebizonyítja fiai bűnösségét!
Recept: Egy pár hete találtam rá erre a receptre, azóta már kétszer megsütöttem!

FELNŐTT HÍREK
Félholtra erőszakolt egy stoppos férfit két nő!
Busztragédia: már 18-ra emelkedett a halottak száma! 18+
Boszorkánynak öltözött majd gyerekeket kínzott az elmebeteg nagymama! 18+
A nagymama válogatott módszerekkel terrorizálta hétéves unokáját.

Geneva S. Robinsont k
A focista belehalt az ütközésbe: mindent letarolt az Audi ami az útjába került! 18+
Orosháza - A balesetben egy 23 éves focista halt meg.

Ahogy a Blikk is beszámolt róla,
Hihetetlen fordulat a buszmegállós gázolással kapcsolatban! 18+
Elképesztő fordulat a Dózsa György úti baleset ügyében: kiderült, hogy mindkét halálos áldozat a koc
Arat a halál több megyében is, az okokat még keresik!
Hét olyan megye is van az országban, ahol vagy későn fedezik fel a daganatos betegségeket, vagy nem
Veronai buszbaleset: kiborult a kártérítésen a gyászoló szülő: csak 4 milliót ér a lányom élete?
Megrázó képek a hajnalban történt halálos autó-balesetről! 18+
18+ szentendrei gyilkosság: végighallgatta édesanyja sikoltozását a tini!
Szívszorító történet: “A halott gyermekemmel a táskámban várattak órákig a kórházban...”
12 éves fiú erőszakolta meg 4 éves testvérét bújócskázás közben!
Íme a legfrissebb fotók a szentpétervári terrortámadásról! 18+
Horror: Kettévágta a kismamát a kórházi lift!
Saját szülinapi bulijára készült a buszmegállóban elgázolt fiatal srác! 18+
Zalaegerszeg: hiába kapaszkodott a korlátba a tini mégis lezuhant! 18!
18+: kettős halállal végződött a hajnali horror baleset!

KÖZLEKEDÉSI HÍREK
Hét éve rozsdásodik a rendőrségi telepen ez a Mercedes!
Magyar autósról beszél a fél világ! + videó
Kátyúba hajtott Ferrarijával most kártérítést kap a magyar államtól!
Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után
Kamera rögzítette az M0-son történt brutális balesetet!
Egy teljesen ártalmatlan helyzetből lett komoly baleset, ami végül kilométeres torlódást okozott.
Ledöbbentette a rendőröket egy 28 éves autós!
Nincs és soha nem is volt gépjárművezetői jogosítványom – jelentette ki az őt igazoltató csíkszereda
Tragédia: 12 éves kislány halt meg egy főút közepén tántorgó ittas ember miatt!
A Jánosháza felé tartó német rendszámú Hyundai vezetője későn vette észre a sötétben a főúton botork
Tuning: végre láthatod a legdurvább Halálos iramban koppintásokat!
Hatalmas balesettől mentett meg jónéhány autót ez a BMW-sofőr! + Videó!
Halálos tragédia Vácon: több tíz métert repült, majd a földnek csapódott ez a BMW! 18+
Sok autós kiborul majd a kormány legújabb döntésén!
Letarolta a fél utcát a részeg magyar BMW-s, majd a rendőröket is szidalmazta!
Erről a budapesti repülő BMW-ről beszél az egész ország!
Tizenöt millióért árulnak egy rommá tört Alfa Romeot!
Mutatjuk miért kapott 750 ezres bírságot ez az autós!
Újabb rommá tört BMW: ki gondolta hogy megcsúszik?
Durva frontális ütközést rögzített a kamera!

RENDŐRSÉGI HÍREK
Hajdúszoboszlói tragédia: Megtalálták a búcsúlevelet, együtt végezhettek a kisfiukkal a szülők!
Döbbenetes változás: Meglepő fotó került fel a netre Fanniról!
18+ Kegyetlenül kivégezték János bácsit és Gizi nénit Szikszón!
A 83 éves János bá­csit és a 79 éves Gizi nénit a szék­hez kö­töz­ték, és addig ütöt­ték őket, amíg
Horror Budapesten: fékezés nélkül rohant a BMW-be a részeg milliomos!
Budapest — Erre nincsenek szavak! Fékezés nélkül, s a Blikk információi szerint részegen hajtott bel
Tragédia: Fejbe lőtte magát egy rendőr a Duna-parton!
A Nemzeti Védelmi Szolgálat embere fejbe lőtte magát.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat munka
Véres családi dráma: Nejét leszúrta, 3 éves kislányukat megfojtotta Csaba!
Mint arról kedden este beszámoltunk, véres családi dráma színhelye volt a békés elitnegyed a németor
Újabb részletek: Krisztofer édesanyja végignézte, ahogy a körhinta földhöz csapta a fiát!
Újabb részletek: Kiderült hol és hogyan gyilkolhatta meg az elkövető VV Fannit!
Gyermekhalál Vésztőn: Cigit sodort az anya, amíg vízbe fulladt a 17 hónapos kisfiú?
Kiderült, hova rejthették el Fanni holttestét!
Meghalt VV Fanni!
Kistarcsai gyermekhalál: Angliába menekültek a 4-dikről kizuhant Pannika szülei!
Megöltek egy másfél éves kislányt és apját Mezőcsáton!
Begyógyszerezte 13 éves lányát László, majd az ájult tinit teherbe ejtette!
Döbbenet Somogyban: megöltek egy kisbabát, az édesanyja öngyilkos lett! + Fotók!
Hajdúszoboszlói családi tragédia: Az évnyitóról vitte a halálba elsős fiát az apa!

GAZDASÁGI HÍREK
Orbán Sára barátja is kabinet tag lett!
Botrányos: Így reagált a miniszterelnök arra hogy Trump egyszerűen arrébb lökte!
Olyat üzent Rékasi fia Orbánnak, hogy az egész magyar nemzet büszke lehet rá! + Videó!
Kevesen tudják, hogy Détár Enikő és Rékasi Károly közös fia, Rékasi Zsigmond elhivatott ligetvédő. A
Elképesztő, amit a fiatal fideszeseknek énekelniük kell Orbán Viktorról! + Videó!
Egész egyszerűen a hihetetlennel határos az, ami a jobboldalon történik. Az egy dolog, hogy mára a t
Változtatás nélkül közöltük ennek a Fidesz szavazónak a levelét!
Próbáltunk, próbáltunk, de nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, egyszerűen muszáj megosztanunk talá
Orbán titkolt betegségéről cikkez a sajtó!
Orbán Viktor pszichiátriai kezelésre szorulhat, mások szerint pszichiátriai kezelés alatt áll.-írja
Bécs elbukásától hangos a sajtó!
Körkép a magyar valóságról: Nézd meg, miért Orbán Ráhel Viktorunk szeme fénye!
Több mint 100 lefoglalt autót bocsájt árverésre a NAV!
Orbán első titkárnője nyilatkozott: Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
Rohamtempóban terjed a neten egy kép Kövérről, amitől biztos ki fog akadni, ha meglátja! + Fotó!
Holtan találták az Orbán-kormány legfőbb bizalmasát!
Sokkoló posztot tett közzé az újságíró, aki feltárta Orbán vejének mocskos ügyeit!
Óriási a botrány Angliában: félniük kell a kint élő magyaroknak?
Ebböl botrány lesz: nyilvánosságra hozták Orbán sorait!
260 ezer határon túli alig várja, hogy Orbán mellett szavazzon!
Havas Henrik üzenete az Orbán-kormánynak: Biológiailag hülyék, és az intelligens romlottak...
Előre megjósolta a halálát a sztár dj!
Tasnádi: háromszor fizetett Gyárfás a gyilkosságért!
Romlott húst hordtak évek óta Rákospalota külterületére!
Recept: Tökéletes vacsi, alig 20 perc alatt! Ha a fokhagymát szereted, akkor ezt is imádni fogod!
Azt hitte, szemeteszsákon hajt át, egy 19 éves lány volt!
„Megmutatom, hova leszel elásva!” – Berki Krisztián gyilkossággal fenyegette meg Hódi Pamelát!
Recept: Ez az a csirke, ami mindig jöhet!
Megszólalt Mészáros Lőrinc: elárulta, miért mond le!
Gyalogosokat gázolt egy teherautó Toronto belvárosában!
Horrorbaleset Abonynál: letarolta a kamion az autót, ennyi maradt belőle!
Megszólalt a rendőrség Avicii halálával kapcsolatban!
Recept: Habkönnyű finomság sütés nélkül 30 perc alatt!
Elszabadult kerék indított el durva láncreakciót az autópályán! + Videó!

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.