van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-03-04
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat

Heiko Maas szerint semmi értelme azokat a polgárokat korlátozni, akik már megkapták a vakcinát.

Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen, például újra látogathatnák a mozikat és az éttermeket – nyilatkozta a Bild című lapnak Heiko Maas német külügyminiszter. Szerinte nem egyesek privilegizálásáról lenne szó, hanem egyszerűen arról, hogy az oltással megszűnt az a körülmény, amely miatt az érintettek jogait korábban korlátozni kellett. Igaz, az még nem teljesen tisztázott, hogy a beoltottak meg tudnak-e fertőzni másokat, de az világos, hogy ők már senki elől sem fogják elhappolni a lélegeztetőgépeket – érvelt a korábbi igazságügyminiszter Maas.

Horst Seehofer belügyminiszter arra figyelmeztetett: megosztja a társadalmat, ha a beoltottak különleges jogokat kapnak. Erre válaszul Maas is belátta, hogy az általa javasoltak egy átmeneti időszakban egyenlőtlenségeket eredményeznének, de szerinte „mindaddig, amíg ennek objektív oka van, ez alkotmányosan igazolható.”

Eközben a magyar kormány is közzétette a közösségi oldalán, hogy az uniós kormányfők csütörtökön tárgyalnak arról, hogy azok, akik már beolttatták magukat, utazhatnak-e, és ha igen, hogyan.

hvg
Ezt olvassa mindenki:
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is  
Botrány: Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is
Rendőrségi nyomozás indult: Bekamerázták egy MSZP-s képviselő irodáját
Hát hogy volt erre idejük? - szégyellje magát! - Szijjártó megdorgálta Webert
Bezár az ország: Az iskolákat, óvodákat, boltokat is bezárják egy időre
A kormány szerdán is ülésezett, és még csütörtökön is folytatta, így a csütörtöki korm...
Az első napokban valóságos boszorkányüldözés zajlott - Nagy erőkkel folyik a keresés az RTL-Klubnál
Belső vizsgálatot folytat a produkció, hogy kiderüljön, ki pletykált a sztoriról. Mint egy k...
Mi történt? -Váratlanul lemondott az Államkincstár vezetője
Mészáros József egy pár soros e-mailben tájékoztatta a kollégákat arról, hogy távozik. N...
Kitört a botrány egy volt rendőr főtiszt miatt - elképesztő vádak
A 48 éves férfi hivatásos szolgálati jogviszonyát megszüntette a rendőrség. Az ügyészség zaklatás, folytatólagosan elkövetett kapcsolati erőszak és magánlaksértés miatt emelt vád...
  
Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet
Dubajban nyaralt dr. Szlávik János lánya, legalábbis erről tanúskodik az a fotó, melyet szerkesztőségünkbe eljuttatott egyik olvasónk. A külföldi utazás ugyan nem tiltott, ám nem lehet ...
  
A sztrájk, amiben még a Fidesz is a német autóipari multi ellen fordult
Az elmúlt napokban olyan történt Magyarországon, ami még talán soha. Jó, ez sok mindenre igaz lehetne az egészségügyi dolgozók csoportos kilépésétől a Fidesz az Európai Néppárt frakc...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat

Heiko Maas szerint semmi értelme azokat a polgárokat korlátozni, akik már megkapták a vakcinát.

Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen, például újra látogathatnák a mozikat és az éttermeket – nyilatkozta a Bild című lapnak Heiko Maas német külügyminiszter. Szerinte nem egyesek privilegizálásáról lenne szó, hanem egyszerűen arról, hogy az oltással megszűnt az a körülmény, amely miatt az érintettek jogait korábban korlátozni kellett. Igaz, az még nem teljesen tisztázott, hogy a beoltottak meg tudnak-e fertőzni másokat, de az világos, hogy ők már senki elől sem fogják elhappolni a lélegeztetőgépeket – érvelt a korábbi igazságügyminiszter Maas.

Horst Seehofer belügyminiszter arra figyelmeztetett: megosztja a társadalmat, ha a beoltottak különleges jogokat kapnak. Erre válaszul Maas is belátta, hogy az általa javasoltak egy átmeneti időszakban egyenlőtlenségeket eredményeznének, de szerinte „mindaddig, amíg ennek objektív oka van, ez alkotmányosan igazolható.”

Eközben a magyar kormány is közzétette a közösségi oldalán, hogy az uniós kormányfők csütörtökön tárgyalnak arról, hogy azok, akik már beolttatták magukat, utazhatnak-e, és ha igen, hogyan.

hvg
Legolvasottabbak
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is
Botrány: Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet
Bezár az ország: Az iskolákat, óvodákat, boltokat is bezárják egy időre
Most érkezett
Botrány: Őrizetbe vették a Hír TV tudósítóját

Müller Cecília: Lazítás csak akkor várható, ha...
Kövess minket!
     
Az első napokban valóságos boszorkányüldözés zajlott - Nagy erőkkel folyik a keresés az RTL-Klubnál
Mi történt? -Váratlanul lemondott az Államkincstár vezetője
Kitört a botrány egy volt rendőr főtiszt miatt - elképesztő vádak
Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet
A sztrájk, amiben még a Fidesz is a német autóipari multi ellen fordult
Horror az M0-son: felborult járműbe hajtott bele egy személygépkocsi - megérkeztek a képek
Mit lép Orbán? - a Fidesz stagnál, a Jobbik erősödött
Nyíregyházát irigyli mindenki: elképesztő stadion épül, akár 19 milliárd forintot is elkölthetnek rá
Akár börtönbe is kerülhet Gáspár Evelin exe
Megmagyarázta a Jobbik a képviselői irodaházban felrobbant füstgránátot
Együtt raboskodik a soroksári futó nő gyilkosa és a Dózsa György úti ámokfutó