thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.17
THE POST




           
17
A Die Presse durván nekiment Orbánnak!
Ez is érdekelhet:
Ittas volt a kerítésnek csapódott autó sofőrje!
Romokban a nyugdíj rendszer: tényleg jöhet a sírig tartó munka!
Per indul a kigyulladó Hyundai és Kia motorok miatt!
Ezzel a címmel közölt cikket a konzervatív bécsi lap Rásky Béla bécsi születésű magyar történész, jelenleg a Bécsi Wiesenthal Holokauszt-kutató Intézet vezetője tollából.

A szerző emlékeztetett Orbán Viktor politikai karrierjének kezdetére, a Nagy Imre újratemetése alkalmából mondott beszédre, amelyben szakítást követelt az addigi rendszerrel, noha előzőleg a szónokok békülékenyebb hangnemben állapodtak meg, arra számítva, hogy a reformra hajló kommunistákkal együtt, jogszerű módon haladják majd meg a diktatúrát, és megállapította, hogy a beszéd már akkor is heves vitát váltott ki. Az akkor jelenlévő Rásky Bélára Orbán beszéde mély benyomást gyakorolt, mert reményt adott, hogy Magyarország az évszázad esélyét kihasználva megszabadul majd az antidemokratikus, vagy bűnös bal- és jobboldallal kötött rossz kompromisszumok sorától.

Publicisták és társadalomtudósok arról vitatkoznak, hogy hogyan és mikor vált ez az ambiciózus, képzett és harcos fiatalember a hatalom megszállottjává, pénzsóvár, bosszúálló, egomán és gonosz autokratává, vagy hogy talán nem is volt szükség változásra, mert már akkor is destruktív provokatőr, troll volt, aki, mint valami kamasz, az örökös kihívásban, zavarkeltésben érzi jól magát.

Ma már nem lehet szabadulni a benyomástól, hogy Orbán egy hatalmas Milgram-kísérletet folytat a honfitársaival (és az EU-val):

Meddig lehet ingerelni és megalázni egy társadalmat?
Meddig hajlandó a társadalom eltűrni a megaláztatást és a jogfosztást?
Orbánnak egyebek mellett Soros György finanszírozta külföldi tanulással is módja volt elsajátítani, milyen hibás történelmi és társadalmi fejlődések mentek végbe, és hogyan deformálta mindez a magyar társadalom mentalitását. E tudását azonban nem arra használta fel, hogy legalább megpróbálja kivezetni Magyarországot ezekből a politikai zsákutcákból és kiúttalan helyzetekből, és szilárdan horgonyt vessen a demokratikus Nyugaton. Tudásával visszaélt, honfitársainak az osztrák-magyar határtól nyugatra nehezen érthető gondolkodás- és cselekvésmódját, valamint iránta való bizalmát arra használta fel, hogy visszataszítsa országát autokrata, feudális és a felsőbbséghez igazodó múltba, és hogy aláássa az 1989/90 nyújtotta egyedülálló esélyeket. A különbség csak annyi, hogy már nem az arisztokráci

a és a dzsentri-réteg alkotja azt a csoportot, amely most fojtogató fogásban tartja az országot gazdaságilag, társadalmilag, kulturális és politikai téren, hanem egy új, részben mér Kádár idejében kialakult oligarchia, amelyre ugyanaz a szociális ridegség jellemző, mint a Horthy-korszakban uralkodó osztályára.

Orbán és a Fidesz rendszere működik – ezt is meg kell majd egyszer magyarázniuk a társadalomtudósoknak, már amennyiben nem űzik el őket. Tisztázniuk kell, hogy a fanatikus hívek miért támogatják ezt még mindig milliós nagyságrendben, hogy miért nem ellenkezik igazán egy olyan ország, ahol az egészségügy, az oktatás és a közszolgáltatások gúnyt űznek mindenkiből; ahol olyan a választási rendszer, hogy nem hagy esélyt az ellenzéknek, ahonnan már félmillió ember emigrált, egy egyetemet szégyenletesen elűztek, és ahol üldözést rendeznek a nem kedvelt értelmiségiek ellen.

Miért nem tiltakoznának ott, ahol a sajtó agymosodává lett, folyamatosan átírják a történelmet, emlékműveket emelnek, vagy bontanak el az éj sötétjében, egyik napról a másikra, ahol a menekülteknek nem nyújtanak támogatást, és a menedékjogot elnyerők ellen pogromhangulatot szítanak.

A mindenre kiterjedő korrupció keretében szégyentelenül ellopnak mindent, ami nincs lebetonozva, és ennek felderítésére már tényfeltáró újságírás sem szükséges: elég egy pillantást vetni a hivatalos Közlönyre, hogy lássa az ember, hogyan szerzi meg Orbán klikkje az EU által támogatott közbeszerzéseket.

Az amúgy is gyenge civil társadalom megsemmisítése, az akadémiai intézetek és a sajtó gleichschaltolása egyedül Orbán és nyaloncai számlájára írandó. A tragédia része, de agyon fontos része, hogy az EU-nak nincs receptje ez ellen: a brüsszeli politikai elit is felelős a magyar demokrácia lerombolásáért. Orbán 1989-ben joggal vádolta meg Nagy Imre újratemetésén mondott beszédében a Kádár-rendszert azzal, hogy ellopta generációja fiatalságát. De az általa is kezdeményezett demokratikus átmenet Magyarország számára sok lehetőséget is megnyitott: esélyeket, amelyeket kivétel nélkül eljátszottak, nem utolsó sorban az ő politikája miatt. Orbán politikai rendszere most nem egy generáció, hanem az egész ország jövőjét rabolja el.

A magyar történelem nyomora folytatódik: 30 elvesztegetett év.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Milliárdos segítség Orbántól: babacsomagot kapnak a külföldi magyarok!
Hírhez tartozó kép:
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Légitámadással vetettek véget az utcai hangoskodásnak!
Az EU 2 milliárdot adna a civileknek, Orbán azonnal leszavazta ezt!
Évek óta nem látott égi jelenségben gyönyörködhetünk ma este!
Nincs elég tanár a tanévkezdéshez!
Orbán a kereszténységgel igazolja azt amit tesz!
Közel 1 milliárd ember éhezik a földön!
A bébiételek egy része káros a babának!
Felfoghatatlan: felrobbant a pelenka a 23 hónapos kisbabán!
Google-nek nevezte el a gyerekét egy házaspár!
Óriási a készülődés: ősszel Putyin meglátogatja Orbánt!
A helyszínen meghalt a szakadékba zuhant magyar férfi!
Megnyitnák a leállósávot is az M7-esen, hogy elkerüljék a dugót!
Már kapható a hering ízű fagyi!
Több mint 20 millió forintba került egy illegális bevándorló megállítása!
Tüntetés és útlezárás a magyar Suzuki-gyárnál!
Nem vitte el a rabolt pénzt a rabló, mert kevés volt a lánya műtétjéhez!
Étlen-szomjan hagyta magára kutyáit egy szekszárdi férfi!
Vizsgálatot rendeltek el: agyonlőttek a rendőrök egy férfit Abdán!
Bankkártyás persely a magyar templomban! - óriási a felháborodás miatta!
Figyelmetlen Opeles csapódott a BMW-nek!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Még nincs vége: figyelmeztetést adtak ki a mai napra is!
Drogfüggőséggel küzd a balesetet okozó BMW sofőr!
Meghalt a kisfiú, aki könyörgött a gyámügynek, hogy ne vigyék vissza az édesanyjához!
Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják a férfit akivel Orbán fotózkodott!
Megpróbálják a vadászok munkáját közelebb hozni a gyerekekhez!
Azonnal meghaltak a kamionnal ütköző autó utasai!
Aranyérmes lett a magyar a női vízilabda-válogatottunk!
Retro: szívszorító Bőhm bácsi utolsó mondatai a Szomszédokban!
Kidobták pedig csak szeretetre van szüksége! - minden megosztás számít!
Érettségi találkozót rendeztek Farkas Flóriánnak, de senki nem ment el!
Farkas Flórián korábban tévedésből mondta, hogy az ELTE-n tanított!
Farkas Flórián: az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen diplomáztam!
Egy kétségbeesett édesapa segítséget kér! - minden megosztás számít a kis Zoénak!
Otthonából tűnt el a 9 éves kislány: minden megosztás számít!
Ilyenért ugrik a jogsi: megint szabálytalanul előző rendőröket filmeztek le!
Belehalt sérüléseibe a Kunszentmártonnál felborult motoros!
Több mint 60 fát vágnak ki a Szentendrei úton!
Lopta az áramot a meghalt kisgyerek apja! - szőnyeg alatt vitte el a vezetéket!
Kormányzati szócső: özönlenek a magyarok vissza dolgozni Magyarországra!
Óriási botrány: ellopták a BRFK dolgozóinak személyes adatait!
Van aki szerint Schmidt Mária a legjobb történész!
Indiai káosz: a vízért leszúrta szúrta le a szomszédját egy ember!
A kocsi tetejére ültette a gyerekeket, az ok elképesztő!
Hivatalos: a jövőben feljegyzik az adataidat ha fesztiválon veszel részt!
Rendőröknek kellett megvédeni a villanyszerelőket, ahol meghalt az egyéves kisgyerek!
Orbán 572 milliárd forintért rendelt katonai fegyvereket Németországtól!
Áder aláírta az MTA megcsonkításáról szóló törvényt!
Néhány gyermekotthonos gyerek tartja rettegésben az Istenhegy lakóit!
Hivatalos: sikerült a parlamentnek Demeter Márta mentelmi jogát felfüggeszteni!
Megszavazták az oktatást nehezítő köznevelési törvényt!
Tisztán látható a videón ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába!
A kormány szerint nincs Magyarországon drogprobléma!
Antarktisz: két Magyarországnyi területű jégtömeg tűnhet el!
Videón a jégeső ami pusztított Káldon!
Kardiológusok figyelmeztetnek: Minden ötödik gyerek energiaitalt reggelizik!
Megszavazták: jövőre megemeli a Fidesz az egészségügyi járulék összegét!
Durva videó ahogy a jég szétveri az autókat!
Lejárt tápszerrel etettek egy idős nőt egy magyar kórházban!
Magyarok százezreinek a mobilját fertőzte meg az új vírus!
Mint egy király: helikopterrel ment gyárat látogatni Nyergesújfalura Szijjártó!
Vendégmunkások: A kormány 8 milliárdos pályázatot indít munkásszálló építésére!
Húsz évet kapott a tanárnő, aki lefeküdt tanítványával!
Előkerült videó: 150-nel cikázik a kocsik közt a BMW-s, mielőtt beleszállt a magyar család autójába!
Megszólalt a rendőrség: tegnap igazoltatás közben halt meg egy férfi!
Farkas Flórián 17 év alatt összesen ötször szólalt fel a parlamentben havi 1.4 millióért!
A kormány szerint a magyar tizenéveseknek is legalább 500 ezer forint megtakarításuk van!
Vita tört ki a búvárszövetségen belül a Hableány-kitüntetések miatt!
Egy román férfi játssza Orbánt a róla készült filmben!
Kényszerkasztrálni fogják azokat akik kiskorúakat bántalmaznak!
Mozogni kezdett a világ legnagyobb jéghegye!
Időzített bomba a Földközi-tengeren!
Egyben nyelte le a krokodilt a piton! + videó!
Simicska korábbi házában partizott Mészáros Lőrinc!
Kétezerér tele kérem! - óriási fricska az autóstársadalom egy bizonyos rétegének!
Több mint 50 milliót hagyott el egy páncélautó, az emberek megrohamozták az utcát!
Tehénnek öltözött, majd meggyászolta a húsokat a szupermarketben!
Egy cuki medve hirtelen gyilkos vadállattá változott! + videó
Több mint kétmilliárd forintnyi diákhitelt engedtek el!
Fecskefiókákat dobáltak ki a város főterére!
Hazaárulózik a Fidesz: fáj nekik a brüsszeli pofon!
Milliárdokat költött a kormány az üresen kongó fonyódligeti gyerektáborra!
Trumpon röhög a világ: A vese egy nagyon különleges helyet tölt be a szívben!
Lezavarják a repülőről a Kanadába repülő romákat!
Nem sérti az alaptörvényt a paksi iratok titkosítása!
Több mint 80 milliárdot költenek Orbánék új kormányzati autókra!
Jászai: Megtiszteltetés volt Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni!
Tarlós szerint az oroszok miatt nincs klíma a metróban!
Műanyagoktól pusztulnak a szarvasok!
Hatalomátvétel a TV2-nél: Mészáros ma már megkerülhetetlen!
Európai Parlament: kigolyózták a fideszes jelöltet!
Hivatalos: Deutsch ellenőrzi mostantól a korrupciós ügyeket!
Klímaváltozás: hetente történnek világszerte katasztrófák!
Bombát találtak a vasútállomáson Rákospalotán!
Választási rendszer, adó és közlekedés: Mészáros irányíthatja az egész országot!
A Fradi edző elégedett a csapattal, mert a játékosai nagyon akarták a sikert!
Mégsem indul újra Bige gyára!
Vakvezető kutyusával vette át diplomáját egy pécsi hallgató!
Hat turista vesztette életét a Görögországban tomboló viharban!
Motoros menekült a rendőrök elől a belvárosban! + videó
Németh Szilárd megfogja akadályozni a jövőben azt ami a honvéd középiskolában történt!
Vízbe ejtette a kisbabát egy óceánjáróról a nagyapja!
Viperákat engedtek szabadon a Hanságban!
Sikítozó emberek hangját rögzítette a Viking fekete doboza! - újabb részletek!
Szegény sorsú magyar gyerekek megsegítésére indít kampányt a kormány!
Alig volt egy éves a kisgyerek akit agyonütött az áram Nyíregyházán!
Na ki vásárolt be termőföldből Tokajban? - várjuk a nyertes megfejtéseket!
Szigorítás: a gépkocsit is lefoglalhatja a rendőr!
Magára tetováltatta az Alza figuráját, kapott egy ingyen iPhone-t!
Hiba miatt kaptak jutalmat a Volkswagen alkalmazottai! - vissza kell fizetniük a pénzt!
Napokig fognak késni a vonatok egy kisiklott tehervonat miatt!
Idén is vár Téged a kutyabarát fesztivál!
Orbán 2014: kommunista dolog azt mondani, hogy közpénzből épült a felcsúti stadion!
Ursula von der Leyen betartatná a jogállamiságot Magyarországon!
Rendőrségi feljelentés: államtitkárként szerzett ingyen laptopokat B. István!
Magyarországon drágulnak leggyorsabban a lakások!
Láthatatlan jelzés miatt büntetnek a fővárosban!
Azurák Csaba lesz az új kommunikációs igazgatója a Budapest Honvédnek!
Két kamion csapódott egymásba az M0-son!
Méhbaráttá tette az összes buszmegállót egy holland város!
Németh Szilárd: nyugalom, biztonságban leszünk jövőre is!
Több tucat fecskefészket vertek le egy önkormányzati beruházás helyszínén!
Ismét Alfások lepik el a Balaton partját!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva