Főoldal Sztárok/Gasztro Politika/Gazdaság Rendőrség Felnőtt Közlekedés Feliratkozás Olvasóink küldték
A szülők megkérdezése nélkül rakták rá az ovisokat Orbán Viktor facebookos kampányvideójára!
Kisbéren (ezekben a hetekben csak Komárom-Esztergom megye 3-as választókerülete) járt Orbán Viktor, hogy megtolja kicsit Czuninyé Bertalan Judit kampányát. Ha már ott járt, bekukkantott a Dadi Nefelejcs Óvoda és Mini Bölcsődébe. Ha már bekukkantott, rögtön fel is került egy videó a Facebook-oldalára, hogy ország-világ láthassa, milyen remekül ért a gyerekek nyelvén is a drága Miniszterelnökúr. (Semennyire.)

A látogatással egy probléma azonban biztosan volt: a gyerekek szüleik engedélye nélkül szerepeltek a fideszes kampányvideóban – derítette ki a Zoom.hu. A portál ugyanis megtalálta Csillag Istvánné óvodavezetőt és megkérdezték tőle, hogy tudja-e, hogy a miniszterelnök oldalán egy videón szerepel ő és a gyerekek is. Nem tudta, de elmondta, Orbán Viktorék váratlanul toppantak be az óvodába, nem volt előzetes egyeztetés.



Amikor az újságíró rákérdezett, hogy akkor ezek szerint a szülőket meg sem kérdezték arról, hogy egy kampányvideóban szerepeljenek, egyszerűen megszakította a hívást.

A Zoom.hu által megkérdezett jogászok szerint, ebben az esetben sérülhetett a gyermekek képmáshoz való joga, mert 14 év alatti személyeknél a törvényes képviselő hozzájárulása kell, akár ahhoz is, hogy egy riportban szerepeljen.

Van egy lehetőség arra, hogy elkerüljék a jogsértést: egyenként, utólag kérik a törvényes képviselők hozzájárulását.

Köznevelési intézményekben amúgy politikai tevékenységet folytatni tilos. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány mozgalmat is indított a politikai pedofília ellen, szakmai anyaggal hívja fel a figyelmet arra, hogy a politikai kampányokban és a politikusok által szervezett rendezvényeken milyen típusú részvétel sérti a gyerekek jogait. A kampány tapasztalatai alapján a felhívásnak semmi foganatja.



Forrás: 168Óra
Párizsig kisvasutazott Orbán Viktor!
Hasba szúrtak egy fiatalt Józsefvárosban!
Egyedi felirat díszeleg Balázs Klári autójának rendszámán! Így bárhol felismerik!
Durva videó: Ezért ne tedd fel soha a lábad a műszerfalra az anyósülésen!
Recept: Mutatunk egy ötcsillagos sós süti receptet!
Eltűnt a kutyus, aki kigyógyította gazdiját a drogfüggőségéből!
Eltűnt villanyszerelők: Nyoma veszett a szomszédnőnek is!
Megrázó részletek derültek ki a soroksári gyilkosságról!
Recept: Snickers szelet, legalább annyira finom, mint a csokoládé!
Heller Ágnes: Orbán zsarnok, a magyarok pedig nem keresztények!
Brutális szám: Gyerekek ezreit molesztálták a katolikus papok!
Friss hírek Michael Schumacherről: Hatalmas lépésre szánta el magát a család!
Genovai hídomlás: Mindössze pár méteren múlt a kamionos élete!
Recept: Frissítő, citromos tiramisu 15 perc alatt
Könyörgő cetlit hagyott a köztereseknek a BMW-s! + Fotó!
Pánik Ferihegyen: Vészhelyzet miatt lezárták a 2B terminált!
2 éves gyermeke szeme láttára verték és erőszakolták meg, mégis meg akarta menteni a támadója életét!
Recept: A tökéletes túrógombóc titka, így lesz minden alakalommal habkönnyű és isteni!
Így hazudott Orbán Viktor! + Videó!
Százmilliókat követel Cicciolina!
Genovai hídomlás: Már rég le kellett volna bontani a hidat!
Megrázó részletek: Az asztal alá bújva égett halálra a 4 éves Petike!
Recept: Tökéletes menü, de annyira egyszerű, hogy egy sima főzelék mellé is elkészítheted!
Kontár: A régi BMW-ből csinálta meg magának az újabbat! + Fotók!
Rossz hírt kapnak a dohányosok!
Négymilliárd forintos gázszámlát kapott Ferenc!
Recept: Nyűgözd le a családot valami különlegessel! Alig 30 perc alatt!
A nagy fideszes határvédelem: Van, hogy penészes ételt kapnak határon szolgálatot teljesítő rendőrök! Fotók!
Egy asztallábbal verte halálra 11 éves unokahúgát!
Tragédia: egy gyerek holttestét találták meg a Pest megyei házban! + Fotók!
Egy Lamborghinit és egy Ferrarit hagyott unokájára az elhunyt nagyi! + Fotók!
Recept: Kókuszos álom alig 10 perc munkával!
Mark Hamill borzalmas tanácsot adott Arnold Schwarzeneggernek!
Megdöbbenve olvasták a gyászoló lányok elhunyt szüleik szerelmeslevelét!
Visszatér a képernyőre Horváth Éva: ebben a műsorban lesz látható!
Recept: Meglepnél valakit egy finom vacsival? Ezt főzd meg neki! Imádni fogja!
Hatalmas pofonra készülhet több százezer magyar!
Beverték az utolsó szeget a dízelek koporsójába!
18+ Csak erős idegzetűeknek: Vérfürdőt rendeztek a dunaszerdahelyi bárban! + Videó!
Recept: 30 perces kókuszos álom!
Demcsák Zsuzsa a Szigeten csókolózott egy férfival! + Fotó!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad
Megkéselte nagymamáját a nagyváradi lány, mert nem engedte ki játszani!
Brad Pitt visszaszólt Jolie-nak: már milliókat adott neki!
Recept: Így lesz tökéletes a rántott sajtod! Így nem folyik ki!
Hatalmas csattanás és segélykiáltások: Kiesett a balatonfűzfői bobpálya kocsijából egy férfi!
Holttestet találtak a Balatonban!
Sokkoló videó: Lelökte a lányt a hídról az úgynevezett barát!
Recept: Tuti süti, dugig gyümölccsel!
Videójátékot csináltak Mészáros Lőrincből! Itt és most te is kipróbálhatod!
Hétvégén jön a hidegfront!
Alekosz túl van az első meleg randiján!
Recept: Bögrés, őszibarackos, kefires süti: ezt mindig szétkapkodják!
Megrázó képek: halálos karambol Szarvasnál! (18+)
Soroksári gyilkosság: nem egyezik a DNS!
Agyonlőtte 5 éves kislányát, a másik gyermeke élet-halál között lebeg!
Recept: A nyár egyik kedvence!
Most épp erre megy el a magyarok pénze: Újabb luxusgép Orbánnak!
Horror: Elment horgászni, majd múmiává vált!
Angelina Jolie szerint túl kevés gyerektartást fizet Brad Pitt!
Összevesztek és leszúrta ismerősét egy szegedi férfi kedden délután!
Recept: Szerintem a legjobb fahéjas péksüti, amit valaha sütöttem!
Rendszám nélküli BMW vesztegel a Dombóvári úton!
Őrizetbe vették a szomszédait Placido Domingóval terrorizáló párkányi nőt! + Videó!
Újra műteni kell Székhelyi Józsefet!
Recept: Ilyen madártejet még tuti nem ettél! Ezt sasold meg!
Leírta naivan a véleményét Mészáros sportmárkájáról, kirúgták!
Nyil­vá­no­san ­aláz­ták meg az anyát és autista kisfiát az étteremben!
Recept: Egyszerű és nagyon szereti a család!
Nagy változás jön a Facebookon, de ezt Ön is szívesen látja majd!
Durva karambol: Három kamion ütközött össze az M5-ös autópályán Táborfalva közelében! + Fotók!
Shane Tusup nem megy el a saját válóperére!
Itt a nagy bejelentés: Kiss Ramóna gyermeket vár!
Recept: Pihe-puha töltött fánk egy csepp olaj nélkül!
Pénzért toboroz iskolásokat szurkolónak a felcsúti focicsapat!
Döbbenet: fiatal lányokat erőszakoltak meg Borsodban!

thepost.hu

aki lemarad, az kimarad

THE POST.HU
KATEGÓRIÁK
SZTÁROK / GASZTRO
POLITIKA
RENDŐRSÉGI HÍREK
FELNŐTT HÍREK
AUTÓ HÍREK
KÖZÖSSÉG
FACEBOOK
TWITTER
GOOGLE +
YOUTUBE
INSTAGRAM
Amit látsz, az a hír,
amit tudsz, az a háttér,
amit érzel, az a vélemény.