A DK szerint Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött megállapodást

Durván kiakadt a DK Magyar Péter új szövetségese miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) azt állítja egy frissen kiadott közleményben, hogy Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött választási megállapodást Békéscsabán.

"Magyar Péter pár napja bejelentette, hogy megvan a TISZA Párt első önkormányzati megállapodása, ennek keretében pedig a Patrióta Békéscsaba Egyesület közösségét fogja támogatni. Itt, Békéscsabán mindenki tudja, ez egy fideszes álcivil szervezet, amelyet a legtöbben csak „fehér Fideszként” emlegetnek, és amelyet a Fidesz közpénzmilliókkal támogat évek óta, a nyilvánosan elérhető adatok szerint csak 2021-ig legalább 6 millió forint közpénzt kaptak"

- írta a kiadott közleményben dr. Fülöp Zoltán, a DK békéscsabai választókerületi elnöke.

Majd azzal folytatta, hogy a szervezetnek korábban az a Kiss László volt az ügyvezető alelnöke, aki Orosházán Simonka György unokahúgával ülhetett egy másik fideszes álcivil szervezetben, legalábbis addig, amíg utóbbi nem került a vádlottak padjára a Simonka-perben.

"Az is beszédes, hogy a Patrióta Békéscsaba Egyesület alapító ülésén személyesen vett részt Herczeg Tamás, Békéscsaba fideszes országgyűlési képviselője. Ilyen sem szokott történni a kormánytól független civil szervezetekkel" - tette hozzá.

"A Demokratikus Koalíció békéscsabai szervezete tudni szeretné: miről állapodott meg Magyar Péter a Patrióta Békéscsaba Egyesület nevű fideszes álcivil szervezettel? Tudjuk, hogy Magyar Péter nem zárja ki a Fidesszel történő összefogást, ezt elmondta már számos interjúban, arról azonban mindenkinek tudnia kell, ha ez valamilyen formában már az idei, június 9-i önkormányzati választáson megtörténik".