Csatlakozz hozzánk facebookon
Hamarosan eldől a hitelmoratórium meghosszabbítása  

Az elmúlt időszakban többször felmerült, hogy a december végén lejáró hitelmoratóriumot esetlegesen meghosszabbítsák. Ez nem csak a lakosság, de a hazai vállalkozások egy része számára is létkérdés lehet.

Augusztus elejétől a heti rendszerességgel megtartott Kormányinfókon visszatérő téma a hitelmoratórium kérdése. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter például a múlt héten tartott eseményen beszélt arról, hogy a fizetési moratórium 3000 milliárd forint fizetési kötelezettség elhalasztását eredményezte, és a koronavírus-járvány második hullámában is érvényes maradt a banki adósságok felfüggesztése.
Marad-e a moratórium?

Ahogy arról még tavasszal döntöttek, a hitelmoratórium nem az akkor kihirdetett veszélyhelyzethez kapcsolódott, hanem az idei naptári évben volt meghatározva, vagyis december 31-ig él. Egy korábbi, augusztusi tájékoztatón lapunk, az Mfor.hu megkérdezte a minisztert, hogy a Bankszövetséggel folyó, a hosszabbításról szóló tárgyalások csak a vállalkozásokat érintik, vagy a lakosságot is. Erre válaszul Gulyás Gergely a tárgyalásokra hivatkozva nem kívánt részleteket elárulni, de arra felhívta a figyelmet, hogy bár jövőre növekedhet a gazdaság, el kell kerülni az érintettek eladósodását.

A probléma az, hogy a korábbi előrejelzésekhez képest a magyar gazdaság idei visszaesése nagyobb lehet, és várhatóan a kilábalás sem lesz olyan gyors, mint amilyenben többen – így a kormány, de inkább a jegybank – reménykedett. Mindez pedig azért lehet fontos, mert például az OTP féléves eredményeinek ismertetésekor lapunk kérdésére a bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László azt mondta, hogy várakozásaik szerint a gyors gazdasági talpra állás miatt ez a kérdés a határidő lejárta körül kevésbé lesz majd gond.

A járványhelyzetet és a gazdasági folyamatokat látva jelenleg inkább annak látszik nagyobb esélye, hogy ez a szituáció az év végére nem fog megoldódni. Már csak azért sem, mert számos szektorban – elég csak az idegenforgalmat és a vendéglátást említeni, de a járműgyártás kapcsán is ködös a kép – továbbra is a nehézségek dominálnak. Így vélhetőleg a következő hetekben, hónapokban nem az lesz a kérdés, hogy meghosszabbítsák-e a moratóriumot, hanem az, hogy a bankoknak mekkora „békát kell majd lenyelniük”.

Az egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a kormány rászorultsági elven fogja módosítani a moratórium feltételeit 2021. január 1-jétől. Ezt javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is, ahogy azt Fábián Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója el is mondta egy szakkonferencián. Kérdés, mit szólnak ehhez a bankok. Kerestük az érdekeiket képviselő szövetséget, de megkeresésünket még elhárították – még név nélkül sem voltak hajlandók véleményt formálni –, mondván, majd akkor beszélnek, ha nyilvánosságra kerül a kormányzati döntés. Most úgy tűnik, megoldás lehet a kamatfizetési kötelezettség fenntartása vagy a teljes törlesztések ütemezett visszavezetése. Fábián Gergely szerint a moratóriummal élő ügyfelek 10-15 százaléka, 160-240 ezer háztartási adós lehet sérülékeny a jövedelmi helyzet és a munkaerőpiaci státusz változása, a moratórium nélkül várhatóan fellépő fizetési nehézségek alapján.

Bajba kerülhetnek jövőre a hazai cégek

A vállalatoknak biztosított moratórium kapcsán egyébként annak a teljes gazdaságra gyakorolt hatása is számottevő, hiszen az ilyen módon védett cégeknek több esélyük van a túlélésre. Ez pedig azzal jár, hogy több embert tudnak foglalkoztatni, majd a vállalati csődöket ily módon elkerülve a gazdasági növekedés is gyorsabb és erőteljesebb lehet, mint enélkül. Egy szerdán publikált felmérés szerint ugyan a magyar helyzet némileg jobb, mint a globális, ám a kockázatok számottevőek. Az Euler Hermes hitelbiztosító szerint a vállalati fizetésképtelenségek száma világszerte a 2009-es rekordot is megdönti idén, de Magyarországon átmenetileg jobbak a kilátások.

A vártnál kedvezőbb számokat a szakértők a hitelfizetési moratórium, a bírósági ügyek időleges felfüggesztése, a fogyasztási hitelek kamatplafonjának bevezetése, és a közteherfizetési könnyítések hatásaiban látják. Korábban a hitelbiztosító a vállalati fizetésképtelenségek számában jelentős, 13 százalékos emelkedést várt az idénre – megtörve ezzel egy hosszú és pozitív trendet Magyarországon. A kormányzati intézkedések hatását figyelembe véve 5 százalékra javították a prognózisukat 2020-ra.

Bujdosó Tünde, az Euler Hermes kockázatkezelési igazgatója arra figyelmeztet, hogy a gazdasági visszaesés likviditásra gyakorolt hatását a kormány intézkedései csak elodázni tudják, megszüntetni nem. Szerintük az idei 3-4. negyedév gazdasági teljesítménye fogja eldönteni, hogy a jövő évi fizetésképtelenségi sokk milyen mértékben lesz hatással a magyar teljesítményre. A jövő év eleje pedig azon múlik, hogy lesz-e további kormányzati forrás, illetve banki támogatás a nehéz helyzetbe került vállalatok megsegítésére.
Nem csak nálunk fenyeget likviditási sokk

A járvány miatt számos ország kormánya és jegybankja tett határozott lépéseket a likviditás bővítése érdekében. Ennek keretében akár az USA-ban, akár az EU-ban a központi bankok óriási összegeket pumpáltak ki. Problémát jelent ugyanakkor, hogy ezek a pénzek nem, vagy nem feltétlenül a reálgazdaságba vándoroltak, hanem sok esetben tőzsdei eszközök óriási áremelkedését okozták.

Éppen ezért a világ fejlett részein a szakértők fenyegetőnek tartják a vállalati eladósodottság mértékét. A közelmúltban például az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Moody’s vezető közgazdásza, Mark Zandi írt arról, hogy joggal aggasztják a befektetőket a most zajló folyamatok, amelyek a 2008-as hitelválságnál is magasabb kockázatokkal fenyegetnek. A szakértő szerint a túlzott tőkeáttétellel működő cégek további hitelfelvétele berobbanthatja azt a szikrát, amely a 2009 óta tartó szakadatlan gazdasági növekedést megtörheti. A közgazdász szerint persze túl korai azt a következtetést levonni, hogy a nem pénzügyi vállalkozások úgy zárják le a jelenlegi expanziós ciklust, ahogyan a másodlagos jelzálog-hitelfelvevők 2008-ban tették az előzővel. Úgy látja, bár jelentős különbségek vannak a tőkeáttételes és a másodlagos jelzálogkölcsönök között, a hasonlóságok hátborzongatóak.

Az egy évtizede látott hitelválság előzménye az volt, hogy a rossz hiteleket „összecsomagolták” magas minősítéssel rendelkezők adósságával és ezeket adták el a viszonylag magas hozamra éhes közönségnek. Ez a színjáték addig működött, amíg az ingatlanpiacon az árak emelkedtek. Amikor viszont lejtőre kerültek, akkor gyorsan kiderült, hogy nincs a papírok mögött sem megfelelő fedezet, sem fizetési képesség. Az elúszó sok-sok milliárd dollár és euró pedig a bankrendszert is megingatta.

A Moody's közgazdásza szerint a nagy tőkeáttéttel rendelkező vállalatok adóssága 1400 milliárd dollár, és hasonló nagyságrendű a jelentős kockázatú, úgynevezett junk kötvények piaca. Összességében ezek az összegek alig maradnak már el a hitelválság összeomlásakor látott 3000 milliárdos másodlagos jelzálogkötvény-állománytól. A korábbi válsággal analógiát mutat az is, hogy a tőkeáttételes hiteleknél is csomagban árulják a termékeket, részben elfedve a kockázatokat. Ahogy a rendkívül laza hitelezési politikában is párhuzamra lelhetünk.

Ami megnyugtatónak tűnik, hogy a GDP-arányos vállalati hitelállomány még nem tűnik fenyegetőnek. Hogy a jövőben se legyen az, ahhoz arra lenne szükség, hogy a GDP mielőbb ismét növekedésnek induljon. A szakértők szerint emellett az is kulcskérdés, hogy a mostani nullás kamatkörnyezet – vagyis, hogy a hitelekre fizetendő kamat elenyésző – mennyire lesz tartós. Ha ugyanis ez még jó ideig így marad, miközben a gazdasági növekedés jelentősen gyorsulna, akkor a problémás hitelek is kisebb eséllyel dőlhetnek be. Ha viszont az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot emel, vagy a gazdasági válság elnyúlik, akkor a most ketyegő hitelbomba könnyen felrobbanhat, ami óriási gazdasági pusztítással járna az Egyesült Államokon túl is.

mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Elképesztő: 45 percen át vitatkoztak Európa vezetői Orbánnal egyetlen szó miatt
Nagy Feró: Kisebb pánikba estem, mégiscsak egy világjárványról beszélünk!
Azééé focimeccsek lesznek neeem?? - óriási poén videót töltöttek fel
Nem tudja L. Simon László, miért kaptak 135 milliós EU-s támogatást a családi cégei
35 millió forint EU-s támogatást nyert L. Simon László feleségének két agrárcége – derítette ki a Blikk. QP | Quality Placement A hivatalos kormányzati honlap adatbázisa szerint L. Sim...
  
A kis Noelt keresi a rendőrség - Eltűnés dátuma: 2020-10-24
Eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyként jelent meg a rendőrség oldalán: A rendőrség a saját oldalán tette közzé a kisfiú keresését. Az eltűnés dátuma: 2020-10-24 A kere...
  
Szijjártó bejelentés: 2 milliárd forintos keretből 46 vállalat részesül
A kedvezményezett cégek külpiaci pozícióinak erősödésével busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi programban nyújtott kormányzati támogatások - jelentette ki a külgazdasá...
  
Elios-gate: Az eladósodás sem érdekelte a kormányt
Érdekes részletek rajzolódnak ki a pécsi közvilágítás-korszerűsítésről szóló dokumentumokból, amelyeket a Mellár Tamás által alapított Mindenki Pécsért Egyesület közadatigényl...
  
Jó hírt kaptak az egykori devizahitelesek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapkamatot július 22-én 0,6 százalékosra csökkentette, a változás hatása pedig már augusztustól érzékelhető lesz a változó kamatozású lakáshiteleknél...
  
Magyarország: kézigránáttal a kezében lett öngyilkos az embercsempész
Öngyilkos lett egy embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében, Vitnyéd közelében: a férfi maga ellen fordította fegyverét, és az a kézigránát is felrobbant, amelyet a kezében tartott, ér...
  
Lépett a Fidesz: Jöhet az egészségügyi dolgozók korlátlan átvezénylése két évre
Sokat nem fogják látni a családjukat. Hétfőn elfogadta az Országgyűlés fideszes többsége a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb salátatörvény-javaslatot. Ez megteremtette a lehetőség...
  
Felfüggesztik az idegsebészeti beavatkozásra váró betegek felvételét egy fővárosi kórházban
A hosszú hétvégén több beteg koronavírustesztje pozitív lett az intézményben, ezért a tervezett idegsebészeti beavatkozásra váró betegek felvételét elővigyázatosságból felfüggeszt...
  
Arra kérik a magyarországi lakosságot, küldjenek pénzt a kárpátaljaiaknak, mert ott nagyon megdrágult minden
Idén is gyűjt adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet a kárpátaljai magyaroknak – mondta a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. ...
  
Nagyon ciki: Annyi volt a plágium a bukaresti rendőrakadémián, hogy visszavonták az intézmény akkreditációját
Újra kell szervezniük a teljes doktori képzést. Példátlan döntést hozott a román oktatásügyi minisztérium: visszavonta a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrségi Akadémia engedélyét...
  
Magyar bank botrány: már huszonhat gyanúsított van
Újabb hét embert hallgattak ki a gyanúsítottként a több mint hatmilliárd forintos hűtlen kezelés ügyében - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. Az ügyészs...
  
Szijjártó beavatkozik: Ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül
A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül - írta a ...
  
Tarlós jó főpolgármester volt, sokkal jobb, mint Karácsony
Tarlós jó főpolgármester volt, sokkal jobb, mint Karácsony. Interjú. „Ön, a vidék hangja egyébként örül, hogy az óbudai mérnök helyett, akivel annyi konfliktusa volt, végre egy nyí...
  
Németh Szilárd levél: Sok-sok évtized történelem hamisító elhallgatása és hazugsága után...
Szoboravatással emlékeztek meg Tóth Ilonáról, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőséről a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet udvarán október 22-én. Mint elhangzott: a ko...
  
Milliárdokkal segíti a Miniszterelnökség a Schmidt Mária vezette közalapítványt
Rengeteg pénz érkezett a „30 éve szabadon” emlékévre, az alapítvány hallgat a forrás felhasználásáról. Több tételben összesen 4,06 milliárd forintot küldött idén a Minisztereln...
  
Több százmilliós projekteket nyert el Mészáros - megállíthatatlan sikersztori
Két projektet is elnyert a Hortobágyi Nemzeti Parktól az Opus érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft., összesen nettó 761 millió forint értékben – tette közzé a vá...
  
Semjén: Nincs még egy nép, amelyik létszámát tekintve annyi Nobel-díjat adott volna az emberiségnek, mint a magyarság
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden tagjában benne él a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az állami kitü...
  
Orbán bedobta magát, negyven percen át kellett vitatkozni egyetlen szóról
Az október 16-i brüsszeli EU-csúcs második napján Orbán Viktor miniszterelnök lett a zárt ajtók mögött zajló vita egyik főszereplője – írja a 444 a birtokában lévő beszámoló alap...
  
Nyugdíj botrány: Jövőre a minimálbér alá csúszhat a nyugellátások átlaga a keleti megyénkben
50 ezer forint: ekkora a különbség a fővárosi és szabolcsi átlag között. Mint lapunk beszámolt arról, az Állami Számvevőszéknek a 2019-es évről szóló zárszámadási törvényhez b...
  
Müller Cecília: Magyarország megfelel a WHO előírásainak, elegendő tesztet végzünk
Müller Cecília szerint egyelőre a meghozott intézkedéseket kell betartani, de szükség esetén az operatív törzs további szigorításokat hoz. Kiderült, itthon is fertőződtek újra betege...
  
Táppénzt kaphatnak a tanárok, de igazolni kell, hogy az iskolában kapták el a fertőzést
A munkából betegség vagy karantén miatt kieső pedagógusok pótlása egyelőre nem okozott komolyabb fennakadást az iskolák, óvodák működésében – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az á...
  
Delhusa Gjon: Mentő érkezett hozzá, a kórházból jelentkezett be
Delhusa Gjon a kórházból jelentkezett be. Az énekesnek pozitív lett a koronavírustesztje, s a bejegyezése szerint az énekes nem érzi jól magát. „Hősies 10 nap után feladtam. Hívtam a...
  
A karanténbírság emeléséről dönt a parlament
Az Országgyűlés mai egynapos ülésén szigoríthatja a karanténszabályok megsértése miatti bírságolást. Az ülés 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, a képviselők e...
  
Nem boldog Amerika: megnyitott a budapesti Huawei-központ
Egyáltalán nem boldog Washington a Huawei múlt kedden megnyitott, budapesti K+F központja miatt. Az amerikai külügy az Indexnek küldött válaszában az áll: a magyar kormány egy kommunista d...
  
Karácsony: Szerdán visszavonjuk a budapesti maszkszabályokat
Szerdán a Fővárosi Önkormányzat visszavonja a budapesti maszkhasználatról szóló rendeletét – erősítette meg az Indexnek Karácsony Gergely főpolgármester. Az Index írta meg, hogy m...
  
Eldurvult helyzet: Kijev kemény válaszlépéseket ígér mert Szijjártó beavatkozik Ukrajna belügyeibe
A kijevi külügyminisztérium a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet vasárnap este kiadott nyilatkozatában, "kemény reakciót" helyezve kilátásba. A ...
  
200 meccsen lépett pályára, amelyeken 74 gólt szerzett - meghalt a magyar focis legenda
Életének 71. évében elhunyt Branikovits László, a Ferencváros korábbi háromszoros bajnok futballistája. Branikovits 1967 és 1976 között 200 meccsen lépett pályára, amelyeken 74 gólt ...
  
Ez lett a vége - satuféket nyomott előtte mert betartotta a sebességhatárt
Egy életre megtanulhatta egy kaposvári autós, hogy mennyire érdemes betartani a sebességkorlátozást, ha egy ideggyenge halad mögöttünk. A vétlen sofőr tragikus vétsége az volt, hogy eg...
  
Drámai állapotba került Csepel fideszes polgármestere - az immunrendszere összeomlott
“Jelenleg azért vagyok jobban, mert kapok levegőt. Aki ezt nem élte át, az nem is nagyon tudja elképzelni, milyen érzés” - írja friss Facebook-posztjában Borbély Lénárd, Csepel polg...
  
Mi történt? - három holttestet találtak a zalaszentmihályi horgásztónál
Három férfi holttestére bukkantak vasárnap a Zalaszentmihály melletti horgásztónál, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében indított vizsgálatot – tájékoztatta Takács Tivadar...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Hamarosan eldől a hitelmoratórium meghosszabbítása
Az elmúlt időszakban többször felmerült, hogy a december végén lejáró hitelmoratóriumot esetlegesen meghosszabbítsák. Ez nem csak a lakosság, de a hazai vállalkozások egy része számára is létkérdés lehet.

Augusztus elejétől a heti rendszerességgel megtartott Kormányinfókon visszatérő téma a hitelmoratórium kérdése. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter például a múlt héten tartott eseményen beszélt arról, hogy a fizetési moratórium 3000 milliárd forint fizetési kötelezettség elhalasztását eredményezte, és a koronavírus-járvány második hullámában is érvényes maradt a banki adósságok felfüggesztése.
Marad-e a moratórium?

Ahogy arról még tavasszal döntöttek, a hitelmoratórium nem az akkor kihirdetett veszélyhelyzethez kapcsolódott, hanem az idei naptári évben volt meghatározva, vagyis december 31-ig él. Egy korábbi, augusztusi tájékoztatón lapunk, az Mfor.hu megkérdezte a minisztert, hogy a Bankszövetséggel folyó, a hosszabbításról szóló tárgyalások csak a vállalkozásokat érintik, vagy a lakosságot is. Erre válaszul Gulyás Gergely a tárgyalásokra hivatkozva nem kívánt részleteket elárulni, de arra felhívta a figyelmet, hogy bár jövőre növekedhet a gazdaság, el kell kerülni az érintettek eladósodását.

A probléma az, hogy a korábbi előrejelzésekhez képest a magyar gazdaság idei visszaesése nagyobb lehet, és várhatóan a kilábalás sem lesz olyan gyors, mint amilyenben többen – így a kormány, de inkább a jegybank – reménykedett. Mindez pedig azért lehet fontos, mert például az OTP féléves eredményeinek ismertetésekor lapunk kérdésére a bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László azt mondta, hogy várakozásaik szerint a gyors gazdasági talpra állás miatt ez a kérdés a határidő lejárta körül kevésbé lesz majd gond.

A járványhelyzetet és a gazdasági folyamatokat látva jelenleg inkább annak látszik nagyobb esélye, hogy ez a szituáció az év végére nem fog megoldódni. Már csak azért sem, mert számos szektorban – elég csak az idegenforgalmat és a vendéglátást említeni, de a járműgyártás kapcsán is ködös a kép – továbbra is a nehézségek dominálnak. Így vélhetőleg a következő hetekben, hónapokban nem az lesz a kérdés, hogy meghosszabbítsák-e a moratóriumot, hanem az, hogy a bankoknak mekkora „békát kell majd lenyelniük”.

Az egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a kormány rászorultsági elven fogja módosítani a moratórium feltételeit 2021. január 1-jétől. Ezt javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is, ahogy azt Fábián Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója el is mondta egy szakkonferencián. Kérdés, mit szólnak ehhez a bankok. Kerestük az érdekeiket képviselő szövetséget, de megkeresésünket még elhárították – még név nélkül sem voltak hajlandók véleményt formálni –, mondván, majd akkor beszélnek, ha nyilvánosságra kerül a kormányzati döntés. Most úgy tűnik, megoldás lehet a kamatfizetési kötelezettség fenntartása vagy a teljes törlesztések ütemezett visszavezetése. Fábián Gergely szerint a moratóriummal élő ügyfelek 10-15 százaléka, 160-240 ezer háztartási adós lehet sérülékeny a jövedelmi helyzet és a munkaerőpiaci státusz változása, a moratórium nélkül várhatóan fellépő fizetési nehézségek alapján.

Bajba kerülhetnek jövőre a hazai cégek

A vállalatoknak biztosított moratórium kapcsán egyébként annak a teljes gazdaságra gyakorolt hatása is számottevő, hiszen az ilyen módon védett cégeknek több esélyük van a túlélésre. Ez pedig azzal jár, hogy több embert tudnak foglalkoztatni, majd a vállalati csődöket ily módon elkerülve a gazdasági növekedés is gyorsabb és erőteljesebb lehet, mint enélkül. Egy szerdán publikált felmérés szerint ugyan a magyar helyzet némileg jobb, mint a globális, ám a kockázatok számottevőek. Az Euler Hermes hitelbiztosító szerint a vállalati fizetésképtelenségek száma világszerte a 2009-es rekordot is megdönti idén, de Magyarországon átmenetileg jobbak a kilátások.

A vártnál kedvezőbb számokat a szakértők a hitelfizetési moratórium, a bírósági ügyek időleges felfüggesztése, a fogyasztási hitelek kamatplafonjának bevezetése, és a közteherfizetési könnyítések hatásaiban látják. Korábban a hitelbiztosító a vállalati fizetésképtelenségek számában jelentős, 13 százalékos emelkedést várt az idénre – megtörve ezzel egy hosszú és pozitív trendet Magyarországon. A kormányzati intézkedések hatását figyelembe véve 5 százalékra javították a prognózisukat 2020-ra.

Bujdosó Tünde, az Euler Hermes kockázatkezelési igazgatója arra figyelmeztet, hogy a gazdasági visszaesés likviditásra gyakorolt hatását a kormány intézkedései csak elodázni tudják, megszüntetni nem. Szerintük az idei 3-4. negyedév gazdasági teljesítménye fogja eldönteni, hogy a jövő évi fizetésképtelenségi sokk milyen mértékben lesz hatással a magyar teljesítményre. A jövő év eleje pedig azon múlik, hogy lesz-e további kormányzati forrás, illetve banki támogatás a nehéz helyzetbe került vállalatok megsegítésére.
Nem csak nálunk fenyeget likviditási sokk

A járvány miatt számos ország kormánya és jegybankja tett határozott lépéseket a likviditás bővítése érdekében. Ennek keretében akár az USA-ban, akár az EU-ban a központi bankok óriási összegeket pumpáltak ki. Problémát jelent ugyanakkor, hogy ezek a pénzek nem, vagy nem feltétlenül a reálgazdaságba vándoroltak, hanem sok esetben tőzsdei eszközök óriási áremelkedését okozták.

Éppen ezért a világ fejlett részein a szakértők fenyegetőnek tartják a vállalati eladósodottság mértékét. A közelmúltban például az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Moody’s vezető közgazdásza, Mark Zandi írt arról, hogy joggal aggasztják a befektetőket a most zajló folyamatok, amelyek a 2008-as hitelválságnál is magasabb kockázatokkal fenyegetnek. A szakértő szerint a túlzott tőkeáttétellel működő cégek további hitelfelvétele berobbanthatja azt a szikrát, amely a 2009 óta tartó szakadatlan gazdasági növekedést megtörheti. A közgazdász szerint persze túl korai azt a következtetést levonni, hogy a nem pénzügyi vállalkozások úgy zárják le a jelenlegi expanziós ciklust, ahogyan a másodlagos jelzálog-hitelfelvevők 2008-ban tették az előzővel. Úgy látja, bár jelentős különbségek vannak a tőkeáttételes és a másodlagos jelzálogkölcsönök között, a hasonlóságok hátborzongatóak.

Az egy évtizede látott hitelválság előzménye az volt, hogy a rossz hiteleket „összecsomagolták” magas minősítéssel rendelkezők adósságával és ezeket adták el a viszonylag magas hozamra éhes közönségnek. Ez a színjáték addig működött, amíg az ingatlanpiacon az árak emelkedtek. Amikor viszont lejtőre kerültek, akkor gyorsan kiderült, hogy nincs a papírok mögött sem megfelelő fedezet, sem fizetési képesség. Az elúszó sok-sok milliárd dollár és euró pedig a bankrendszert is megingatta.

A Moody's közgazdásza szerint a nagy tőkeáttéttel rendelkező vállalatok adóssága 1400 milliárd dollár, és hasonló nagyságrendű a jelentős kockázatú, úgynevezett junk kötvények piaca. Összességében ezek az összegek alig maradnak már el a hitelválság összeomlásakor látott 3000 milliárdos másodlagos jelzálogkötvény-állománytól. A korábbi válsággal analógiát mutat az is, hogy a tőkeáttételes hiteleknél is csomagban árulják a termékeket, részben elfedve a kockázatokat. Ahogy a rendkívül laza hitelezési politikában is párhuzamra lelhetünk.

Ami megnyugtatónak tűnik, hogy a GDP-arányos vállalati hitelállomány még nem tűnik fenyegetőnek. Hogy a jövőben se legyen az, ahhoz arra lenne szükség, hogy a GDP mielőbb ismét növekedésnek induljon. A szakértők szerint emellett az is kulcskérdés, hogy a mostani nullás kamatkörnyezet – vagyis, hogy a hitelekre fizetendő kamat elenyésző – mennyire lesz tartós. Ha ugyanis ez még jó ideig így marad, miközben a gazdasági növekedés jelentősen gyorsulna, akkor a problémás hitelek is kisebb eséllyel dőlhetnek be. Ha viszont az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot emel, vagy a gazdasági válság elnyúlik, akkor a most ketyegő hitelbomba könnyen felrobbanhat, ami óriási gazdasági pusztítással járna az Egyesült Államokon túl is.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Harminc éve Orbán is helikopterezett a taxisblokád miatt
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Megtörten nyilatkoztak a kalandparkban szörnyethalt Zsigmond szülei
Elképesztő: 45 percen át vitatkoztak Európa vezetői Orbánnal egyetlen szó miatt
Ököllel vert össze egy utast egy férfi a villamoson - segítsen megtalálni!
Nagy Feró: Kisebb pánikba estem, mégiscsak egy világjárványról beszélünk!
Azééé focimeccsek lesznek neeem?? - óriási poén videót töltöttek fel
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is maszk nélkül szurkolt a Fradi-meccsen
Huszonöt méteres alagutat találtak Ásotthalomnál
Újabb botrány: Abortuszellenes nyilatkozatot írt alá a magyar kormány
Megdöbbentő őszinteséggel mesélt családi tragédiájáról Vitray Tamás
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban
Magyar bank botrány: már huszonhat gyanúsított van
Motoros házaspár halt meg: egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba
Több országban már kijárási korlátozás van, nálunk összegyűlt 16 ezer néző a Fradi-Újpestre
Negyedmilliárd forintot utazott el Orbán Viktor mindössze két év alatt
Mutatjuk Orbán Viktor mire utasította Pintér Sándor belügyminisztert
Mutatjuk ki az az ember aki a legjobban utálja a Fideszt
Kásler: Mindannyiunknak ki kell állnunk a székelyföldi magyarság jogaiért!
Gulyás: Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk
Marsi Anikó bejelentés: pozitív lett a tesztje
Az év botránya: Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből a DK szerint
Tragédia: motorbalesetben meghalt az ismert magyar sportoló
Vallomás: Szerencs polgármestere elmagyarázta, miért nem volt más választása, mint beállni Koncz Zsófia mögé
Karácsony: Szerdán visszavonjuk a budapesti maszkszabályokat
Müller Cecília: a kórházba kerülők ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak
A diákok üzentek Gulyásnak: Nem mellettük tüntetünk...
Üzent Pataky: Most aztán oda kell csavarni
Szijjártó: A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson
Dúró Dóra nem hagyja magát: keményen visszaszólt
Csehország Orbánnak hálálkodik az ajándék lélegeztetőgépek miatt
Gyorsvasút épül Budapest és Varsó között
Megszólalt a Szadán elpusztult elefántok gazdája
Részeg volt a sofőr, aki szemből halálra gázolt két motorost Sükösd mellett
Eldurvult helyzet: Kijev kemény válaszlépéseket ígér mert Szijjártó beavatkozik Ukrajna belügyeibe
Szijjártó kiállt Orbán mellett: Elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát
Közel 900 millióért kelt el Csopak kikötője, pedig ötvenmillióért hirdették
Kilenc napra lezárják Szlovákiát
Orosz vagy kínai vakcinát is vehetünk Orbán szerint
Donald Tusk szerint Orbán Viktor egy korcs demokráciát teremt meg
Még 800 millió megy a hajdúnánási MotoGP-re
Bárcsak igaza lenne Orbánnak, hogy nagyjából Ausztriával vagyunk egy szinten
Óriási támogatást kap Magyarország Brüsszeltől még az idén
Magyarország megkapta a 180 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt az EU-tól
Orbán azt szeretné, hogy általános legyen a maszkviselés
Gulyás: Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!
Berki pártot alapít és mind a 106 körzetben indít jelöltet 2022-ben
Ez lett a vége - satuféket nyomott előtte mert betartotta a sebességhatárt
A karanténbírság emeléséről dönt a parlament
Csaknem hatmilliárd forintot kap a PTE az Orbán-kormánytól
Zacher szerint a járványkezelés jelenleg politikai kérdés Magyarországon
Hadházy elővett mindenkit, aki nem ment el tüntetni az MTVA székházához
Láttad már Áder János új műsorát?
Continental botrány: Sztrájkbizottságot alakítottak a gyárban, mert túlterhelik a dolgozókat
Fővárosi Törvényszék: Jogellenes az SZFE-sztrájk
Tízezer maszkkal készül a Fradi a szombati, Újpest elleni meccsre
100 milliós beruházás - Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Borsodban
Nagyon komoly szigorítások lépnek életbe Brüsszelben
Tállai szerint az Orbán-kormány 2010-hez képest több mint huszonhatszorosára emelte a szülőknél hagyott összeget
Bezár a városháza: ez történt Balassagyarmaton
Franciaország visszahívta ankarai nagykövetét, mert Erdogan lehülyézte Macront
Gulyás szerint az SZFE ügye nem fontos az emberek mindennapjaiban
Kásler döntött - újabb kórházakat jelölt ki
Nem boldog Amerika: megnyitott a budapesti Huawei-központ
Joe Biden a Twitteren emlékezett meg az 56-os forradalomról
Mi történt? - három holttestet találtak a zalaszentmihályi horgásztónál
Farkas Örs elismerte, hogy hiba volt levenni a maszkot a Fradi-Újpesten