thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.23
THE POST




           
23
Bilincsben vitték el a felelőtlen lovasgazdát a rendőrök!
Ez is érdekelhet:
Minden megosztásra szüksége van! - nyíllal lőtték meg, most kórházban van!
Magasfeszültségű vezeték végzett a gólyával Szentesen!
Szégyenletes helyen végzett Magyarország a jogállamiságot értékelő listán!
EGY ERŐTLEN LÓ AZ ÚT MELLETT, A BOKROK KÖZÖTT HALDOKLIK, BORDÁI SZINTE ÁTSZÚRJÁK A BŐRÉT, ANNYIRA SOVÁNY, EGY MÁSIK NEM TUD MEGÁLLNI A LÁBÁN, EZÉRT TESTÉNÉL FELKÖTVE KIS HÍJÁN ÉLVE ROHAD.
Így mellékelt nekünk fotókat egy olvasónk egy pócsmegyeri lótanyáról, ahol a helyiek szerint élhetetlen körülmények között tartják az állatokat.

Vasárnap egy arra autózó helyi lakos vette észre, hogy egy ősmagyar hucul fajtájú ló a földút menti bokros részen fekszik, szinte élettelenül. Az állat ugyanis kiszökött a közeli lótanyáról, a helyi lakosok és állatvédők szerint

VÍZ UTÁN KUTATVA, MERT A TANYÁN A LOVAK NEM KAPTAK SEM VIZET, SEM ÉTELT.

A lovak védelmére létrejött Bottyán Equus Közhasznú Alapítvány munkatársa, Tolnai Mária szerint a lótanyával már legalább tíz éve probléma van: a helyen rengeteg a lópusztulás, és már kiszökött lovat is ütött el autó. Ami viszont szerintük az egyik legnagyobb problémát jelenti, hogy nem etetik és itatják őket, ezért aztán

FOLYAMATOSAN SAJÁT ÜRÜLÉKÜKET ESZIK MEG.
A tanya tulajdonosa szerint ebből semmi sem igaz. Az Indexnek azt mondta, csak az ügy lett „félelmetesen felfújva”. A kiszökött ló egyszerűen nem volt megkötve, ezért sikerült elszöknie. Futás közben pedig belebonyolódott a bozótosba, így esett el. Sovány pedig csak azért volt, mert a lovaknál létezik egyfajta hierarchia, és valószínűleg ő az aljára került, ezért ették el előle az ételt. A másik lovat pedig azért kötötték fel, mert gyenge volt és fekélyes, így pedig nem terhelte a lábát. Naponta kétszer eteti a lovakat, víz pedig mindig van előttük, csak a kiérkező emberek „nem találták meg, hol van a kád”.

Mindenki mást mond
A tulajdonos azt mondja, összesen húsz lova van, és a többi teljesen jó állapotban van. „Nem túl kövérek”, mert ők csak legelnek.

ÍGY PEDIG KÜLÖNFÉLE TÁMOGATÁSOKAT VESZ FEL UTÁNUK AZ ÁLLAMTÓL.
Többek között azért kap támogatást, hogy őshonos magyar lovakat tenyészt, emellett földalapú támogatást is kap, és a Duna–Ipoly Nemzeti Parkkal is van egy megegyezése, miszerint a közeli természetvédelmi területet az ő lovai legelik le.

A Bottyán Alapítvány azt állítja, az állatok nincsenek beoltva, félig-meddig vannak rendben a papírjaik, mert bár rendelkeznek lóútlevéllel, de vérvételt igazoló papírokkal már nem, holott azt évente ismételni kéne. A tulajdonos ezt cáfolja. Szerinte ha valaki értene a lovakhoz, akkor tudná, hogy a huculoknál nem kötelező a vérvétel, mert ők nem versenylovak.

A helyi állatvédők már többször tettek feljelentést az ügyben, de eddig a rendőrség ezeket rendre visszadobta, a lovakat megvizsgáló hatósági állatorvos pedig a korábbi vizsgálatok alatt mindent rendben talált. A hétvégén történtek viszont a pócsmegyerieket és az állatvédőket is ugyanúgy megdöbbentették, és egy kollektív fellépésre sarkallták.

Miután ugyanis vasárnap megtalálták az útszéli bokrokban fekvő lovat, a hely tulajdonosa az állatvédők szerint

EGY TRAKTORRAL JELENT MEG, ÉS AZT MONDTA, A TRÁGYADOMBRA DOBJA A HALDOKLÓ ÁLLATOT,

mire négyen-öten állták útját a járműnek, hogy ezt megakadályozzák. A tulajdonos szerint ez egyáltalán nem igaz. Valóban előállt a traktorral, de csak azért, hogy

gyönyörű szépen, kíméletesen, a hónánál fogva, centiméterről

centiméterre

megemelje a gyenge állatot, hogy ne legyen az út közepén. De szerinte az emberek ezt nem engedték, még a traktor motorját is leállították. „Össze-vissza szidtak, lökdöstek, ütögettek, fenyegettek” – mondja.

A helyszínre állatorvos is kiment, de a Bottyán Alapítvány szerint az teljesen felkészületlenül érkezett, nem volt felszerelése a lovak kezeléséhez, ők maguk szereztek be infúziót az úton fekvő lónak. Ez a bizonyos állatorvos szerintük nem először volt kint a tanyán, de sosem jelentette a helyzetet a hatóságoknak. Felhívtuk telefonon az érintett lógyógyászatot, hogy megkérdezzük, milyen állapotban találták a lovakat, és hogy korábban is láttak-e állatkínzásra utaló nyomokat, de ők azt mondták, az orvosi titoktartás miatt semmilyen információt nem mondhatnak az ügyről nekünk.

Bilincsben vitték el
A helyszínre a rendőrséget is kihívták, információink szerint körülbelül egy órával a bejelentés után érkeztek csak ki. Addig a helyiek tartották fel a hely tulajdonosát, aki az állatvédők szerint megpróbálta őket elküldeni, sikertelenül.

A Bottyán Alapítvány szerint a Szentendrei Rendőrkapitányság kiérkező rendőrei is ledöbbentek a lovak állapotán, de láthatóan nem tudták, mit kellene csinálniuk. Bűnügyi helyszínelők is érkeztek a helyszínre, ahogy a helyi jegyző is. Németh Miklós, Pócsmegyer polgármestere az Indexnek azt mondta, korábban semmilyen bejelentés nem érkezett hozzájuk a lovak tartásának nem megfelelő körülményei miatt. Németh szerint ők egyértelműen elítélik „a szerencsétlen állatok” helyzetét, és nem is értik, hogy alakulhatott ez így: táplálékhiány nincs, a hely tulajdonosa pedig tapasztalt gazdálkodó, így semmi nem indokolja, hogy a lovak ennyire rossz állapotban legyenek.

Az egyik helyi állatvédő az Indexnek azt mondta, amikor a kiérkező rendőröknél rákérdezett arra, miért nem foglalják le a tanya összes lovát, az egyik rendőr azt válaszolta neki, ha lefoglalná őket, másnapra már nem lenne állása. A jogszabályok alapján ugyanis ha fennáll az állatkínzás bűncselekménye, akkor le kellene foglalniuk a lovakat. És bár a rendőrök nem foglalták le az állatokat, megengedték a Bottyán Alapítványnak, hogy az út mentén talált lovat és a másik, felkötöttet elvigyék. Ekkorra már negyven-ötven ember gyűlt össze a helyszínen, akik megpróbálták pátyolgatni a szenvedő állatot.

A rendőrök a tulajdonost bilincsben vitték el a helyszínről, és egész éjszaka a rendőrségen tartották. A férfi azt mondja, a gyógyszereit sem vehette be, és vacsorát sem kapott. Azzal szerinte egyáltalán nem foglalkoztak a rendőrök, hogy őt még a helyszínen az emberek megfenyegették.

A ló nem, de az ember megdögölhet?

– mondja erről.

Az alapítvány szerint „ott muszáj megszüntetni az állattartást”, és mindent megtesznek majd, hogy ez meg is történjen. Elsőként feljelentést tettek a rendőrségen. A Szentendrei Rendőrkapitányság az Indexnek azt írta, állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a 68 éves tulajdonossal szemben, de több részletet a tényállás teljes körű tisztázása miatt nem adnak. A férfi túlzásnak tartja, hogy állatkínzással vádolják, de azt mondja, még át kell gondolnia, ő maga mit lép az ügyben.

(Borítókép: Bottyán Equus Közhasznú Alapítvány)
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Mészáros Lőrinc nevét említve azonnal lett szabad asztal az étteremben!
Mészáros Lőrinc nevét említve bármelyik étteremben lett szabad asztal!
A családja hazavárja, minden megosztás számít! - eltűnt egy idős bácsi!
Hírhez tartozó kép:
Mészáros Lőrinc nevét említve azonnal lett szabad asztal az étteremben!
Mészáros Lőrinc nevét említve bármelyik étteremben lett szabad asztal!
Mészáros Lőrinc nevét említve bármelyik étteremben lett szabad asztal!
A családja hazavárja, minden megosztás számít! - eltűnt egy idős bácsi!
Minden megosztásra szüksége van! - nyíllal lőtték meg, most kórházban van!
Magasfeszültségű vezeték végzett a gólyával Szentesen!
Szégyenletes helyen végzett Magyarország a jogállamiságot értékelő listán!
Halálra ítélte Irán az állítólagos amerikai kémeket!
Kemény pénzeket fizet a hétórás késésért a Wizzair!
Dupla annyiba kerül a hagyma mint tavaly ilyenkor!
Horrortréler: rendőrök fotózták le a román konvojt!
Üvöltözött a taxis az anyával, akinek a kocsiban indult be a szülése!
Hatalmas pofon Orbánnak: újabb fideszes alelnök megválasztását halasztották el!
Több mint 7 milliárdot fizet a Microsoft, hogy elkenje a magyarországi korrupt ügyeit!
Lépcsőről leesve rögzítette a Google Térkép autója ezt a férfit! + videó
Befenyítették a debreceni kutyafelrúgó férfit!
Román horror karaván okozott balesetet!
Részeg férfi vert meg egy buszsofőrt Pesten!
Menekülnek a tanárok! - a nyugdíjba vonulókat a pénz sem motiválja!
Sorozatban negyedszer lett világbajnok Hosszú Katinka!
Deutsch Tamás: Nem tudják elvenni a Fidesz alelnöki helyeit!
Párizsban akár 42 fok is lehet! - pusztító kánikula tart Európa felé!
Újabb iPhone gyulladt ki!
Rendőr rántotta vissza a kecskeméti plázáról leugrani készülő férfit! + videó
Katasztrófával járna a magyar EU-kilépés, mégsem kizárt hogy ez következik!
Apró műszaki hiba: önvezető busz gázolt gyalogost!
A mobilját nyomkodta a Győrben buszba csapódott Daewoo sofőrje!
Közép-Európa: végleg elbúcsúzhatunk a fenyőerdőktől!
Pár évvel megúszta az apa, hogy lányával erőszakoskodott!
Vigyázat! - Sirály rabolt el egy kutyust egy család kertjéből!
Elegük van a magyar tűzoltóknak: Szopat minket a kormány!
Traffipaxblokkolót használt a ceglédi gázoló!
Minden megosztás számít! - Sopronból tűnt el a tizenéves kislány!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Kétgyerekes családot tettek az utcára: a családot két nappal korábban értesítették csak!
Újabb hitelválság: 120 ezer család törlesztőrészlete brutálisan megemelkedhet!
A kormány fizette vissza a milliárdos büntetést Farkas Flórián pártja helyett!
A minisztérium elismerte: visszaélés történt Farkas Flórián vezetése alatt, de kihallgatásra nincs szükség!
Pénzért megvásárolhatsz egy jó kutyát, de a farkcsóválását nem veheted meg!
Pénzért megvásárolhatsz egy jó kutyát, de a farkcsóválását nem veheted meg!
Vizet kért a leukémiás kislány mert rosszul lett, az étterem kiszámlázta neki!
Óriási összegű építkezések kezdődtek az Orbán család birtokán!
Orbán: 3 milliárdról 39 milliárdra drágult a veszprémi sportcsarnok építése!
Börtön várhat a magyar Toyotásra aki biciklist gázolt!
Gyönyörű képeket készített a Balatonról az ajkai űrbatyu!
Letartóztattak egy férfit aki a kiéhezett barátnője elől menekült!
Enyhe büntetést szán Ferenc pápa egy szexuális zaklatással vádolt püspök esetében!
Történelmi sikert ért el az U19-es női kézilabda válogatott!
MÁV figyelmeztetés: sorompóhiba miatt késnek a vonatok !
A gyenge terméssel magyarázzák a termelők hogy méregdrága lesz az alma!
Kibelezéssel fenyegette és négy napig ütötte élettársát a gyerekük előtt!
Hiába várják haza a kamionnak csapódott fiatal magyar motorost!
Lövöldözés egy gárdonyi vendéglátóhelyen!
Költségvetési megszorítás: sok rákbetegnél letilthatják a gyógyszeres kezelést!
Folytatja a kormány a 75 milliárd forintos vajdasági fejlesztéseket!
Hivatalos: Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez!
Durván felpörögtek a kilakoltatások! - utcára kerülnek a magyarok!
Robotnők váltják fel az igaziakat! - már Pesten is elérhetőek!
Rommá törte autóját az alagútba csapódott magyar Audis!
Érthetetlen: egymilliárdos támogatást ad Orbán egy energiaital-gyártónak!
Beteg kisfiát nevelő anyukát tesznek utcára devizahitele miatt!
Altatás várt rá, de élni akar! - minden megosztás számít Dáriusznak!
Merkel: együttes erővel kell fellépni a nacionalizmus ellen!
A külföldi sajtó szerint színjáték hogy Orbán fapados járattal repült!
Orbán nem ad tájékoztatást oroszországi útjáról! - magánútnak minősítik!
Szép csendben kihalnak az oroszlánok!
Tarthatatlan a rendőrség helyzete: óriási létszámhiány és leterheltség!
A kormány elköltött 10 milliárdot a nyugdíjalapból de szerintük nincs miért aggódni!
Razzia: egy nap alatt 189 embert vágott sittre a rendőrség!
A románokat nem érdekli a magyar rendőrség: ismét bepróbálkoztak!
Gyönyörű: zöldbe öltözött hajmáskéri vasútállomás!
Tátva maradt mindenki szája, olyat úszott Hosszú Katinka a vizes VB-n!
Iszonyat jófej volt a rajongójával Keanu Reeves!
Hihetetlen mértékben nőtt a sörfogyasztás itthon!
Mindenki kiakadt: elhajította a macskát videózás közben!
Nem sikerült kiirtani a szuperbaktériumot a fehérvári csapat 14 milliárdos stadionjában!
Kevés a termés: méregdrága lehet az alma!
Finnország: levegőből csináltak élelmiszert!
Veszélyben az Akropolisz a görögországi földrengés miatt!
Óriási illegális gyorsulási versenyre csaptak le a magyar rendőrök!
A pozsonyi polgármester vezeti a Pride-ot!
Két oroszországi atomerőművet állítottak le hibák miatt!
Orbán: 3 hetes szabadság jár a kormánynak mert elfáradtak!
Ismét több kilométeres dugó van az M7-esen a Balaton felé!
Annyira lepusztult volt a Club Aliga, hogy hazamentek a nagycsaládos üdülésről!
Akkora forróság van az USA-ban, hogy a parkoló autóban sütöttek süteményt!
Huszonegyedik alkalomra sikerült jogsit szereznie! - viccesen szomorú!
Ilyet még nem láttál: egy medve ült az autóban!
Szobon 15 éve facsemetével köszöntik az újszülötteket!
Thort ábrázoló hamis személyivel akartak füvet rendelni!
Nézd meg az ötös lottó nyerőszámait! - lehet hogy Te nyertél!
Teljesen megsemmisült a Suzukinak csapódott motor!
Minden megosztás számít! - gazdája a kórházban hagyta!
Felvették a 4 milliós hitelt, törlesztés után 21 millióval tartoznak!
A magyar állam fizeti a körözés alatt álló bűnöző perköltségét!
Első útján törte rommá autóját - kanyar fogott ki rajta!
Újra kánikula, éjszaka 25 fok is lehet!
Fehér dámszarvas sétálgat a Cserhát szívében!
Egymásra pakolt konténerekkel vezetett a Soroksári úton!
Ezrével hagyják el a rendőrök a hivatásos állományt!
Papíron rendben van az egészségügy munkaerőhelyzete!
Kövér szerint törvényt sértett Orbán, ezért megkérte, hogy módosítsa a jogszabályt!
Mentőtiszt ügyel orvos helyett!
Orbánék miatt hagyja el az országot az MTA gazdaságkutatója!
Óriási csata végén lett világbajnok Siklósi Gergely!
Orbán szerint kalandvágyból mennek el a fiatalok!
Egy holttestet találtak Vác határában!
Megvonták a márkakereskedői státuszt az ország egyik legismertebb autószalonjától!
Hat milliárdos támogatást kapott Orbántól Csíkszereda! - Mészáros mezét használja a focicsapatuk!
Erős földrengés rázta meg Athént!
Orbán kormány: 30 milliárd forintot költöttek kormányzati rendezvényekre!
A külügy megerősítette: Orbán bepróbálkozott a Norvég Alap pénzeivel Trumpnál!
Görögország: pénzt adnak annak aki szemetet fog ki a tengerből!
Nem sikerült megmenteni a tetőről lezuhant magyar munkás életét!
Fidesz: Szankciókat adunk át Von der Leyennek, elvárásaink vannak vele szemben!
Kivégezte a végrehajtót, mert az el akarta venni a házát!
Óriási torlódás az M3-as autópályán: hármas karambolnál helyszínelnek!
Figyelmeztet az amerikai légierő: az 51-es körzet megközelítése életveszélyes!
Újabb 75 milliárdot ad a kormány a vajdaság fejlesztésére!
Fényes nappal törölte a fenekét egy férfi a Deák téren!
Árván maradt gyerekek: nem mondták, hogy meghalt, bementünk és le volt takarva a feleségem!
Közvélemény: ha egy nő nem szül, akkor biztos önző! - örök vita a gyerekvállalás kérdése!
Megbízott az emberekben, de kegyetlenül utcára dobták!
Magyarországi gyerekek: sokszor még étel sem jut az asztalra!
Egy új országot hozhat létre a globális felmelegedés!
Váratlan fordulat: megnyitotta az EU a pénzcsapot!
A migráns ellenes magyar kormány, külföldi munkavállalókkal orvosolja a munkaerőhiányt!
A hőség ellenére csökkentették a közkutak vízhozamát a családok lakta utcákban!
Egyre égetőbb Magyarországon az orvoshiány!
Balaton Sound: Köcsög külföldinek neveztek és összevertek négy fiatalt!
Mészáros Lőrinc 180 millióért szereli a MÁV több száz sorompóját!
Lakott területen lövöldözhetnek a vadászok Pécsen!
Jogerősen pert vesztettek a motorosokra fegyvert fogó magyar vadászok!
Magyarországról tárgyalnak az EU miniszterei!
Hágai bíróság: Hollandia felelős 300 ember lemészárlásért!
iPhone teszt botrány: illetéktelenek férhetnek a telefonon tárolt jelszavakhoz!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva