van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-10-01
< ugrás a legfrissebb hírekhez

A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki elítéltként a börtönből telefonon zsarolt ki 19 embertől csaknem kétmillió forintot, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.

A jelenleg rablás miatt jogerős fegyházbüntetését töltő vádlottat 2017-ben és 2018-ban egy budapesti börtönben tartották fogva. A férfi több, ismeretlen módon megszerzett mobiltelefonnal véletlenszerűen, illetve a rabtársaitól kapott tippek alapján hívott fel embereket, és magát bírósági végrehajtónak kiadva azzal fenyegette meg őket, hogy rendőrségi támogatással ingóságokat foglalnak le a lakásukban, ha egy órán belül átutalással nem fizetik ki tartozásukat.

A vádlott a beszélgetések alkalmával többször azzal fenyegetőzött, hogy a végrehajtók nemcsak rendőri segítséget vesznek igénybe, hanem lakatost visznek magukkal a lakás kinyitásához. Nemfizetés esetén rendőri előállítást is kilátásba helyezett, a kételkedő sértetteket pedig becsületsértés miatti feljelentéssel fenyegette meg.

A férfi fenyegetései komoly félelmet keltettek a sértettekben, akik közül 19-en csaknem kétmillió forintot utaltak át a vádlott ismerőseinek bankszámláira, 30 embert azonban nem sikerült átvernie.

Az elutalt pénzt a férfi ismerősei felvették és továbbították neki, ellenük az ügyészség pénzmosás miatt emelt vádat.

A hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntettével és üzletszerű csalás vétségével vádolt, többszörös visszaesőnek minősülő férfi büntetőpere a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Ezt olvassa mindenki:
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...  
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Kövér László szerint Magyarországot kifosztási tervek fenyegetik
Megindult a lavina - Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, de akkor....
Felcsút könnyedén kapott 1,5 milliárdot - Nyomoz a rendőrség az adat(nem)kiadás miatt
Íme a 25 milliárd forintos per részletei amit elbukott Magyarország - Elutasították a fellebbezését
Elutasították a magyar állam fellebbezését a Világbank Beruházási Viták Rendezésével fogl...
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ...
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást. A német üzleti körök lapjának,...
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Messzire visszhangzó megjegyzést ejtett el nemrég Mark Rutte holland miniszterelnök, amikor a pe...
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Újabb hazugságkampányba kezdett Orbán Viktor és bohóc csapata. Nagy meglepetést nem okoznak, hiszen újra a migránsok és Soros a téma. Megint milliárdokat szórnak el plakátkampányra és ...
  
Hivatalos: Semjén Zsolt bejelentette a digitális állampolgárság részleteit - forradalmasítják a közmédiát
Virtuális nemzeti tér jön létre, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz hozzáfér - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyette...
  
Orbán bekeményített: nem láttuk még ilyet posztolni...
Köhög a bolha. Nem akar kibabrálni a többi európaival — legalábbis ezt írta Orbán Viktor Facebook-oldalán hétfőn. A miniszterelnök közölte: Brüsszel nem a főnökünk. Az Európai ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki elítéltként a börtönből telefonon zsarolt ki 19 embertől csaknem kétmillió forintot, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.

A jelenleg rablás miatt jogerős fegyházbüntetését töltő vádlottat 2017-ben és 2018-ban egy budapesti börtönben tartották fogva. A férfi több, ismeretlen módon megszerzett mobiltelefonnal véletlenszerűen, illetve a rabtársaitól kapott tippek alapján hívott fel embereket, és magát bírósági végrehajtónak kiadva azzal fenyegette meg őket, hogy rendőrségi támogatással ingóságokat foglalnak le a lakásukban, ha egy órán belül átutalással nem fizetik ki tartozásukat.

A vádlott a beszélgetések alkalmával többször azzal fenyegetőzött, hogy a végrehajtók nemcsak rendőri segítséget vesznek igénybe, hanem lakatost visznek magukkal a lakás kinyitásához. Nemfizetés esetén rendőri előállítást is kilátásba helyezett, a kételkedő sértetteket pedig becsületsértés miatti feljelentéssel fenyegette meg.

A férfi fenyegetései komoly félelmet keltettek a sértettekben, akik közül 19-en csaknem kétmillió forintot utaltak át a vádlott ismerőseinek bankszámláira, 30 embert azonban nem sikerült átvernie.

Az elutalt pénzt a férfi ismerősei felvették és továbbították neki, ellenük az ügyészség pénzmosás miatt emelt vádat.

A hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntettével és üzletszerű csalás vétségével vádolt, többszörös visszaesőnek minősülő férfi büntetőpere a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Legolvasottabbak
Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család
Íme a 25 milliárd forintos per részletei amit elbukott Magyarország - Elutasították a fellebbezését
Most érkezett
Ha azt hitted nem jön durvább részlet a Völner botrányról, akkor tévedtél - elképesztő ami kiderült
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Kirobbant a háború: Beteges hazudozónak neveztek Palkovics Lászlót a nagy nyilvánosság előtt
Kövess minket!
     
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ...
Orbán azt hitte meghátrálnak a Hollandok - most viszont Ők üzentek neki
Beindult az Orbán cirkusz: nagyon kellemetlen videót tettek közzé Orbánról
Hivatalos: Semjén Zsolt bejelentette a digitális állampolgárság részleteit - forradalmasítják a közmédiát
Orbán bekeményített: nem láttuk még ilyet posztolni...
Megindult a lavina - Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, de akkor....
Ciki - Megkérdezték Szijjártót hajlandó-e lemondani, megfagyott a levegő
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch
Ha azt hitted nem jön durvább részlet a Völner botrányról, akkor tévedtél - elképesztő ami kiderült
Orbán meglépte: 27 milliárd megy a magyar űrhajósprogramra
Megjelentek Orbán barátai és nekimentek az EU-nak - összefognak
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU