Az ismert rendező durván kiosztotta Mészáros Lőrinc feleségét - az egybites agyú csávódat....

Ezt nem teszi zsebre.



Beszámoltunk arról, hogy Várkonyi Andrea frissen megjelent könyvében házasságáról is vall, például így:



„Korábban soha senkivel nem tudtam összeölelkezve aludni, még egy délutáni szunyókálás erejéig sem. (…) Sokáig azt hittem, csak a romantikus filmekben létezik, hogy két ember egymás karjában szenderedik el, de most, amióta megtaláltam a páromat, meglepődve figyeltem fel rá, hogy csak ráhajtom a fejem a mellkasára, és



mint a kisbaba, úgy alszom”.



Várkonyi azonban nem csak Mészáros Lőrinccel való kapcsolatát teregette ki, hanem totális érzéketlenségről tanúbizonyságot téve egy ponton azt is írja könyvében:



„Néhány éve bementünk egy közintézménybe, és amikor kijöttünk, Nóri azt kérdezte: anya, miért ilyen szörnyen unott arccal ül itt mindenki? Mondom: édes kicsim, azért, mert egész életükben nem csinálnak mást, mint iratokat tologatnak ugyanazzal a három emberrel összezárva egy ronda hivatalban, nagyon kevés pénzért. Mondom: de jó, hogy észrevetted! Látod, nem azért papolom, hogy tanuljál, mert mindenáron nevelni akarlak, hanem azért, hogy felnőve majd dönthess úgy, hogy



te nem egy hivatalban akarsz ülni.”



Schilling Árpád rendező a Facebookon osztotta ki Mészáros Lőrinc feleségét, bejegyzését változtatás nélkül közöljük:



(…) Nem, nem unott arccal ülnek ott az emberek, hanem fáradtan és reményvesztetten, mert ők is tanultak és hajtottak, de ezt a kutya sem honorálta nekik.



És a te lányod sem azért fog majd milliókat keresni, mert annyival különb lenne náluk, hanem, mert a te lányod. Te meg az újdonsült urad, az a gázszserelő g..iputtony, addig nyaltátok a fenséges király lógóját, amíg az rátok nem fröccsentette az összes jólétet, meg csillogást, meg márványlépcsőt, meg dubai lakosztályt.



Azok az emberek abban a közintézményben dolgoznak, és szenvednek, mert a király nem méltatja őket figyelemre, nem úgy mint téged, meg azt az egybites agyú csávódat, aki — veled együtt — azt akarja elhitetni a világgal, hogy a tehetsége juttatta oda, ahova, nem pedig az EU-s támogatások magánosításában játszott szerepe.



Andrea, nem vagy egyedül, vagytok még jó páran, akik a szart dagasztjátok milliárdokért, de legalább legyen már benned annyi jóérzés, hogy a saját végtelen szerencsédet nem a dolgozó emberekhez méregeted.



Aljas vagy, szemérmetlen, cinikus némber.



Te meg a férjed, több kárt okoztok ennek az országnak, mint bárki más! Azt mered írni, hogy az egyedülálló anyák tutyimutyi férfiakat nevelnek?



Ennyi benned az együttérzés a nőtársaiddal, akiket elhagyott a férjük, és akik egyedül nevelnek meg dolgoznak?



Miből vagy te, ember? Aki a könyvedet megveszi, aki a tévédben (TV2) szerepel, aki együtt nyalja azt a nagy lógót, az mind a cinkostársad ebben az undorító virtsaftban!



Ha van igazság, egyszer még megbűnhődtök azért, mert egy egész országot használtatok a saját szórakoztatásotokra. Addig meg csak heverj édesen a nagy macid szőrős mellkasán, ahogy írod.



Na, csá!





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....