Erdély köszöni a sportpályát ami a magyar kormány támogatásával jöhetett létre

Százhúsz gyerek fogja használni azt a – magyar kormány támogatásával létrehozott – sportpályát, amelyet a gyergyószentmiklósi Pitypang óvoda udvarán adtak át csütörtökön.



„Életminőségünk és környezetünk orvossága a mozgás és a sport” – mutatott rá az átadási ünnepségen tartott beszédében Csibi Zsuzsanna, a Pitypang óvoda igazgatónője, aki szerint az intézményben most már megvannak azok az adottságok, amelyek a sportolást, sportoktatást biztosíthatják. Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a program révén Erdélyben 103 új intézményt hoztak létre, 366-ot újítottak fel, és létesült 200 játszótér is.



Az elmúlt években felismerték azt, hogy itt számos olyan adottság hiányzik, ami Magyarországon természetesnek számít. Ebből kiindulva kezdték el a magyar innovációnak számító Ovi-Sport pályák létesítését. Tiszta nyereségnek számít minden perc, amíg az ilyen pályákon el lehet csábítani az okostelefontól a gyerekeket – mondta Grezsa István, hozzátéve, hogy talán már itt rúgja a labdát a jövő Puskás Ference, Szalay Ádámja, vagy Buzánszky Jenője.



Buzánszky Jenő nevét különösen érdemes kiemelni, hiszen az ő szellemi hagyatékának is tekinthető az Ovi-Pályák építése, és számára mindig szívügy volt a határon túli magyarság ügye, valamint a labdarúgás népszerűsítése. A miniszteri biztos rámutatott: „az sem baj, ha nem a magyar, hanem a román válogatottban fociznak majd a mostani gyerekek, hiszen az óvodaprogram nemcsak Kárpát-medencei magyar–magyar összefogásról szól, hanem az adott országok többségi nemzetei felé is szeretné közvetíteni az, hogy egymás terhét hordozva össze kellene végre fogjunk, és a nemzeti türelmetlenségeket felül kell írnia a közös érdeknek. Remélem, ennek az lesz a vége, hogy eljön az idő, amikor már nem fogjuk kifütyülni egymás himnuszát”. Összesen tizennégy sportpálya létesült abban a programban, amely révén a gyergyószentmiklósi is létrejött, és amelyet az Erdélyért Polgári Egyesület valósított meg. Kátai Attila, az alapítvány elnöke leszögezte, nem baj, ha nem lesz a gyermekből élsportoló, a legfontosabb a mozgás, a labdajátékok megismertetése, megszerettetése. „Legyen mindig gyerekzsivajtól hangos” – tette hozzá.





Az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, Mezei János hangsúlyozta: a gyerekek fel fogják ismerni, hogy a labdajátékhoz csapatra van szükség, társak kellenek, akikkel együtt kell működni, egymásra figyelni és segíteni egymást. „Megtanulják, hogy ha máson segítünk, mi is segítve leszünk. Ez a legfontosabb üzenet”. Az ünnepségen a városvezetést Len Emil alpolgármester képviselte, a felszólalók pedig kiemelték Nagy Zoltán korábbi polgármester szerepét is az óvodafejlesztés megvalósulásában. Buzánszky hagyatéka „Mi leszünk” – kiáltották kórusban az óvodások arra a kérdésre, hogy kik lesznek majd sportolók, kik fognak gólokat rúgni. A kérdést Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke intézte hozzájuk, aki elmondta, hogy az alapítványt épp tíz éve, 2011-ben alapította Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat játékosa.



Az volt a gondolat, hogy intézményi keretek között honosítsanak meg egyfajta sportágspecifikus testnevelést. Ez a gondolat nőtt nemzeti programmá







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....