Nacsa nekiment az ellenzéknek: devizahitelbe hajszolták a családokat, rálőttek a saját állampolgáraikra

Elindult a Stop Gyurcsány Stop Karácsony petíció. A következő két hétben több mint ezer aktivista gyűjti majd az aláírásokat az ország 300 pontján, később pedig házról házra járnak majd a Fidesz segítői. A kormánypártok az akcióval arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni ugyanazok, mint akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot. A petíció indulását Gyurcsány Ferenc sem hagyta szó nélkül, aki szerint a Fidesz óvodás szinten maradt ezzel a kampánnyal.


- Elindult a stop gyurcsány stop karácsonyi aláírásgyűjtés háromszáz helyszínen, ezer aktivistával, mik az eddigi tapasztalatok?

- Azt látjuk, hogy nagyon sokan jönnek aláírni ezt a petíciót. Azt látjuk, hogy örülnek az emberek a találkozásnak is, hiszen lehet egy kormánypárti aktivistával, Fidesz és a KDNP aktivistái vannak kint az utcán, sok helyen a választókerületi elnökök, a politikusok is részt vesznek ebben az aláírásgyűjtésben, és jó nyilván beszélgetni a közös ügyeinkről, és hát az emberek sokan Facebookon is írtak, hogy hol lehet megtalálni ezeket az aláíró helyszíneket, hol lehet megtalálni a standokat, ahol ki lehet fejezni ezt a fajta stop gyurcsány stop karácsony petícióhoz való támogatást, hiszen azt látják az emberek, hogy Gyurcsány Ferenc visszakéredzkedik a hatalomba, ott áll a küszöbön, és be szeretne jönni, és újra a hatalmat magához szeretné ragadni. És nagyon sokan vannak, akik ezt nem szeretnék ebben az országban.


- Hány aláírással lennének elégedettek, vagy akár olyan személyesen. Hát mi az a szám, az a minimum szám, amire azt mondanák, hogy ez egy sikeres akciónak bizonyult.

- Mindig a minél több a fontos, hogy minél több emberrel beszéljünk ezekről a témákról, hogy elérjünk minél több embert. Az első két hétben a köztereken, az utcán, a hétvégi piacok előtt lehet majd aláírni ezt a petíciót, és aztán utána pedig az aktivistáik föl is keresik az otthonaikban is az embereket, megkérdezve, hogy szeretnék aláírni ezt a petíciót. Nagyon fontos, hogy sokan vannak, akik már nem emlékeznek 2006-ra, mert akkor még gyerekek voltak, vagy akár meg sem születtek, vagy akörül voltak óvodás, iskolás korban. Nekik is el kell mondani, hogy mi volt 2006 őszén Gyurcsány-kormány miket tett Magyarországgal, hogyan adósította el, hogyan tette tönkre a merjünk kicsik lenni politikájával, hogyan fosztotta meg a nemzeti büszkeségétől ezt az országot, és hogy egyébként konkrétan milyen például a családokat, például a nyugdíjasokat, például a vállalkozásokat, milyen intézkedések sújtották abban az időben, hiszen emlékezhetünk arra, hogy egy többgyermekes családnak egy újabb gyerekvállalása szinte egyet jelentett a szegénységgel, a devizahitelbe hajszolták a családokat, mert megszüntették az otthonteremtési programokat, mert megszüntették a családtámogatásokat, a nyugdíjasoktól elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, a közszolgáktól elvették a tizenharmadik havi bért, és napestig tudnánk sorolni, rengeteg bűn van Gyurcsány Ferenc listáján, amit elkövettek, ami odáig vezetett, hogy 2010-ben a csőd szélére sodorták az országot, és a gazdaság teljesítménye rég nem látott mélységekben volt, és innen kellett aztán fölállni, és a nemzetnek közösen együtt felülemelkedni ezen a korszakon. Azra szeretnénk emlékeztetni az embereket, és azt szeretnénk ezzel üzenni ezzel a petícióval, hogy nem kérünk a Gyurcsány-korszakból, nem kérjük ezeket az intézkedéseket vissza, és nem kérjük ezeket a szereplőket vissza.


- Említette ugyanaz Gyurcsány Ferencet, ő ma reggel is reagált erre az aláírásgyűjtésre, pontosabban annak a megindulására, és azt mondta, hogy teljesen óvodás színvonal az, amivel a Fidesz-kdnp ér, és hogy ezek a fiúk talán valahogy így fogalmazok, már maradni is fognak ezen az óvodás színvonalon. Hogyan értékelné ezt a gyurcsányi helyzetelemzést?

- Hát Gyurcsány Ferenc pontosan tudja, hogy Magyarországon rengeteg ember elutasítja az ő politikáját, az ő személyét is elutasítja, pontosan tudja azt, hogy nagyon sok ember szenvedett az ő politikájától, családok, vállalkozások, nyugdíjasok, és az a 200 ezer ember, akit munkanélküliek hagytak az út szélén, és ezek az emberek pontosan tudják, hogy ő mit művelt, ezért fél ettől az aláírásgyűjtéstől, ezért láthatjuk azt, hogy megpróbálja elbagatellizálni, megpróbálja gunyorosan kicsúfolni. Én azt gondolom, hogy erre a legfrappánsabb válasz, hogyha aláírjuk ezt a petíciót.


- Gyurcsány Ferenc vasárnap is tett egy elég éles kijelentést, több véres kijelentést tett a kampánynyitóján a DK-nak. Azt is elmondta, hogy nem lehet olyanokkal párbeszédet kezdeményezni, akik KRESZ-táblák színvonalán kommunikálnak az emberekkel, és azt is elmondta, hogy nagytakarítás lesz majd itt tavasztól kezdve, és hogy fel kell készülnie mindenkinek a harcra, merthogy ez egy harcos időszak lesz. Ez egy hadüzenet?

- Hát láthatjuk azt, hogy a háborús retorikában a baloldalon nincs hiány a háborús retorikából, hiszen egyfolytában fenyegetőznek. Jakab Péter fekete Gyurcsány Ferenc dobra fára, és sorolhatnánk azokat a politikusokat, akik mindenféle jogállami alap nélkül börtönnel fenyegetnek politikusokat, akik ellehetetlenítéssel fenyegetnek jobboldali értelmiségiket, akik a foglalkozásuktól való eltiltással fenyegetőznek újságírók felé, tehát nem újdonság ez a retorika a bal oldalon, amikor az érdemi mondanivaló hiányát próbálják elfedni, olyankor jön a jelzők és a fenyegetések. És pontosan ezt láthattuk a DK kampánynyitó rendezvényén is. Fenyegetések, fenyegetések. Folyamatosan a kormánypártok, a kormánypárti szimpatizánsok, a kormánypárti politikusok felé hangzottak el ezek a fenyegetések. Mi azt gondoljuk, hogy erre viszont a legeslegfrappánsabb választ a választások napján lehet megadni.


- Mennyire lehet ez egy kemény, durva kampány? Mert ahogy ön is mondja, retorikailag már szinte elmentek a falig az ellenzéki hangadók. Gyurcsánynak több alkalommal is volt börtönnel való fenyegetése. Ugye azt is elmondta, hogy nem lehetnek még egyszer olyan naivak, mint 2006-ban voltak akár, amikor nem megfelelően kezelték a tömeget, aki ellenük tiltakozott, ami a Gyurcsány Ferenc szájából elég furán, hogy finoman fogalmazzak tőlünk. Tehát meddig mehetnek el? Ez a szint megmarad, vagy ennél is durvábbra számítanak azért?

- Hát ugye ők már megkorlapoztatták a saját állampolgáraikat, és rálőttek a saját állampolgáraikra, tehát semmitől sem fognak visszariadni, és olyan hataloméhesek és olyan módon szeretnének visszakapaszkodni a hatalomba, hogy semmitől nem fognak visszariadni az elkövetkezendő időszakban is, most is látjuk, hogy hazugságokkal, lejáratásokkal, rágalmakkal, ez az eszköztáruk a kampányban, ezekkel fognak élni a következő időszakban is, ne legyen kétségünk mindenkit, aki bármilyen módon a kereszténydemokrata nemzeti oldal mellett köteleződik el, azt ők meg fogják támadni.


- A Fővárosi Közgyűlés a mai nap folyamán elfogadta azt a javaslatot, miszerint ha a diákváros nem az eredeti formájában valósulna meg, akkor a Fővárosi Önkormányzat megvétózza az atlétikai vb-nek a megrendezését, illetőleg ezzel egy időben, kicsivel később leszavazták azt a DK-s javaslatot, ami viszont kompromisszum nélkül megfúrta volna, amennyiben ez teheti az atlétikai világbajnokságot. Mire utal ez a kis zavar az erőben, ami az ellenzéknél látszott a fővárosi közgyűlésben, hogy szinte maguk sem tudták, hogy akkor most melyik szavazatot kéne, melyik javaslatot kéne támogatni. Egyáltalán a DK miért ment bele ebbe, mikor már tudták előzetesen, hogy van egy többségi ellenzéki többség által támogatott javaslat?

- Látjuk, hogy egy év után ült össze újra a fővárosi közgyűlés, ami sajnos igazából nem fővárosi közgyűlés volt, hanem Karácsony Gergely egy kampányeseménnyé aljasította le ezt a fontos fórumot. Látjuk azt, hogy Karácsony Gergely saját kampányáról és az előválasztás cicaharcairól szólt ez a mai nap. Semmilyen módon, érdemben, mélységében nem tudták tárgyalni a Budapestről szóló előterjesztéseket. Közben azt láthattuk, hogy Budapest utcáin káosz van, dugó van, kosz van, rendetlenség van, a közterületek rendezetlenek, ezért mindenféle más politikai vádakkal és politikai koalitásokkal próbálják elterelni ezekről a figyelmet, hogy ők most főállásban kizárólag kampányolnak, és sajnos jelenleg a fővárosnak nincsen gazdája. Még a fővárosi közgyűlést is lealjasították egy silány kampányeseménnyé, nemhogy az intézkedéseket, amelyeket nem tudnak meghozni a budapestiek érdekében. Ez szerintem egy nagyon szomorú tény, hogy itt tartunk, hogy Karácsony Gergely már a munkakörét, a munkaköri kötelességét sem látja el, és kizárólag kampányol, a budapestiekkel pedig nem törődik. A Challenge-nek köszönöm szépen.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-