Ami most jön arra a 2008-as államcsőd közeli helyzet óta nem volt példa

Erre ő se számított.

Az elemzők szerint csúnyán benézte az inflációs folyamatokat a Magyra Nemzeti Bank (MNB), ezért, hogy mentse a menthetőt – és a forint árfolyamát – rég nem látott, akár egy százalékponttal is emelheti a kamatot kedden a Monetáris Tanács – írja a Népszava.

Jelenleg 1,8 százalék a jegybanki alapkamat, de szerdán ez várhatóan meghaladja a 2,5 százalékot, sőt akár közelítheti is a három százalékot. A cikk szerint ilyen szigorításra

a 2008-as pénzügyi válság és államcsőd közeli helyzet óta nem volt példa.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a 2007 körüli állapotokhoz hasonlította a jelenlegi világgazdasági folyamatokat. Elmondta, hogy a magas infláció miatt valóban nem tehet mást a jegybank, mint, hogy kamatot emel.

Török Zoltán, a Raiffeisen bank elemzője 0,9 százalék körüli kamatemelésre számít. Szerinte akármennyire is fájdalmas, és akármennyire is nem erről szólt az MNB korábbi kommunikációja, a forint árfolyamának védelmében, az inflációs cél középtávon történő eléréséhez szükségesnek tűnik

egy nagymértékű kamatemelés, amely nem az utolsó lesz a sorban.

A Népszavának több elemző is azt mondta, hogy a jegybank ott vétett hibát, amikor szeptemberben lassított a kamatemelések tempóján, épp amikor a világpiacon beindult az energiaárak emelkedése.

(via nepszava.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen