Elképesztő látvány: 25 rendőrautó jelent meg, kiderült kiért mentek...


Két nap alatt 11 embert kapcsoltak le a rendőrök kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.


25 autóval közel 50 rendőr csapott le egy Pest megyei drogbandára az elmúlt napokban - közölte honlapján a rendőrség. Mint írták, az akciót hosszas előkészületek és megfigyelés előzte meg, de végül sikerrel jártak: hat fogyasztót és öt drogkereskedőt kaptak el, dunaharaszti, dunavarsányi, taksonyi, ráckevei helyszíneken.

A rendőrség közlése szerint egy komplett kereskedői láncot kapcsoltak le: az öt férfi - K. Zoltán, J. Balázs, A. Ferenc, N. András és K. Jácint - közül A. Ferenc számít a legjelentősebb fogásnak - írták. A nyomozók kiderítették, hogy A 49 éves férfi K. Zoltántól, valamint J. Balázstól vásárolta nagy tételben a drogot, olykor kilós kiszerelésben. így kereskedett a kábíószerrel:

A marihuána grammját 2000 forintért vette és 3000-ért adta
A speedért 7-800 forintot adott és 2500-at kért grammonként

A férfi ezzel meglehetősen jól keresett, az elmúlt hónapokban ügyleteivel többmilliós haszonra tett szert. A zsaruk A. Ferencnél kb. 15 millió fekete piaci forintot érő kábítószert találtak. Így 5,4 kilogramm speedet, 350 gramm marihuánát, 10 gramm kokaint, 170 gramm hasisgyantát foglaltak le, és gáz és riasztófegyverek is előkerültek.










Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....