ÓRiási botrány: Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége

Havi közel egymillió forintért takarítja az iskolát a testnevelő tanár cége Szentendrén – írja a Népszava.

A díj négy hét alatt többszörösére emelkedett, ennek ellenére a tankerület szerint minden szabályosan történt.

2020. szeptemberében felmondtak az intézmény takarítói, a hivatalos közlés szerint a megnövekedett járványügyi terhelésre hivatkozva. Az iskolában 73 sajátos nevelési igényű gyermek ellátását végzik, így a takarítás és a fertőtlenítés kiemelt odafigyelést igényel. A Váci Tankerületi Központ gyorsan lépett: októberben új takarítási szerződést kötött egy helyi vállalkozóval. Ekkor kezdődtek a furcsaságok.

Nem sokkal később az iskola közössége számára is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a helyi vállalkozó nem más, mint a Bárczi testnevelő tanára.

Az októberben megkötött, határozott idejű takarítási szerződés havi bruttó 280.000 forintos díjazásról szólt, a Tankerületi Központ állítása szerint szabályos beszerzést követőn, a legkedvezőbb ajánlatot fogadták el. Csakhogy kicsit több mint egy hónap múlva, november végén egy újabb szerződést kötöttek, ami már határozatlan időre szól, és az eredeti díjazás több mint háromszorosa szerepel benne, havi bruttó 900 ezer forint.

Fotó: MTI





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....