Kásler lényegében elismerte, hogy vannak Magyarországon mélyszegénységben élő kisgyermekes családok

Negyvenezer óvodakezdést segítő csomaggal támogatja a háromszáz legszegényebb magyar település családjainak gyermekeit 800 millió forint értékben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben – jelentette be Kásler Miklós tárcavezető hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.


A miniszter közölte: a csomagokat két alkalommal, szeptemberben és novemberben vehetik át a családok. Azok a többi között óvodai nevelést elősegítő eszközöket, továbbá általános használati tárgyakat, köztük higiéniai termékeket tartalmaznak.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a csomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és partnerszervezetei – a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet – hálózatán keresztül juttatják el a Felzárkózó Települések nevű programban részt vevő 300 legszegényebb településen élő mintegy 20 ezer kisgyermek családjának.

Kásler Miklós szólt arról, hogy „a teremtő az emberben nem csupán a fiziológiai lényt teremtette meg”, hanem lelket, a gondolkodás képességét is, ugyanakkor az emberi tehetség kibontakozásához szükséges a test kiegyensúlyozott működése. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az évkezdés időszaka mindig nehezebb azoknak a családoknak, amelyek viszonyai „szociális értelemben szegényesebbek”. Külön felelőssége mindenkinek a segítségnyújtás, a támogatás és a szolidaritás a szeretet jegyében – hangoztatta a keresztényi szemléletre hivatkozva.

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a többi között arról beszélt, hogy a mélyszegénység a létezés egy „másik dimenziója”, amikor elvesznek a célok. A Felzárkózó Települések-programra is utalva azt mondta: a 21. században is segítséget kell nyújtani a célok kijelölésében, ami egy nagyon hosszú folyamat. A csomagokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „ez nem ajándék, ezeknek a gyerekeknek ez jár”.

A program írásos összegzése szerint a tanévkezdés nagy anyagi terhet jelent a nehéz helyzetben élő családok számára, ezért a magyar kormány az iskolakezdési támogatások – ingyen tankönyvek, tanszercsomagok – mellett az óvodakezdésben is segítséget szeretne nyújtani a rászoruló gyermekeknek.

A Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központjában elkészült csomagokat a máltai szervezet és partnerszervezetei a Felzárkózó Települések-program 300 helyszínén az óvodákban, illetve a családok otthonaiban adják át





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....