Szájer József több tiszteletet akar a botrány után - Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom

Közleményt adott ki Szájer József volt fideszes EP-képviselő arról a botrányról, amiből kiderült, hogy 2020. november 23-án részt vett egy brüsszeli melegorgián. A volt politikus azt írja:

Belgiumi ügyvédem a mai napon azt közölte velem, hogy a belga ügyészség tájékoztatta, hogy a 2020. november 27-i gyülekezésitilalom-sértési és drogbirtoklási ügyemet a hatóság megvizsgálta és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult, a mentelmi jog felfüggesztését nem indítványozták. A Covid–19-korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem.

A belga rendőrök 2020. november 27-én tartottak razziát a brüsszeli rue des Pierres 1. szám alatti ház egyik lakásában a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett gyülekezési korlátozások megszegése miatt. Az orgia szervezője szerint Szájer József hívatlanul toppant be a lakásba, az orgiára ő ugyanis csak 10 embert hívott meg, de mivel sokan elhozták valamelyik ismerősüket, végül 25-en lettek. A fideszes politikus az ereszcsatornán menekült, de a rendőrök elkapták, valamint drogot találtak a táskájában. Kábítószerrel való visszaélés és a járványügyi szabályok megszegése miatt indult eljárás ellene, november 29-én lemondott az EP-képviselőségről, később pedig kilépett a Fideszből is.
QP | Quality Placement

powered by Rubicon Project

Szájer József nyilatkozatot tett közzé, amely így hangzik: „A politikát három és fél évtizede szabadságharcosként kezdtem. A kommunista diktatúra ellen, Magyarország függetlenségéért, Európa újraegyesítéséért és azért küzdöttem, hogy minden magyar szabad emberként élhessen a hazájában. Ez a harc sikeres volt. Mindig a nemzet közös ügyét néztem, magamat soha előre nem toltam, politikus harcostársaimat tiszteltem, a választók által rám bízott képviselői munkát tisztességgel elvégeztem, és ellenfeleimmel is méltányosan bántam. Az európai politizálás tizenhat éve során a magyar nemzet érdekeit és szabadságát szolgáltam, hazámat megalkuvás nélkül mindig megvédtem a nemtelen, külső, hungarofób támadások ellen.

A 2020. november 27-i magatartásomért – mandátumomról és párttagságomról való gyors lemondással – vállaltam a politikai felelősséget, azért mindenkit megkövettem. Az elmúlt hónapokban számos méltánytalan vagy gyűlölködő támadás is ért, de együttérző megnyilvánulásokat is kaptam.

Megköszönöm mindenkinek, aki a legnehezebb időszakban lelki támaszt, vigaszt és segítséget nyújtott. Mindig tiszteletben tartottam az emberi méltóságot és a mindenkinek a magánélethez való jogát. Harmincéves politikai pályám során homofób megnyilvánulást nem tettem; beszédeim, írásaim, interjúim vizsgálatával – amelyek itt, ezen a honlapon (www.szajer.hu) is szinte hiánytalanul hozzáférhetőek – erről bárki meggyőződhet.

Képviselői pozíciómról való lemondással megszűnt nyilvános közszereplői státuszom. A belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog.

Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom.”

A belga VTM televíziócsatorna ma közölt részleteket a Szájer József elfogásáról készített videóból





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....