Óriási bukta: ukránok jelentkeztek be a lakcímére, most börtönbe kerülhet

Az volt a céljuk, hogy magyar társadalombiztosítási és nyugellátást vehessenek igénybe

Börtönbe kerülhet az a kispaládi férfi, aki megengedte, hogy lakcímére bejelentkezzenek olyan Ukrajnában élő honosított magyar állampolgárok, akik

csak azért szerettek volna magyarországi lakóhelyet, hogy magyar társadalombiztosítási és nyugellátást vehessenek igénybe, illetve uniós rendszámtáblával ellátott, magyar honosságú gépjárművet vásárolhassanak

- közölte az üggyel kapcsolatban Borsodi-Buss Emese helyettes sajtószóvivő. Megjegyezte: a kispaládi férfi tisztában volt azzal, hogy az ukrajnai lakóhelyű férfiak valójában Magyarországon nem fognak élni, kizárólag a magyarországi ellátások, és magyar gépjárművek megvásárlása miatt akarnak lakcímet szerezni, ennek ellenére

öt férfinak megengedte, hogy lakcímére bejelentkezzenek, mintha ténylegesen ott laknának.

A bejelentkezést követő években egyikük közel fél millió forint értékben orvosi ellátást, valamint 5 és fél millió forint összegben öregségi nyugellátást vett igénybe, a többiek pedig személygépkocsikat vásároltak, melyekre nem lettek volna jogosultak.

Az ügyészség a magyar férfit közokirat-hamisítással, valamint költségvetési csalás minősített esetével vádolja, mint bűnsegédet, és ezért, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról 1 évre börtönbe küldené.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....