|
 |
|||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ki gondolná, hogy a 73 éves színész-rendező, Verebes István kifejezetten jól elvan a karanténban? A Vasárnapi Blikknek adott interjújában szó esik sérelmekről, pénzről, Heti Hetesről, barátokról, színházi zaklatásokról, valamint arról is, miért gondolja Verebes azt, hogy a kirobbant botrányok után is, mind a mai napig benyúlnak a színésznők bugyijába. Biztos, hogy így még nem kezdtek Önnel interjút: beoltották már? Bár a miniszterelnököm azt ígérte, hogy március 15-ig ez megtörténik, végül nem így lett. Felajánlottak ugyan egy bizonyos fajtát, de azt én nem fogadtam el, inkább kivárom azt, amelyet én szeretnék. Remélem, április végéig belém nyomják. Akkor addig tombol a bazitai karantén. Hogy bírja? Nagyon jól vagyok. Többezres könyvtáram van, töprengek, írok, szunyókálok, zenét hallgatok, nagyokat sétálok a kutyánkkal, dolgozom. Igazi színházi ember. Rendezett, játszott és igazgatott is teátrumot. Nem hiányzik a miliő, a pezsgés, a próba? Nem. Már nem. Egyszer a munkáival kapcsolatban azt mondta: „a pénzért csináltam mindent”. Ennyire fontos Önnek a pénz? Azért nem mindent. A színházigazgatást például nem. De tény, hogy például a Heti Hetest kizárólag azért vállaltam el, mert a fiam épp akkor nézett ki magának egy egyetemet Londonban. Ami nem volt két fillér: több tízmillió forintos tétel. Ha a fiamnak nincs ilyen vágya, nem ülök be abba a műsorba. Igen, mondjuk ki, kurvaság volt ez a részemről. Tisztában voltam ugyan a következményeivel, de azt mondtam magamban: megpróbálom tisztességgel csinálni. De eljött egy pont, amikor felálltam. Aztán ott volt még a Napkelte, az viszont rangot adott. Egy évtizedig vezettem a műsort, és már az elején megmondtam Gyárfásnak: ne várjon tőlem riporterkedést, én egy színházi ripacs vagyok, aki értelmiségiként érdeklődik majd a vendégeinél. Ott is nagyon jól kerestem. Nézze, három dologra kellett nekünk mindig a pénz: a gyermekeim külföldi taníttatására, az utazásokra és az otthonunkra. Ma viszont már se Heti Hetes, se Napkelte. De az életem is megváltozott. A gyerekeim felnőttek, az otthonunk készen van, és mivel bejártuk a világot, már nagy utazások sincsenek. Bőven elég már, ha Bécsig megyek – ha mehetek –, ahol a Graben egyik teraszán kávézom és nézelődöm. Az meg belefér. A nyugdíjamból, a Jászai Mari-díjam után érkező járulékból és a feleségem egyetemi fizetéséből szépen, nyugodtan megélünk. A Heti Hetes tagiaival milyen a viszonya? Semmilyen. Amikor kiszállt a műsorból, Gálvölgyi János árulónak titulálta egy nyilatkozatában. Ez hagyott nyomot a viszonyukon? Amit a János mondott, rettenetesen bántó és sértő volt. Kétségbe vonta a tisztességemet. Azóta tisztáztuk, ma korrekt, kollegiális a kapcsolatunk Havas Henrikkel viszont nagyon jóban voltak egykoron. Ott mi történt? Az az igazság, hogy eljutottam oda, hogy kibírhatatlannak tartom a képernyőn, idegesít a modortalansága, a slampossága, a narcizmusa. Havast a Heti Hetes rontotta el. Ott mindenki szerepet játszott, ő volt a Tanár úr, a mindent tudó, mindenkit ismerő, „hatnapos” államtitkár figura. Aztán a műsornak vége lett, ő meg benne maradt a figurában. Nagy kár érte, mert egykoron az ország legjobb riportere volt. Ebből a társaságból egyvalakivel volt igazán mély a kapcsolatom, csak ő sajnos már nincs közöttünk. A Bajor Imi, aki az egyik legjobb barátom volt. Harminc éven át dolgoztuk és röhögtük át együtt az életünket. Ez azért hihetetlenül erős kapocs. Meggyőződésem, hogy nincs az agydaganata, ha nem tör rá a mellőzöttség és az étterme miatt anyagi csőd. Legjobb barátként nem próbálta lebeszélni arról a vállalkozásról? Dehogynem, de a mániája volt, hogy csinál egy éttermet, ahol estéről estére összegyűlik majd a szakma. Össze is gyűlt, csak éppen senki nem fizetett. Ki most a legjobb barátja? Gáti Oszi. Naponta beszélünk telefonon. Ő adta ki most a Hátraarc című könyvemet. Ebben a kötetben olvasmányosan, sztorikkal tarkítva és kendőzetlenül ír a magyar színházi világról. Ön szerint melyik időszak a lesújtóbb: a 70-es, 80-as évek időszaka, vagy a mai SZFE-s, zaklatós világ? A torzulások, az erózió már a 70-es években megindult, és valahol ennek eredménye az, ami most van. Akik most sértettségükben letarolják a pályát, aljasul, ostobán és ráadásul törvénytelenül teszik a dolgukat, de azt kell, hogy mondjam, az ő sértettségük nem indokolatlan. Együtt, ahogy vagyunk most, nem úgy bántunk egymással, ahogy a hivatásunk méltósága megengedte volna. A politika miatt? Nem. Ennek az eredője az érdek és a hatalomvágy. A politika csak kihasználta ezt a helyzetet. Mint amiről Sobol Ghetto című darabja szól: nem kell a zsidókat deportálni, elég rájuk zárni az ajtót és megölik egymást Ön egykoron a patrónusa volt Eperjes Károlynak. Szokott vele beszélgetni például a hatalom és a szakma jelenlegi viszonyáról? Nem beszélgetünk, mára kimértté vált a viszonyunk. Ennek is a Heti Hetes az oka, ott ugyanis egyszer egy híres barátjáról úgy beszéltem, ami neki nagyon nem tetszhetett. Azóta ott fúr, ahová csak elér a keze. Azért akad még olyan, akivel szokott beszélgetni? Persze. Maszlay Pista, Sándor György, Szinetár Miklós, Hirtling István, a már emlegetett Gáti Oszi, aztán ott van még a feleségem, a gyerekeim, a húgom, velük is szoktam. Akikre még rákérdezne és akikről eddig kérdezett, nos azokat az embereket sem szeretem kevésbé, mint egykoron, csak éppen már nem fontosak számomra. Volt viszont valaki, aki nem volt a barátja, nem is kedvelte őt különösebben, viszont teljes mellszélességgel kiállt mellette. Tudja, kire gondolok? Persze, a zaklatási botrányokba keveredett Marton Lászlóra, a Vígszínház egykori igazgatójára. Szeretném leszögezni: amivel megvádolták, valószínűleg úgy is történt, és ez gusztustalan és elítélendő. Csakhogy 20 év után előállni ezzel azért, mert az Egyesült Államokban éppen tombolt a Weinstein-ügy, más helyzetet eredményezett. Marton 24 évig volt a Vígszínház főnöke, nemzedékeket nevelt ki. Viszont Radnóti Zsuzsán és Presser Gáboron kívül egyetlen színésze sem akadt, aki kiállt volna, hogy emiatt nem lehet egy egész életpályát a szemétdombra dobni. Ez a széles körű gyávaság engem nagyon felbőszített. Három napra rá, hogy kitiltották Martont a Vígszínház épületéből, találkoztam vele. Belenéztem a szemébe, és láttam, hogy ez az ember hamarosan meg fog halni. Az én apám azt mondta: egy ember mellé akkor kell odaállni, ha szarban van. Hát, én odaálltam. Ennek már több mint 3 éve. Azóta változott valami a színházakban? A mai napig rendetlenség van, sejteni vélem, hogy a mai napig benyúlnak színésznők bugyijába, a mai napig mennek a zsarolások. Nem sok változhatott, csak még leplezettebb a technikája. Az Operettszínházban történt balhéknak lett következménye? Semmi. Sokan megróttak, amikor azt mondtam: van nő, akinek meg lehet fogni a fenekét, és van, akinek nem. Pedig így gondolom. Az például elképzelhetetlen lett volna, hogy a mindig gyönyörű Almási Évához valaki tisztességtelen szándékkal közeledjen. Csak ránézett volna, és a felajzott bizalmaskodó megsemmisül. Rudolf Péter most csinált egy színházi etikai kódexet. Ez azért valami, talán változhat a helyzet, ha alapja lehet egy teljes szakmai konszenzusnak. Könyvének epilógusában azt írja: a színházi állapotok mára siralmassá váltak. Ezt Ön hogy éli meg színházi emberként? Totális keserűséggel. Szép, lehangoló zárszó. Tudja mit, akkor azt még írja le, hogy egy boldog ember vagyok, mert egészséges a családom és az életpályám teljes volt. Névjegy Verebes István (73) Jászai Mari-díjas színész, rendező, író, dramaturg, dalszövegíró, színházigazgató, műsorvezető. Az 1980-as években lett ismert a Rádiókabaréval. Négy házasságából három gyermeke született: Zoltán (43), Linda (41) és Mihály (24). Feleségével Budapesttől 230 kilométerre, a Zala megyei Bazitán él.  |
|
|
|
|
|
|
|
|
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő elleneAmennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|