van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-12-06
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet


Az MSZP egykori alelnöke, és az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje felidézte, mi is történt 2006. május 26-án Balatonőszödön a kormányüdülőben, illetve azt is kifejtette, szerinte ki robbanthatta ki a magyar politika egyik legkomolyabb botrányát.


Szanyi Tibor a Mediaworks Hírcentrumának adott interjút, melynek fő témája a ma éppen 15 éves őszödi beszéd volt. A politikus elmesélte, hogy a hírhedt kirohanása előtt Gyurcsány már előbb szót kért és gyakorlatilag elmondta, hogy megszorítások következnek, vagyis fizetős egészségügy, fizetős oktatás, gázáremelés és így tovább.

– Többen elkezdtük forgatni a fejünket, hiszen korábban nem erről volt szó. De nem volt különösen nagy zúgolódás, hiszen mindenki úgy gondolta, hadd mondja, majd mi is mondjuk – mondta az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje, aki szerint Gyurcsány terveinek hallatán az elsők között Horn Gyula szólalt fel, aki közölte, ezeket a terveket még át kell gondolni.

Azon a 2006-os kormányülésen valamikor délután hangzott fel Gyurcsány beszéde, ami a kormánypárt számára azóta is fontos téma, ami a jövő évi kampányuk egyik alapját is képzi. Szanyi kifejtette, hogy ő Gyurcsánnyal ellentétben nem tudta, hogy az MSZP a kampány során „hazudott reggel éjjel meg este”.

– Mérhetetlenül szomorú voltam. De megmondom őszintén, ekkor még nem éreztem azt, hogy ez a beszéd történelmet ír majd – mesélt közvetlenül Gyurcsány beszéde utáni érzéseiről.

Szanyi Tibor szeptember 17-én egy bevásárlóközpont parkolójában, éppen kocsiban ülve hallotta a rádióban a beszéd részleteit.

"Egészen más hatása volt, mint a helyszínen. Szinte sokkolt. Rögtön tudtam, hogy a kontextusból kiragadott részletek miatt örökké magyarázkodnia kell majd a szocialista pártnak. Aztán valakivel beszéltem, aki mondta, Gyurcsány Ferenc az egyik kereskedelmi televíziónak meg is erősítette, hogy valóban ez hangzott el Őszödön."

Szanyi Tibor volt az elsők között volt, aki adott hangot azon véleményének, hogy a beszédet Gyurcsány Ferencék szivárogtatták ki. Ezt pedig mai napig így gondolja:

„Sok-sok emberrel beszéltem. A rengeteg mozaikból számomra egyértelműen kiderült, hogy nem történhetett meg másként.”

Majd szavait megerősítve arra a felvetésre, hogy Gyurcsány akkor azt mondta neki, hogy téved, ezt felelte:

"Tudom, amit tudok, és az nem kevés. A kormányfő meg a stábja ezt hatalmas beszédnek, óriási politikusi teljesítménynek tartotta, szerették volna, ha ezt mindenki megismeri. Ez lett belőle."

Az interjúban szó esik még a 2006. októberi zavargásokról, a tévészékház ostromáról, illetve Szanyi új pártjáról is. Az MSZP egykori alelnöke igencsak kemény üzenettel zárta a beszélgetést.

„Ha bejutunk az Országgyűlésbe, és csak velünk lesz meg az mostani ellenzék kormányalakító többsége, a zsarolástól sem riadunk vissza a programunk megvalósítása érdekében.”

Arra a kérdésre, miszerint rögtön azzal nyitnának, hogy megzsarolják Gyurcsány Ferencéket, pedig azt felelte.

– Igen. Bárkit. A baloldali embereknek jár ennyi.

Ezt olvassa mindenki:
Robbant a hír: Ismert fideszes politikus hozzátartozóját ölték meg Budapesten  
Hivatalos: Meggyilkolták Deutsch Tamás apósát  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar...
Orbán elképesztő bejelentése: a kormány mindenkit megkeres majd
Orbán bukása? - Ukrajna betiltja a kettős szavazást az állampolgárainak - durva döntés
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Kiderült, mikor és miért kattant be a Fidesz elnöke. Figyelemreméltó poszttal jelentkezett sz...
Kitört a botrány: elbocsátások a kormánysajtónál - Volt, aki ötgyerekes szülőként állt fel
Átszervezések, elbocsátások a kormánysajtónál: a jelek szerint a választásra készítik fel...
Háborús helyzet: Amerikai kémrepülő miatt riasztottak orosz vadászgépeket
Az oroszok azt állítják: két esetben is amerikai kémrepülők miatt kellett polgári gépeknek ...
Tudod ki Ő? - és azt tudod miket posztol? - és azt, hogy most miért írunk róla??? - képek és információk
Ismerjék meg Vivient (Szalai). Vivien a luxuspr*stituáltakról írt könyvet, aztán öt éve a TV2 hírigazgatója, azaz ő felel a legmocskosabb propaganda híradóért. A jelek szerint igen kifiz...
  
Nem akárki társaságában fotózták le Novák Katalint - A női változata Orbán Viktornak sokak szerint....
Folyamatban van “Brüsszel megállítása”. A szélsőjobboldali francia Nemzeti Tömörülés elnökével, Marine Le Pennel tárgyalt Varsóban Novák Katalin – erről a magyar családügyi mi...
  
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Tarlós István azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt, de szerinte a jelenlegi főpolgármester olyan ravaszul fogalmaz, hogy nem lehet konkrétan azt mondani, hogy hazudik, inkább c...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet


Az MSZP egykori alelnöke, és az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje felidézte, mi is történt 2006. május 26-án Balatonőszödön a kormányüdülőben, illetve azt is kifejtette, szerinte ki robbanthatta ki a magyar politika egyik legkomolyabb botrányát.


Szanyi Tibor a Mediaworks Hírcentrumának adott interjút, melynek fő témája a ma éppen 15 éves őszödi beszéd volt. A politikus elmesélte, hogy a hírhedt kirohanása előtt Gyurcsány már előbb szót kért és gyakorlatilag elmondta, hogy megszorítások következnek, vagyis fizetős egészségügy, fizetős oktatás, gázáremelés és így tovább.

– Többen elkezdtük forgatni a fejünket, hiszen korábban nem erről volt szó. De nem volt különösen nagy zúgolódás, hiszen mindenki úgy gondolta, hadd mondja, majd mi is mondjuk – mondta az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje, aki szerint Gyurcsány terveinek hallatán az elsők között Horn Gyula szólalt fel, aki közölte, ezeket a terveket még át kell gondolni.

Azon a 2006-os kormányülésen valamikor délután hangzott fel Gyurcsány beszéde, ami a kormánypárt számára azóta is fontos téma, ami a jövő évi kampányuk egyik alapját is képzi. Szanyi kifejtette, hogy ő Gyurcsánnyal ellentétben nem tudta, hogy az MSZP a kampány során „hazudott reggel éjjel meg este”.

– Mérhetetlenül szomorú voltam. De megmondom őszintén, ekkor még nem éreztem azt, hogy ez a beszéd történelmet ír majd – mesélt közvetlenül Gyurcsány beszéde utáni érzéseiről.

Szanyi Tibor szeptember 17-én egy bevásárlóközpont parkolójában, éppen kocsiban ülve hallotta a rádióban a beszéd részleteit.

"Egészen más hatása volt, mint a helyszínen. Szinte sokkolt. Rögtön tudtam, hogy a kontextusból kiragadott részletek miatt örökké magyarázkodnia kell majd a szocialista pártnak. Aztán valakivel beszéltem, aki mondta, Gyurcsány Ferenc az egyik kereskedelmi televíziónak meg is erősítette, hogy valóban ez hangzott el Őszödön."

Szanyi Tibor volt az elsők között volt, aki adott hangot azon véleményének, hogy a beszédet Gyurcsány Ferencék szivárogtatták ki. Ezt pedig mai napig így gondolja:

„Sok-sok emberrel beszéltem. A rengeteg mozaikból számomra egyértelműen kiderült, hogy nem történhetett meg másként.”

Majd szavait megerősítve arra a felvetésre, hogy Gyurcsány akkor azt mondta neki, hogy téved, ezt felelte:

"Tudom, amit tudok, és az nem kevés. A kormányfő meg a stábja ezt hatalmas beszédnek, óriási politikusi teljesítménynek tartotta, szerették volna, ha ezt mindenki megismeri. Ez lett belőle."

Az interjúban szó esik még a 2006. októberi zavargásokról, a tévészékház ostromáról, illetve Szanyi új pártjáról is. Az MSZP egykori alelnöke igencsak kemény üzenettel zárta a beszélgetést.

„Ha bejutunk az Országgyűlésbe, és csak velünk lesz meg az mostani ellenzék kormányalakító többsége, a zsarolástól sem riadunk vissza a programunk megvalósítása érdekében.”

Arra a kérdésre, miszerint rögtön azzal nyitnának, hogy megzsarolják Gyurcsány Ferencéket, pedig azt felelte.

– Igen. Bárkit. A baloldali embereknek jár ennyi.

Legolvasottabbak
Robbant a hír: Ismert fideszes politikus hozzátartozóját ölték meg Budapesten
Hivatalos: Meggyilkolták Deutsch Tamás apósát
Kitálalt a Soros Alapítvány elnökének lánya: Ezért gyűlöli Orbán a baloldaliakat
Most érkezett
Mi lesz ha a Fidesz nyer 2022-ben? - Varga Judit elárulta
Eddig egyáltalán nem volt fontos neki, de most durva lépésekre szánta el magát Orbán
Fotók bizonyítják a magyar vendégház visszaéléseket - az EU fizette, a magyarok kiskaput találtak...
Kövess minket!
     
Kitört a botrány: elbocsátások a kormánysajtónál - Volt, aki ötgyerekes szülőként állt fel
Háborús helyzet: Amerikai kémrepülő miatt riasztottak orosz vadászgépeket
Tudod ki Ő? - és azt tudod miket posztol? - és azt, hogy most miért írunk róla??? - képek és információk
Nem akárki társaságában fotózták le Novák Katalint - A női változata Orbán Viktornak sokak szerint....
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Szívalakú mézeskalácsot díszített Orbán Viktor - unokás kép most nincs, Spanyolország messze van...
Elképesztő tömeg ment utcára Szerbiában - kiderült miért fogtak össze az emberek
Eddig voltam fideszes, roha*dékok – össztűz alatt Orbánék, kiakadtak a....
Az űrkutatás jövője vagyunk de MÁV máris késéseket jelentett be a hóhelyzet miatt
Hiába a tiltakozás: gyorsított eljárásban ment át a parlamenten a kormány által kezdeményezett...
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Bukás: Nem állt össze Orbánék új frakciója - volt aki el se ment pedig várták...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU