van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-08-01
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Mindenki mellébeszél de Palkovics megoldotta: ez nem is egy kémszoftver

A szerdai kormányülés előtt szeretett volna többet megtudni a Telex a Pegasus-botrányról a miniszterektől. Elsőként az igazságügyi tárca vezetőjét, Varga Juditot kérdezték, hogy vett-e az izraeli kémprogramból az állam, vagy valamelyik szerve, a politikus azonban azt mondta, hogy ezek olyan szakmai kérdések, amelyekre neki

igazságügyi miniszterként nincs rálátása. Ő ugyanis a jogszabályok betartásáért felel.

Szerinte mindenféle alkotmányos rend elleni, hírszerzés-gyanús eseteket, tevékenységet vizsgálni kell, ez viszont a belügyminisztériumhoz tartozik. Neki nem áll módjában felülvizsgálni senkinek a döntését – tette hozzá, és kérdésre válaszolva elmondta, hogy az igazságügyi minisztériumban az engedélyek ki vannak szervezve, esetében, aki az engedélyeket megadja vagy megtagadja, nem más, mint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Nagyon kérem, hogy a belügyminiszterhez forduljanak

– tette hozzá, és arra kérte a lap újságíróját, hogy ne üljenek fel „ennek a nemzetközi hisztériakeltésnek”.

Varga Judit kijelentése azért figyelemre méltó, mert mint májusban kiderült, 2021 januárja és áprilisa között az engedélyével naponta ötször, 499-szer végezhettek titkos megfigyelést Magyarországon.

Ezután Pintér Sándortól a Telex azt kérdezte, hogy ki tudja-e jelenteni, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem vett és nem is használt ilyen eszközt.

Énnekem ilyen kijelentésem sosem volt, és most sem teszem meg. Viszont miért nem fordulnak az országgyűlési bizottsághoz, Stummer János úrhoz? Kérdezzék meg például őt

– fogalmazott a belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a jobbikos elnökét említve. Palkovics László innovációs miniszter szerint

ez nem is egy kémszoftver,

egyébként meg minden állam a saját érdekeit védje meg.


Mager Andrea a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter a maga részéről arról beszélt, hogy a kormány nem folytat olyan tevékenységet, ami törvénytelen megfigyeléssel, vagy illegális adatgyűjtéssel kapcsolatos. Utoljára ilyet a Gyurcsány-kormány végzett – jegyezte meg.

Tuzson Bence és Kásler Miklós nemes egyszerűséggel úgy tett, mintha nem is kérdeznék.

Egy nemzetközi együttműködésben végzett újságírói kutatómunka eredményeként vasárnap derült ki, hogy világszerte 50 ezer, Magyarországon körülbelül 300 embert figyeltek meg az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramjával. Szerepel közöttük

egy ellenzéki városvezető, Gémesi György gödöllői polgármester,
négy újságíró, köztük a Direkt36 két munkatársa,
Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és kilenc másik magyar ügyvéd,
egy fotós, aki együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Kreml-közeli orosz pénzintézet, a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyéről szóló cikken,
a milliárdos vállalkozó, Varga Zoltán, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa,
Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki Varga Zoltán vendége volt egy 2018-as vacsorán,
a G-napig Orbán Viktor fő szövetségesének számító Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztárnok fia,
valamint a CEU egykori diákja, Adrien Beauduin, akit egy 2018-as kormányellenes tüntetésen vettek őrizetbe.

Kormányzati részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter cáfolta, hogy törvénytelen adatgyűjtés folyt volna, Varga Judit azonban már korábban sem volt ennyire határozott az ügyben.

Ezt olvassa mindenki:
Nemzetközi botrány: A BBC nem engedi, hogy a Szijjártó-interjút leadja a magyar közmédia  
Nekimentek Orbánnak: Úgy kezdték, hogy még a X*art is ellopták egy felcsúti juhásztól - eldurvult kampány  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán bajban van? - a nagy szakszervezetek is csatlakoznak az egészségügyi szakdolgozókhoz - óriási tüntetésbe futott most bele
Gyurcsány besétált a fideszes tüntetők közé - ami ezután történt jellemzi az ország hangulatát
Halálos balesetet okozott az ismert magyar főszerkesztő
Nem akárkit fotóztak le Orbán Viktorral - személyesen ment el a miniszterelnökhöz
A miniszterelnök a Forma-1 Magyar Nagydíj hétvégéje előtt péntek reggel a Karmelita kolostorb...
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Brüsszelnek közleményben kellett elmagyaráznia, hogy nem igaz, amiről a kormányfő beszélt k...
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat
10.000.000 euró kártérítést fizet a magyar állam egy tortagyártónak. – írja az Index. ...
Nyolcmilliárdból indít országos bulisorozatot Orbán - ez most fontos és összekovácsol Téged is másokkal
A kormány úgy érezhette, hogy nincs elég jókedv az országban, mert csütörtökön több milliárdos koncertsorozatot hirdetett. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint „a koronaví...
  
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
A Direkt36 éveken át tartó nyomozásban tárta fel, hogy az Orbán család tagjai közpénzből is gazdagodnak. Most ennek a történetét meséli el a cikksorozaton dolgozó két újságíró, Pet...
  
Külföld is a brutális magyar szeméthegyről beszél
Olaszországból behozott műanyaghulladék feldolgozását tervezte egy cég a Tolna megyei Tamásiban, de csak a felhalmozásig jutott az ügy. A lakosokat a szeméthalom nagyon felháborítja. Eg...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Mindenki mellébeszél de Palkovics megoldotta: ez nem is egy kémszoftver

A szerdai kormányülés előtt szeretett volna többet megtudni a Telex a Pegasus-botrányról a miniszterektől. Elsőként az igazságügyi tárca vezetőjét, Varga Juditot kérdezték, hogy vett-e az izraeli kémprogramból az állam, vagy valamelyik szerve, a politikus azonban azt mondta, hogy ezek olyan szakmai kérdések, amelyekre neki

igazságügyi miniszterként nincs rálátása. Ő ugyanis a jogszabályok betartásáért felel.

Szerinte mindenféle alkotmányos rend elleni, hírszerzés-gyanús eseteket, tevékenységet vizsgálni kell, ez viszont a belügyminisztériumhoz tartozik. Neki nem áll módjában felülvizsgálni senkinek a döntését – tette hozzá, és kérdésre válaszolva elmondta, hogy az igazságügyi minisztériumban az engedélyek ki vannak szervezve, esetében, aki az engedélyeket megadja vagy megtagadja, nem más, mint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Nagyon kérem, hogy a belügyminiszterhez forduljanak

– tette hozzá, és arra kérte a lap újságíróját, hogy ne üljenek fel „ennek a nemzetközi hisztériakeltésnek”.

Varga Judit kijelentése azért figyelemre méltó, mert mint májusban kiderült, 2021 januárja és áprilisa között az engedélyével naponta ötször, 499-szer végezhettek titkos megfigyelést Magyarországon.

Ezután Pintér Sándortól a Telex azt kérdezte, hogy ki tudja-e jelenteni, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem vett és nem is használt ilyen eszközt.

Énnekem ilyen kijelentésem sosem volt, és most sem teszem meg. Viszont miért nem fordulnak az országgyűlési bizottsághoz, Stummer János úrhoz? Kérdezzék meg például őt

– fogalmazott a belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a jobbikos elnökét említve. Palkovics László innovációs miniszter szerint

ez nem is egy kémszoftver,

egyébként meg minden állam a saját érdekeit védje meg.


Mager Andrea a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter a maga részéről arról beszélt, hogy a kormány nem folytat olyan tevékenységet, ami törvénytelen megfigyeléssel, vagy illegális adatgyűjtéssel kapcsolatos. Utoljára ilyet a Gyurcsány-kormány végzett – jegyezte meg.

Tuzson Bence és Kásler Miklós nemes egyszerűséggel úgy tett, mintha nem is kérdeznék.

Egy nemzetközi együttműködésben végzett újságírói kutatómunka eredményeként vasárnap derült ki, hogy világszerte 50 ezer, Magyarországon körülbelül 300 embert figyeltek meg az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramjával. Szerepel közöttük

egy ellenzéki városvezető, Gémesi György gödöllői polgármester,
négy újságíró, köztük a Direkt36 két munkatársa,
Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és kilenc másik magyar ügyvéd,
egy fotós, aki együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Kreml-közeli orosz pénzintézet, a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyéről szóló cikken,
a milliárdos vállalkozó, Varga Zoltán, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa,
Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki Varga Zoltán vendége volt egy 2018-as vacsorán,
a G-napig Orbán Viktor fő szövetségesének számító Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztárnok fia,
valamint a CEU egykori diákja, Adrien Beauduin, akit egy 2018-as kormányellenes tüntetésen vettek őrizetbe.

Kormányzati részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter cáfolta, hogy törvénytelen adatgyűjtés folyt volna, Varga Judit azonban már korábban sem volt ennyire határozott az ügyben.

Legolvasottabbak
Nemzetközi botrány: A BBC nem engedi, hogy a Szijjártó-interjút leadja a magyar közmédia
Nekimentek Orbánnak: Úgy kezdték, hogy még a X*art is ellopták egy felcsúti juhásztól - eldurvult kampány
Nem akárkit fotóztak le Orbán Viktorral - személyesen ment el a miniszterelnökhöz
Most érkezett
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában
Elképesztő botrány: bilincsbe vert háziorvos borzolja a kedélyeket
Orbán elszólta magát egy az 54 oldalas dokumentumról amit Brüsszel küldött
Kövess minket!
     
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat
Nyolcmilliárdból indít országos bulisorozatot Orbán - ez most fontos és összekovácsol Téged is másokkal
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
Külföld is a brutális magyar szeméthegyről beszél
137 milliárd forintos pályázatot jelentett be Varga - izgalmas kik kapnak belőle majd a végén
Deutsch Tamás érdekes módon vágott vissza: Hamiltonnak nincs gyereke....
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Szomszédok színésznője
Eldőlt: Magyarország nem támogatja az európai klímavédelmi javaslatcsomagot
Orbán Viktor titokzatos kijelentése: Csupa rossz napunk van...
Óriási bejelentés: Büntetőeljárást kezdeményeztek Borkai Zsolt vagyonnyilatkozati ügyében
Szijjártó bejelentése: Hazaengedték a szurkolót, akit letartóztattak Münchenben - palackkal dobott meg egy rendőrt a jó ember és marihuánát is találtak nála
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU