van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-06-12
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Szijjártó kiáll az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése mellett

A magyarság egységes képviseletének a megteremtése után remélhetőleg az erős parlamenti képviselet is meg fog jelenni a Felvidéken - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetésével csütörtökön.

Szijjártó Péter erről azzal összefüggésben beszélt, hogy márciusban létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról, a három pártból létrejövő új párt a Szövetség nevet kapta. "Örömteli fejlemények történtek, a felvidéki magyarság ismételten közelebb került ahhoz, hogy egységes képviselete lehessen" - jelentette ki Szijjártó Péter.

Rámutatott: az az érdek, hogy minden határon túli magyar közösségnek erős képviselete legyen annak az országnak a fővárosában, ahol élnek. A magyar diplomácia vezetője beszélt a két ország között létrejövő új infrastrukturális kapcsolatokról is. Elmondta: az év harmadik negyedévében elkészül a Miskolc-Kassa gyorsforgalmi összeköttetés, 2023-ig hat újabb "határkeresztező infrastruktúra" készül el, köztük három újabb Ipoly-híd. Hozzáfűzte: szlovák részről megvan a forrás a Neszmély és Dunaradvány közötti kompösszeköttetés finanszírozására, és várhatóan a jövő év végére sikerül befejezni a Dunakiliti és Doborgaz közti kerékpáros- és gyalogoshidat is. "Abban hiszünk, hogy minél jobban össze vagyunk kötve, annál jobb mind a két országnak és a felvidéki magyarságnak" - szögezte le Szijjártó Péter.

Forró Krisztián, az MKP elnöke a külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott az infrastrukturális kapcsolatok erősítéséért, a gazdaságfejlesztési támogatásokért, illetve a Magyar Templomfelújítási Program megindításáért, amely - mint mondta - a munkahelyteremtésen keresztül gazdaságilag is segíti a helyi magyar közösségeket.

Ezt olvassa mindenki:
Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....  
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán aggódik: rajtunk nevet a világ
Lemarházta a pápát Bayer Zsolt - itt tartunk, Magyarország 2021
Ajjjaj - Június 15-től már újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók és a rendőrök
Mészáros Lőrinc: Andival nagyon boldogok vagyunk
Magyarország leggazdagabb embere hálás a volt feleségének, és készül az esküvőjére. Edd...
Orbán: Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott
A magyar gazdaság pandémia utáni újraindulása igazán sikeres lehet - jelentette ki Orbán Vikt...
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc á...
Kiderültek a témakörök, mik kerülnek a nemzeti konzultációba - kapaszkodj meg
Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ismét lesz nemzeti konzultáció. A pontos kérdések még nem ismertek, de a témaköröket megadta, és e...
  
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsányné oligarchaellenes javaslata inkább családon belüli vitának tűnik. Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzésében ezért azt üzente Dobrev Klárá...
  
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre. A milliárdos vállalkozó lefogyva, kisimult arccal jelent meg az Index interjújában, öltönyét sportos golfpólóra cserélte. Korábban is hallani...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Szijjártó kiáll az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése mellett

A magyarság egységes képviseletének a megteremtése után remélhetőleg az erős parlamenti képviselet is meg fog jelenni a Felvidéken - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetésével csütörtökön.

Szijjártó Péter erről azzal összefüggésben beszélt, hogy márciusban létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról, a három pártból létrejövő új párt a Szövetség nevet kapta. "Örömteli fejlemények történtek, a felvidéki magyarság ismételten közelebb került ahhoz, hogy egységes képviselete lehessen" - jelentette ki Szijjártó Péter.

Rámutatott: az az érdek, hogy minden határon túli magyar közösségnek erős képviselete legyen annak az országnak a fővárosában, ahol élnek. A magyar diplomácia vezetője beszélt a két ország között létrejövő új infrastrukturális kapcsolatokról is. Elmondta: az év harmadik negyedévében elkészül a Miskolc-Kassa gyorsforgalmi összeköttetés, 2023-ig hat újabb "határkeresztező infrastruktúra" készül el, köztük három újabb Ipoly-híd. Hozzáfűzte: szlovák részről megvan a forrás a Neszmély és Dunaradvány közötti kompösszeköttetés finanszírozására, és várhatóan a jövő év végére sikerül befejezni a Dunakiliti és Doborgaz közti kerékpáros- és gyalogoshidat is. "Abban hiszünk, hogy minél jobban össze vagyunk kötve, annál jobb mind a két országnak és a felvidéki magyarságnak" - szögezte le Szijjártó Péter.

Forró Krisztián, az MKP elnöke a külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott az infrastrukturális kapcsolatok erősítéséért, a gazdaságfejlesztési támogatásokért, illetve a Magyar Templomfelújítási Program megindításáért, amely - mint mondta - a munkahelyteremtésen keresztül gazdaságilag is segíti a helyi magyar közösségeket.

Legolvasottabbak
Ilyen még nem volt: exkluzív interjút adott Mészáros Lőrinc - pénz, házasság, hátszél és minden más....
Baj van: Gyorsított eljárást rendelt el Magyarországgal szemben az Európai Bíróság
Mészáros Lőrinc: Andival nagyon boldogok vagyunk
Most érkezett
Kövér fél attól, hogy az ellenzék tönkre teszi mindazt, amit egy évtized alatt elért Magyarország
Orbán: Ha vendég vagy egy országban, értsd meg a kultúráját, és ne provokáld a házigazdát
Bakondi, M1: Nő a migrációs nyomás Európában
Kövess minket!
     
Orbán: Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
Kiderültek a témakörök, mik kerülnek a nemzeti konzultációba - kapaszkodj meg
Kocsis Máté bedurvult: a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát..
Rá sem lehet ismerni Mészáros Lőrincre, fogyás, kisimult arc, sportos golfpóló - megkérdezték tőle mi a titok
Orbán új ellensége: migránshadak dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján
Kijött a 100 leggazdagabb magyart tartalmazó lista - nézd meg rajta vagy-e
A Fidesz közleményt adott ki miszerint a baloldal hatalmon csak sanyargatta a nyugdíjasokat
Nemzetközi botrány: Orbán Viktor választ vár Ferenc pápától
Orbán vigyorogva reagált - Megszólaltak az újságírók akiket nem engedtek be, hogy kérdezzenek tőle
Orbán Balázs elégedett: Mára a magyarság felszabadult, józanul, derűsen telnek a....
Botrány: Visszavonták Galla Miklóstól a Karinthy-gyűrűt - a közmédia értékrendjével nem összeegyeztethető
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU