van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-05-14
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Új hatóságot hozott létre Orbán - közel 10 évre ki is nevezte az elnökét

Több ezermilliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezését szavazta meg a Fidesz kedden, és ezzel megkezdődött a hatalomátmentés. A megszavazott törvényjavaslatok értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.



Ahogy megírtuk, felsőoktatási intézmények mellett alapítványi tulajdonba kerülnek kastélyok, üdülők, kikötők, parkok, földbirtokok, színház, klinikák, részvények; pontos összesítést egyelőre nehéz adni, mert nem látható még minden alapítvány esetében, hogy milyen vagyonelemeket fognak megkapni az államtól. Annyi már biztos, hogy több száz értékes ingatlanról van szó, az egész pakett nagyságrendje pedig a Mol- és a Richter-részvények miatt több ezermilliárd forint lehet. Ami a funkciókat illeti, az alapítványi konstrukcióval most a kormány kiszervez az állam alól oktatási, kulturális, egészségügyi, mezőgazdasági, emlékezetpolitikai tevékenységeket is.



Ahogy azt korábbi cikkünkben is említettük, egy másik, az államot karcsúsító tendenciába illeszkedő törvényjavaslat is volt az Országgyűlés előtt, ami a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának felállításáról szólt. A jövőben ez az új hatóság felügyeli a dohánykereskedelmet, a szerencsejáték-piacot, a bírósági végrehajtást, a felszámolói névjegyzéket, valamint ellátna koncessziós feladatokat. Utóbbi miatt az új hatóság alatt működne majd a Koncessziós Tanács is.



A lap azt írja, a furcsa nevű hatóság feladata az előterjesztő – Schanda Tamás – szerint erős és egységes állami szabályozás biztosítása az állam kizárólagos hatáskörébe tartozó és egyes közhatalmi tevékenységek területén. „A leendő hatósághoz olyan területek tartoznak, ahol az elmúlt tíz évben a NER-vetette meg a lábát: a dohánykoncessziók, a szerencsejátékszervezés (kaszinók), a felszámolási eljárások, de a ide söpörnék be a bírósági végrehajtást is” – teszi hozzá a lap.



A várhatóan októberben felálló hatóság a kormányoktól függetlenül működne, és olyan jogokat kap, amelyek eddig csak a kormányt, vagy annak egyes tagjait illették meg. Az SZTFH felügyeli például a jövőben a szerencsejáték-szervezők pénzmosás elleni szabályainak egy részét is, miközben erre vannak más kijelölt szervezetek.



Az SZTFH elnökét kilenc évre a – most regnáló – miniszterelnök nevezi ki, azok helyetteseit pedig az elnök, szintén kilenc évre. A vezetői posztokra pedig nem kell pályázatot kiírni



– írja a lap, és hozzáteszi, a leendő vezetőktől három éves, valamely felügyelt területen szerzett szakmai múltat várnak el, de a szakmai gyakorlat mélysége nincs részletezve.



A hatóság elnökének havi illetménye az MNB elnöki fizetés 90 százaléka, ez ma havi bruttó 4,5 millió.



Az új hatóságon belül működik egy Koncessziós Tanács, „amely felügyeli a koncessziós szerződésben (szerencsejáték, dohánykisker, frekvenciaértékesítés) szabályozott tevékenységeket”, a tanács négy tagját pedig szintén a mostani miniszterelnök vagy az általa kinevezett személyek jelölik ki, írja a Népszava.



A korábbi felügyeletek – mint például a Szerencsejáték Felügyelet – megszűnnek, az új szervezet pedig átveszi az Igazságügyi tárca egyes embereit, illetve ide kerülnek a megszűnő Szerencsejáték Felügyelet, a Miniszterelnöki Kormányiroda, illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. egyes munkatársai is.

telex
Ezt olvassa mindenki:
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert  
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Jön az egységes európai oltási igazolvány - lassan már szintek is lesznek a védettségben?
A Fidesz közleményt adott ki, mert szerintük Gyurcsányék utálják a határon túli magyarokat
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
A NAV-nál kötött ki Hadházy Ákos feljelentése, akik költségvetési csalást ugyan nem talál...
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Fásy magától talán el sem megy az orvoshoz, felesége beszélte rá . Drámai napokon van tú...
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
A férfinak nem voltak komolyabb tünetei, de egy napig kórházban tartották. Egy adag helyett t...
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
A magyarországi üzemanyagárak 2 hónapon belül megdönthetik a kilenc évvel ezelőtti rekordot. Szerdán ismét drágult a gázolaj ára két forinttal, míg a múlt héten 7-7 forinttal drágu...
  
Varga Judit most nagyon odamondta Brüsszelben: kiállt a rezsicsökkentés mellett - szerinte a magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre
Varga Judit, hívhatjuk Orbán jobbkezének is, Brüsszelben szólalt fel, és kifejtette, hogy az oltás nem politikai kérdés. Sérelmezte, hogy vannak akik emberéletekből politikát csinálnak....
  
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Csütörtökön is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját az operatív törzs, miután Gulyás Gergely bejelentette, hogy a mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Új hatóságot hozott létre Orbán - közel 10 évre ki is nevezte az elnökét

Több ezermilliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezését szavazta meg a Fidesz kedden, és ezzel megkezdődött a hatalomátmentés. A megszavazott törvényjavaslatok értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.



Ahogy megírtuk, felsőoktatási intézmények mellett alapítványi tulajdonba kerülnek kastélyok, üdülők, kikötők, parkok, földbirtokok, színház, klinikák, részvények; pontos összesítést egyelőre nehéz adni, mert nem látható még minden alapítvány esetében, hogy milyen vagyonelemeket fognak megkapni az államtól. Annyi már biztos, hogy több száz értékes ingatlanról van szó, az egész pakett nagyságrendje pedig a Mol- és a Richter-részvények miatt több ezermilliárd forint lehet. Ami a funkciókat illeti, az alapítványi konstrukcióval most a kormány kiszervez az állam alól oktatási, kulturális, egészségügyi, mezőgazdasági, emlékezetpolitikai tevékenységeket is.



Ahogy azt korábbi cikkünkben is említettük, egy másik, az államot karcsúsító tendenciába illeszkedő törvényjavaslat is volt az Országgyűlés előtt, ami a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának felállításáról szólt. A jövőben ez az új hatóság felügyeli a dohánykereskedelmet, a szerencsejáték-piacot, a bírósági végrehajtást, a felszámolói névjegyzéket, valamint ellátna koncessziós feladatokat. Utóbbi miatt az új hatóság alatt működne majd a Koncessziós Tanács is.



A lap azt írja, a furcsa nevű hatóság feladata az előterjesztő – Schanda Tamás – szerint erős és egységes állami szabályozás biztosítása az állam kizárólagos hatáskörébe tartozó és egyes közhatalmi tevékenységek területén. „A leendő hatósághoz olyan területek tartoznak, ahol az elmúlt tíz évben a NER-vetette meg a lábát: a dohánykoncessziók, a szerencsejátékszervezés (kaszinók), a felszámolási eljárások, de a ide söpörnék be a bírósági végrehajtást is” – teszi hozzá a lap.



A várhatóan októberben felálló hatóság a kormányoktól függetlenül működne, és olyan jogokat kap, amelyek eddig csak a kormányt, vagy annak egyes tagjait illették meg. Az SZTFH felügyeli például a jövőben a szerencsejáték-szervezők pénzmosás elleni szabályainak egy részét is, miközben erre vannak más kijelölt szervezetek.



Az SZTFH elnökét kilenc évre a – most regnáló – miniszterelnök nevezi ki, azok helyetteseit pedig az elnök, szintén kilenc évre. A vezetői posztokra pedig nem kell pályázatot kiírni



– írja a lap, és hozzáteszi, a leendő vezetőktől három éves, valamely felügyelt területen szerzett szakmai múltat várnak el, de a szakmai gyakorlat mélysége nincs részletezve.



A hatóság elnökének havi illetménye az MNB elnöki fizetés 90 százaléka, ez ma havi bruttó 4,5 millió.



Az új hatóságon belül működik egy Koncessziós Tanács, „amely felügyeli a koncessziós szerződésben (szerencsejáték, dohánykisker, frekvenciaértékesítés) szabályozott tevékenységeket”, a tanács négy tagját pedig szintén a mostani miniszterelnök vagy az általa kinevezett személyek jelölik ki, írja a Népszava.



A korábbi felügyeletek – mint például a Szerencsejáték Felügyelet – megszűnnek, az új szervezet pedig átveszi az Igazságügyi tárca egyes embereit, illetve ide kerülnek a megszűnő Szerencsejáték Felügyelet, a Miniszterelnöki Kormányiroda, illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. egyes munkatársai is.

telex
Legolvasottabbak
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
Most érkezett
Szijjártó kiáll az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése mellett
Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben
Orbán elégedett: Legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez
Kövess minket!
     
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
Varga Judit most nagyon odamondta Brüsszelben: kiállt a rezsicsökkentés mellett - szerinte a magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Most jött: több ezer katona vesz részt a védekezésben
Végre elindult: a magyar kormány az üzbég innovatív vállalkozásokat is támogatja
A bal oldal a vírus oldalára állt Menczer Tamás szerint - az elmúlt 30 év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciója
Szégyen: egy magyar mentős, aki túlságosan szerette a gyerekeket
Szita Károly szerint a baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak, mint a kormánypártiak - higgyünk neki
101 szlovákiai templom újul meg magyar támogatásból
Orbán bőkezű: A következő hetekben 150 ezer ember kérhet Pfizert
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU