van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-05-18
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Elképesztő: máris szabadulhat P. Heni gyilkosa - brutális amit csinált


A magyar kriminalisztika egyik legkegyetlenebb bűncselekményének elkövetője idén nyáron kerülhet szabadlábra 16 év börtönben töltött év után.

Már 2019-ben is felülvizsgálták a szabad lábra helyezését, ám akkor elutasították a kamasz kérelmét, aki műanyag zsineggel egy fához kötözte és megerőszakolta Henit. A városszerte csak Muki néven ismert K. András ügyében olyan hírek is felröppentek, hogy nem egyedül követte el az embertelen kegyetlenségű tettet.

A bűncselekményt már első fokon is különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölésnek minősítették, ehhez másodfokon hozzájött az is, hogy az ítélőtábla szerint előre kitervelt is volt a gyilkosság. K.-t erőszakos közösülésben és kifosztásban is bűnösnek mondták ki, utóbbiban azért, mert a szexuális erőszak után elvette a lány aranygyűrűit és a telefonját.

A törvényi keretek között – a fiú kora miatt – adható lehető legszigorúbb büntetésre, 15 év letöltendő börtönre ítélték. A Csongrád Megyei Bíróság határozatából kiderült még 2007-ben, hogy Muki viselkedése a börtönben is hagyott némi kívánni valót maga után.

A vádlott a „bekerülését követően igyekezett társai közé beilleszkedni, ez azonban nem ment probléma nélkül. Eleinte próbálta magáról a kőkemény bűnöző képét festeni, illetve mutatni, de ezzel nem járt sikerrel és gyenge fizikuma miatt atrocitások is érték. (…) A vádlott magatartását folyamatos problémák jellemzik, eddig 19 alkalommal indult vele szemben fegyelmi eljárás – önkárosítás, verekedés, fogvatartott társ bántalmazása, rongálás és zárkarend megsértése miatt –, amelyeket követően 10 esetben lett elmarasztalva, viszont jutalmazására eddig még nem került sor” – írják a határozatban.

Most a Mi Hazánk párthoz tartozó független képviselő, Apáti István a belügyminiszternek címzett levelében feltett pár releváns kérdést az üggyel kapcsolatban – írja a Telex.hu

Többek között olyan kérdések, mint:

„Az elkövetett bűncselekmények és a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartása alapján Ön szerint szabadon bocsátható?”
„A hatályos törvények alapján milyen lehetőség van arra, hogy továbbra is elzárják a társadalomtól ezt a veszedelmes bűnözőt?”
„Amennyiben elhagyhatja a fegyházat, úgy mit lehet tenni a társadalom védelme érdekében?”


Csütörtökön délutántól volt olvasható Pintér Sándor válasza a a parlament honlapján.

„Büntetés kizárólag a bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre. Az elítélttel szemben a törvényben meghatározott joghátrányok az ügydöntő határozatban, illetve az egyéb határozatban foglaltak szerint – az ott meghatározott tartamban és tartalommal – érvényesíthetők. A jogszabály biztosítja a társadalmi reintegráció érdekében szükséges intézményrendszert” – szól a válasz, amelyből nem derül ki egyértelműen, hogy valóban nyáron szabadul-e a gyilkos erőszakoló, ám következtetni enged az igen válaszra.

Ezt olvassa mindenki:
Kínos percek: Szijjártó hallgat, pedig milliárdokat kapott a cég amelyiknek a repülőjével utazott  
Közzétették mennyi béren felüli juttatást kap Varga Judit a több milliós havi fizetése mellé  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány
Szerelmes vagyok Orbán Viktorba - Olyan videó került elő amit mi nem akartunk látni.... Reggeli kávé előtt meg pláne...
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar...
Óriási botrány: már 12,5 milliónál járnak Sebestyén Balázs műsorainak büntetései
Siófok — Sebestyén Balázs megéri a pénzét! Noha sokat fizetnek utána főnökei, üzletile...
Ha azt hitted nem jön durvább részlet a Völner botrányról, akkor tévedtél - elképesztő ami kiderült
Völner Pál igazságügyi államtitkár és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ...
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál
Állítólag a szálak 2019-ig vezetnek vissza, az iskola akkori vezetője és felesége az év nyar...
Szijjártó üzent Amerikának: a nép akaratából van hatalmon jelenleg az Orbán-kormány szóval ...
„Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen” – írta közösségi oldalán a magyar külügyminiszter. Válaszolt Mitt Romney republikánus párti amerik...
  
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél
A nemzet csótánya elmondta, hogy sértődésből állt át a MIÉP-hez. A Spirit FM-en futó Rocktérítő+ vendége ezúttal az ország egyik legendás vagánya, a szocializmus rebellis punkrock b...
  
Őrület Orbán újabb lépése: kötelező kirakni a társasházakban....
Ha nem, akkor jön a súlyos büntetés. “Újabb szintet lépett a fideszes propaganda: a Demokratikus Koalíció birtokába került egy kormányhivatal által kiadott levél, amiben a társasházi...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Elképesztő: máris szabadulhat P. Heni gyilkosa - brutális amit csinált


A magyar kriminalisztika egyik legkegyetlenebb bűncselekményének elkövetője idén nyáron kerülhet szabadlábra 16 év börtönben töltött év után.

Már 2019-ben is felülvizsgálták a szabad lábra helyezését, ám akkor elutasították a kamasz kérelmét, aki műanyag zsineggel egy fához kötözte és megerőszakolta Henit. A városszerte csak Muki néven ismert K. András ügyében olyan hírek is felröppentek, hogy nem egyedül követte el az embertelen kegyetlenségű tettet.

A bűncselekményt már első fokon is különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölésnek minősítették, ehhez másodfokon hozzájött az is, hogy az ítélőtábla szerint előre kitervelt is volt a gyilkosság. K.-t erőszakos közösülésben és kifosztásban is bűnösnek mondták ki, utóbbiban azért, mert a szexuális erőszak után elvette a lány aranygyűrűit és a telefonját.

A törvényi keretek között – a fiú kora miatt – adható lehető legszigorúbb büntetésre, 15 év letöltendő börtönre ítélték. A Csongrád Megyei Bíróság határozatából kiderült még 2007-ben, hogy Muki viselkedése a börtönben is hagyott némi kívánni valót maga után.

A vádlott a „bekerülését követően igyekezett társai közé beilleszkedni, ez azonban nem ment probléma nélkül. Eleinte próbálta magáról a kőkemény bűnöző képét festeni, illetve mutatni, de ezzel nem járt sikerrel és gyenge fizikuma miatt atrocitások is érték. (…) A vádlott magatartását folyamatos problémák jellemzik, eddig 19 alkalommal indult vele szemben fegyelmi eljárás – önkárosítás, verekedés, fogvatartott társ bántalmazása, rongálás és zárkarend megsértése miatt –, amelyeket követően 10 esetben lett elmarasztalva, viszont jutalmazására eddig még nem került sor” – írják a határozatban.

Most a Mi Hazánk párthoz tartozó független képviselő, Apáti István a belügyminiszternek címzett levelében feltett pár releváns kérdést az üggyel kapcsolatban – írja a Telex.hu

Többek között olyan kérdések, mint:

„Az elkövetett bűncselekmények és a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartása alapján Ön szerint szabadon bocsátható?”
„A hatályos törvények alapján milyen lehetőség van arra, hogy továbbra is elzárják a társadalomtól ezt a veszedelmes bűnözőt?”
„Amennyiben elhagyhatja a fegyházat, úgy mit lehet tenni a társadalom védelme érdekében?”


Csütörtökön délutántól volt olvasható Pintér Sándor válasza a a parlament honlapján.

„Büntetés kizárólag a bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre. Az elítélttel szemben a törvényben meghatározott joghátrányok az ügydöntő határozatban, illetve az egyéb határozatban foglaltak szerint – az ott meghatározott tartamban és tartalommal – érvényesíthetők. A jogszabály biztosítja a társadalmi reintegráció érdekében szükséges intézményrendszert” – szól a válasz, amelyből nem derül ki egyértelműen, hogy valóban nyáron szabadul-e a gyilkos erőszakoló, ám következtetni enged az igen válaszra.

Legolvasottabbak
Kínos percek: Szijjártó hallgat, pedig milliárdokat kapott a cég amelyiknek a repülőjével utazott
Közzétették mennyi béren felüli juttatást kap Varga Judit a több milliós havi fizetése mellé
Óriási botrány: már 12,5 milliónál járnak Sebestyén Balázs műsorainak büntetései
Most érkezett
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából
Beszédes kép: nem akármivel ment neki Bokros Lajos Orbánnak
Kisemmizte nevelőapja a 164 milliós vagyonából a lebénult magyar fiút
Kövess minket!
     
Ha azt hitted nem jön durvább részlet a Völner botrányról, akkor tévedtél - elképesztő ami kiderült
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál
Szijjártó üzent Amerikának: a nép akaratából van hatalmon jelenleg az Orbán-kormány szóval ...
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél
Őrület Orbán újabb lépése: kötelező kirakni a társasházakban....
Elképesztő ajándék: ezt kapta kedvesétől Schobert Norbi az 50. születésnapjára
Beszédes kép: nem akármivel ment neki Bokros Lajos Orbánnak
Botrány: vallomást tett A kecskeméti Fidelitas elnöke - felsőbb utasításra cselekedett
Ez durva: Orbán Gáspárt éltetik amiért védi a hazát az édesapjához hasonlóan...sőt...
Hamarosan külföld is értesül a megalakult magyar embervadász őrségről - a rendőrség már nyomoz
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából
Lajcsi botrány: állítólag Polt Péterre hivatkozva felajánlották neki, hogy 200 millió forint ellenében kedvező irányban befolyásolják az ítéletet
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU